rés a présen

„Év végére kész leszünk”

Szabó Réka rendező, koreográfus

  • rés a présen
  • 2018. március 1.

Színház

rés a présen: Új előadásra készül a Tünet Együttes, mikor lesz a bemutatója?

Szabó Réka: A Burok február 2-án és 3-án este 8-tól lesz látható a Trafóban. Több mint két évvel a Sóvirág bemutatója után most jelentkezem újra egész estés előadással. Akkor úgy éreztem, hogy a valóság mellett annyira csak játék a színház, hogy nincs kedvem visszamenni „csak” játszani. A Burok mégis elmosta bennem az ellenállást, mert lassan kilenc éve motoszkál bennem, hogy a szülésről mint mentális-fizikai határhelyzetről kéne előadást csinálni. Négy táncosnővel dolgozom, akik mind anyák. Amióta belefogtunk, olyan érzésem van, mintha valami tabuba tenyereltünk volna.

rap: Miért most lett aktuális?

SZR: Kilenc éve szültem, és az olyan elementáris és traumatikus élmény volt egyszerre, hogy úgy éreztem, a nők, de szerintem a férfiak is két részre oszlanak, akiknek van szülésélményük, és akiknek nincs, és hogy a két csoport között nincs átjárás. Érdekelt, hogyan lehetne mégis megéreztetni valamit abból az állapotból, amikor olyan benned levő ismeretlen erők veszik át a hatalmat, amikről semmit sem tudtál, és mindenfajta illúzió összeomlik, amit arról tápláltál, hogy kézben tartod a sorsodat.

rap: Kikkel dolgozol az előadásban?

SZR: A négy táncosnő: Furulyás Dóra (régi Tünet-tag), Nagy Csilla és Virág Melinda (ők a legtöbbet talán az Artusszal dolgoztak), Dányi Viktória (a mai fiatal táncosgeneráció markáns alkotó-előadó egyénisége). Mind a négyen nagyon erős személyiségek, különböző temperamentummal, eltérő szülésélményekkel. Körbevesz minket egy nagy stáb, tagjai kivétel nélkül szülők. A fényfelelős Szirtes Attila, akivel ezer éve dolgozom együtt, de csak most mesélte el saját szülésélményét. Szűcs Edit a jelmeztervező, Terebessy Tóbiás, Árvai György és a Kiégő Izzók felelős a látványért, a zenéért pedig Jávorka Ádám és Hammer Zsolt. A velem legszorosabban együttműködő dramaturg, Gábor Sára nagyon fontos tekintet számunkra, ő az egyetlen, aki még nem szült.

rap: Tánc lesz vagy színház?

SZR: Alapvetően tánc, de közben meg én mindig színházat csinálok. Megjelenik a szereplők saját szülésélménye, ami egy olyan szemüveget ad a nézőre, hogy már nem tudja máshonnan nézni a mozdulatot. Lesznek verbális jelenetek is, mert a szó, a mozdulat, a hang számomra egyenrangú kifejezési eszközök. A próbafolyamat elején eltöltöttünk három napot azzal, hogy nagyon mélyen felfejtettük, rekonstruáltuk mindannyiunk szülésélményét. Próbáltuk felidézni a fizikális érzeteket, a környezetet, a pozíciókat, az érzelmi állapotokat, a gondolatokat, a hangokat. Szálakra szedtük a szülést, és ez olyan gazdag inspirációt adott a mozgáshoz, ahhoz, hogy mindezt megpróbáljuk kifordítani, hogy az első hónap után ott álltunk háromórányi anyaggal. Azóta további másfél hónapot dolgoztunk rajta.

rap: Hogy érzi most magát a Tünet?

SZR: Dolgozni jó. Az elmúlt években olyan próbafolyamatok részese, irányítója lehettem, amilyenekről nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Viszont amikor kidugom a fejemet a munkából a körülöttem levő világba, az annyira elkeserítő, hogy nem tudok vele mit kezdeni. A saját tehetetlenségem és eluralkodó közönyöm a legrémisztőbb.

rap: Hol és mikor láthatunk még titeket?

SZR: A Trafóban most három előadásunk fut: Az éjszaka csodái, a most debütáló Burok és a stúdióban játszott Loop, ami igazi kísérleti táncos csemege, egy női és egy férfiszólóból álló este. A Vígszínház Házi színpadán továbbra is megy a Sóvirág – avagy a létezés eufóriája, a Jurányiban az óvodásoknak szóló gyerekdarabunk, a Kucok, illetve a Jurányiban a saját stúdiónkban a Dollár Papa Gyermekei rendezője és előadója, Ördög Tamás Tünetnek rendezett Négy fal közöttje. A Burok bemutatója után visszatérek a Sóvirág próbafolyamatáról készülő dokumentumfilmem utómunkálataihoz, a tervek szerint legkésőbb év végére kész leszünk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.