Diszkóvarázs

Virginie Despentes: Vernon Subutex I–II–III.

Midőn Vernon Subutex, a nagy nőcsábász (ötvenes fehér férfi) beleszeret a transzvesztita Marciába, arra jut, hogy nem a pina teszi a nőt. Már csak azért sem, mert a brazil lánynak – mint azt Subutex krumplihámozás közben vendéglátójának elújságolja – nagyobb a farka, mint az övé. Marcia meglehet, hogy nem tökéletes nő, sőt bizonyos kritériumok szerint talán egyáltalán nem is nő, de mégis az. Nem is akármilyen.

„Hidd el nekem: amikor Marciával sétáltam, megértettem, miért élvezik a pasik annyira, amikor egy nagy Por­schéval parkolnak az utcán. Baleknak szokás őket tartani, de csak azért, mert nem mindenki járhat Porschéval. (…) Marcia elképesztően menő. Megőrjít.” Mindez a francia írónő regénytrilógiájára is áll: vannak benne meghökkentő részek, de bármily furcsa, az tagadhatatlan, hogy a szöveg – ha nem is végig – lehengerlő erejű.

A történet nem sokkal a Charlie Hebdo-merénylet előtt kezdődik. Vernon, a lemezboltos elveszti az állását, amikor segítője, a rocksztár Alex Bleach túladagolja magát. Vernon ennek folyományaként az albérletét is elveszíti, viszont a szociális hálója megóvhatná attól, hogy az utcára kerüljön. Az első regény egyes cím nélküli, de tipográfiailag elkülönülő fejezeteiben sokszor azok szemszögéből látjuk a sztorit, akik Subutexet rövidebb-hosszabb időre befogadják. A narráció nemcsak szereplők között, de az időben is ide-oda ugrál, mégsem teszi követhetetlenné a sztorit. A felbukkanó arcok igen sokszínűek: a hajléktalantól az alkoholista munkáson át a kokainista filmproducerig, a szélsőjobbtól a szélsőbalig, leszbikustól a transzvesztitán, transzneműn és melegen át a hiperheteróig, a radikálisan vallásos muzulmántól a keresztény nacionalistáig – és lehetne folytatni. (Időnként jól jön, hogy a második és harmadik kötet elején a szereplők nevét és a velük történt eseményeket is felsorolták, főleg, hogy Laurent-ból rögtön kettő is akad.) Izgalmas, ahogy az egyes fejezetekben új és új megvilágítást kap a szereplőkön túl és keresztül elsősorban Párizs, Franciaország, sőt az egész nyugati világ.

A trilógia talán Subutex és Marcia egymásra találásakor emelkedik el először a valóság talajától. És itt nem csak arra gondolunk, hogy Subutex milyen villámgyorsan túllendül azon, ami felett nem szokás ilyen hamar napirendre térni. De valóban ennyire banálisan egyszerű dolog ez, hogy csak a korlátolt (nem mellesleg nőverő, toxikus maszkulin) lakótársa rugózik rajta egy keveset?