rés a présen

„Év végére kész leszünk”

Szabó Réka rendező, koreográfus

  • rés a présen
  • 2018. március 1.

Színház

rés a présen: Új előadásra készül a Tünet Együttes, mikor lesz a bemutatója?

Szabó Réka: A Burok február 2-án és 3-án este 8-tól lesz látható a Trafóban. Több mint két évvel a Sóvirág bemutatója után most jelentkezem újra egész estés előadással. Akkor úgy éreztem, hogy a valóság mellett annyira csak játék a színház, hogy nincs kedvem visszamenni „csak” játszani. A Burok mégis elmosta bennem az ellenállást, mert lassan kilenc éve motoszkál bennem, hogy a szülésről mint mentális-fizikai határhelyzetről kéne előadást csinálni. Négy táncosnővel dolgozom, akik mind anyák. Amióta belefogtunk, olyan érzésem van, mintha valami tabuba tenyereltünk volna.

rap: Miért most lett aktuális?

SZR: Kilenc éve szültem, és az olyan elementáris és traumatikus élmény volt egyszerre, hogy úgy éreztem, a nők, de szerintem a férfiak is két részre oszlanak, akiknek van szülésélményük, és akiknek nincs, és hogy a két csoport között nincs átjárás. Érdekelt, hogyan lehetne mégis megéreztetni valamit abból az állapotból, amikor olyan benned levő ismeretlen erők veszik át a hatalmat, amikről semmit sem tudtál, és mindenfajta illúzió összeomlik, amit arról tápláltál, hogy kézben tartod a sorsodat.

rap: Kikkel dolgozol az előadásban?

SZR: A négy táncosnő: Furulyás Dóra (régi Tünet-tag), Nagy Csilla és Virág Melinda (ők a legtöbbet talán az Artusszal dolgoztak), Dányi Viktória (a mai fiatal táncosgeneráció markáns alkotó-előadó egyénisége). Mind a négyen nagyon erős személyiségek, különböző temperamentummal, eltérő szülésélményekkel. Körbevesz minket egy nagy stáb, tagjai kivétel nélkül szülők. A fényfelelős Szirtes Attila, akivel ezer éve dolgozom együtt, de csak most mesélte el saját szülésélményét. Szűcs Edit a jelmeztervező, Terebessy Tóbiás, Árvai György és a Kiégő Izzók felelős a látványért, a zenéért pedig Jávorka Ádám és Hammer Zsolt. A velem legszorosabban együttműködő dramaturg, Gábor Sára nagyon fontos tekintet számunkra, ő az egyetlen, aki még nem szült.

rap: Tánc lesz vagy színház?

SZR: Alapvetően tánc, de közben meg én mindig színházat csinálok. Megjelenik a szereplők saját szülésélménye, ami egy olyan szemüveget ad a nézőre, hogy már nem tudja máshonnan nézni a mozdulatot. Lesznek verbális jelenetek is, mert a szó, a mozdulat, a hang számomra egyenrangú kifejezési eszközök. A próbafolyamat elején eltöltöttünk három napot azzal, hogy nagyon mélyen felfejtettük, rekonstruáltuk mindannyiunk szülésélményét. Próbáltuk felidézni a fizikális érzeteket, a környezetet, a pozíciókat, az érzelmi állapotokat, a gondolatokat, a hangokat. Szálakra szedtük a szülést, és ez olyan gazdag inspirációt adott a mozgáshoz, ahhoz, hogy mindezt megpróbáljuk kifordítani, hogy az első hónap után ott álltunk háromórányi anyaggal. Azóta további másfél hónapot dolgoztunk rajta.

rap: Hogy érzi most magát a Tünet?

SZR: Dolgozni jó. Az elmúlt években olyan próbafolyamatok részese, irányítója lehettem, amilyenekről nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Viszont amikor kidugom a fejemet a munkából a körülöttem levő világba, az annyira elkeserítő, hogy nem tudok vele mit kezdeni. A saját tehetetlenségem és eluralkodó közönyöm a legrémisztőbb.

rap: Hol és mikor láthatunk még titeket?

SZR: A Trafóban most három előadásunk fut: Az éjszaka csodái, a most debütáló Burok és a stúdióban játszott Loop, ami igazi kísérleti táncos csemege, egy női és egy férfiszólóból álló este. A Vígszínház Házi színpadán továbbra is megy a Sóvirág – avagy a létezés eufóriája, a Jurányiban az óvodásoknak szóló gyerekdarabunk, a Kucok, illetve a Jurányiban a saját stúdiónkban a Dollár Papa Gyermekei rendezője és előadója, Ördög Tamás Tünetnek rendezett Négy fal közöttje. A Burok bemutatója után visszatérek a Sóvirág próbafolyamatáról készülő dokumentumfilmem utómunkálataihoz, a tervek szerint legkésőbb év végére kész leszünk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.