Gerlóczy Márton Fikció című regényfolyamának második kötete is egy nyomozás története (az elsőről lásd: Mese az igazságról, Magyar Narancs, 2021. szeptember 1.). Bár itt nem gyilkosság, épp ellenkezőleg, születés történt, de hogy ki a „tettes”, azt annyira nehéz kideríteni, hogy Columbo hadnagy segítsége is elkél, aki valóban meg is jelenik.
Gerlóczy Márton tehát arról írt regényt, hogy Gerlóczy Márton elmegy a szicíliai Sciclibe, hogy megírja a családjának történetét. Gerlóczy Ferenc apjával, vagyis a nagyapjával akar foglalkozni, hogy végre megbékéljen vele. Márton identitása már eddig is ingoványos talajon állt, gyerekkorában ugyanis elmondták neki, hogy a Váczi Márton nevű férfi, akit apjának hitt, nem a biológiai apja, az igazi apja Gerlóczy Ferenc. A szerző (a főhős) ekkor vette fel a Gerlóczy nevet, és került be ebbe a régi, híres, ahogy ő írja, gúnyosan „izgalmas és érdekes és zseniális” családba. A scicli magányához először Zsófi, a barátnője csatlakozik, akinek a kezét csak akkor akarja megkérni, ha már biztosan képes választ adni a születendő gyerekének, hogy honnan is jött. Aztán a második regény 83. oldalán meglátogatja Kazuhiko, egy japán barátja, akit a Gerlóczy-regények ismerőinek nem kell bemutatni. Itt, ebben a regényben sok funkciója nincs. Ahogy Zsófinak sincs. Ők asszisztálnak „Marcika”, illetve „Martin” identitáskereséséhez.
Az első regény (Katlan) cliffhangerrel ér véget. Egy DNS-vizsgálat eredménye, illetve annak ismertetése tolódik a második regény elejére, és ugyan érdekes fordulat, hogy a minden homályt tisztázni kívánó teszt után szükség van másodikra is, a második eredményének harmadik kötetre tolása már utánlövésnek hat. A történet rendkívül szerteágazó és a szerző eddigi életművének ismerete nélkül e szálak nehezen követhetők. Sok a testvér, szülő, nevelőszülő, nagymama, rokon. Csak apából három van! Az anyai ágról született már regény (Mikecs Anna: Altató), és az sem feltétlenül baj, ha egy identitásörvénybe került ember családjának megismerésekor tengeribetegek leszünk. Gerlóczy jól ír, sokszor. Sokszor hatásosak, viccesek az ismétlésen alapuló mondatai, olykor viszont egyes futamai szóismétlésnek, tautológiának hatnak. „Szófosásnak” inkább nem nevezném ezeket, mindenesetre érdekes, hogy épp ez a sokszor elhangzó szó jellemzi az apját is (vagy azt, akiről kiderül, hogy az apja vagy nem), a szófosó filozófust. De a szerző sokszor humoros is, bár fergeteges humora sajnos ritkábban villan a második kötetben, mint az elsőben. Mindenesetre a fék nélküli biciklin közlekedő anyáról, vagy a választási plakátokat lopó nagybácsiról szóló részek szórakoztatóak. És Gerlóczy leírásai érzékletesek, a századelő hangulatát ugyanúgy képes láttatni, mint a nyolcvanas évekét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
