Tartalom

MaNcs 30. évf. 05. sz. (2018-02-01)

Kis-Magyarország

Kis-Magyarország

Közpénz és radír – Eltűnt tízmilliók Orbán főtanácsadójának alapítványánál

Hegedüs Zsuzsa 2010-ben nagy tervekkel és komoly állami pénzek birtokában indította el alapítványát. Az egykori szociológus a legszegényebb családokat akarta önellátó élelmiszertermelésre megtanítani. A célokból mára alig maradt valami, viszont az alapítvány egy kisebb vagyont költött magára. Megpróbáltuk kiszámolni, mennyit és mire.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Csapásirány

Tekintsük át, hogy durván két hónappal a nagy nap előtt hogyan melegítenek ellenzéki pártjaink.

A szerk.

A szerk.

Orbánabbak lennének

Hazudnak, lebuknak, terelnek, amit elterelésképpen mondanak, arról megint csak kiderül, hogy hazugság. A Fidesz kormányzására jellemző képletet a maga pőreségében szemlélhetjük immár két és fél hete, Altusz Kristóf helyettes államtitkár „titokban befogadott” 1300 menekültről tett nyilatkozatának válságmenedzselésében. A valóság hirtelen beszüremkedése a Patyomkin-világba megzavarta ugyan, de kizökkenteni nem tudta Orbán Viktor műsorát, amely jó három éve uralja a magyar közéletet. És amelyhez – sajnos – az ellenzék is asszisztál.

Publicisztika

László Géza

Publicisztika

A piramisok ára

Az óriásberuházások haszna és kára

Sydney operaházát, az egymás fölé hajló kagylókra emlékeztető formát mindenki ismeri. Nehéz nem lelkesedni az épületért. Arra viszont már kevesen emlékeznek, hogy négy helyett tizenöt évig építették, és épp tizenötször annyiba került, mint amit eredetileg rászántak. (Állítólag az akusztikája is pocsék lett.)

Egotrip
Belpol

Interjú

Belpol

„A legkisebb rossz”

Molnár Attila Károly a kormányzás elméletéről és gyakorlatáról

A politikai kapitalizmus és a tudományos világ leértékelése miatt fordulhatnak el növekvő számban jobboldali értelmiségiek a Fidesztől – véli a konzervatív eszmetörténész. Molnár Attila Károly szerint Orbán kormányzása eszmeileg talán nem koherens, de a gyakorlatban igen.

Franka Tibor polgármester és a nemzeti öntudat

Belpol

Haszonleső sváb migránsok

A kerepesi polgármestert egykori kihívója, a helyi német kisebbségi önkormányzat vezetője jelentette fel nemzetiség becsmérlése miatt. A rendőrség és az ügyészség ezt elutasította, jelenleg a pótmagánvádas eljárás zajlik.

Interjú

Belpol

„Valóságos sajtóapokalipszis”

Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró a határon túli orbáni alkukról, és az őt ért magyarországi támadásokról

A magyar kormány 1,45 milliárd forintot adott egyetlen egyesületnek az erdélyi magyar sajtó támogatására. Miután interjú­alanyunk megírta, mi állhat a háttérben, durva lejárató kampány indult ellene. Lapunk korábbi rendszeres szerzőjét az erdélyi magyar belviszonyokról, Mihai Tudose – immár exkormányfő – botrányos kijelentéséről és a román emlékezetpolitikáról is faggattuk.

Könyv

Könyv

Könyv

Candide és a tűzhalál

Joe Hill: Spóra

Igazságtalan volna azzal vádolni Joe Hillt, hogy lényegében írt egy Stephen King-regényt, ám a Spóra főhajtásai a szerző édesapjának munkássága előtt túlmutatnak a felszínes kikacsintásokon.

Könyv

Könyv

A távolságtartás credója

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Sok szempontból különös év volt 2017, és nem a legjobb értelemben. Az viszont kétségtelen, hogy – legalábbis ami a nyugati kultúrát illeti – a női jogok, a láthatóság és az esélyegyenlőség terén történtek előrelépések, noha az ideálistól bőven messze vagyunk.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Amatőr lapokat nem kér!”

Vasné Tóth Kornélia ex libris kutató

Az Ex libris és képkultúra – Modern magyar ex librisek című könyv egy ritkán emlegetett műfajt mutat be. A könyvek tulajdonosát jelző kisgrafikai alkotások titkaiba a szerző avat be minket, aki nemcsak kutatja, de gyűjti is a könyvjegyeket.

Kiállítás

Képzőművészet

A középszerűség diadala

Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958–1968)

A Magyar Nemzeti Galériában látható, közel 350 művet felvonultató megakiállítás voltaképpen a szocialista realista (szocreál) időszakot követő szocialista modernista (szocmodern) irányzat rehabilitálása, majdhogynem piedesztálra emelése. De sok minden más is. A Petrányi Zsolt által rendezett kiállításnak ugyan van követhető koncepciója, vannak látványos megoldásai, de akad igen sok problémája is.

Zene

Lemez

Zene

Dicsértessék

Shame: Songs of Praise

A múlt héten meghalt Mark E. Smith, a punk, vagy ha úgy tetszik, a posztpunk egyik kulcsfigurája, a manchesteri The Fall frontembere. Sok zenész megemlékezett róla, de a legjobb nekrológ nem egy kortárs, még csak nem is az eggyel-kettővel fiatalabb generáció valamelyik képviselőjéhez, hanem egy Charlie Steen nevű 21 éves sráchoz fűződött.

Interjú

Zene

„Addig szűkíted a kört”

Pándi Balázs dobos

Idehaza inkább az Index munkatársaként ismerik, de külföldön ő az egyik legmenőbb magyar dobos. Az idei évet például New Yorkban kezdte Jim Jarmusch és a Sonic Youth legendás gitárosa, Lee Ranaldo társaságában.

Opera

Zene

Feketén-fehéren

Gershwin: Porgy és Bess

„George and Ira Gershwin® zeneművének előadását az egész világra érvényes szerzői jogai alapján a Gershwin család engedélyezte.” Illetve: „A Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.”

Interjú

Zene

„A tenorok a hódítók”

Roberto Alagna operaénekes

A Pavarotti, Domingo, Carreras utáni tenoristanemzedék kiválósága 2008-as Puccini áriaestje után az Opera Ring Estélyének díszvendégeként lép fel feleségével, Aleksandra Kurzak lengyel szopránnal. A Metropolitanben egy Bajazzók- és egy Parasztbecsület-előadás között értük utol a világhírű tenort.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Belül üres

A Piramis

Fantasztikus, látom a lélektelen ürességet Charlie Sheen tekintetében! – csodálta a nagy kép­ernyős plazmatévé képminőségét Homer Simpson; látom a lélektelen ürességet Stohl András tekintetében: ez saját szomorkás észlelés, amelyhez viszont már egy egészen kis monitor is elegendő volt.

Színház

Színház

Színház

Kibillent

Goda Gábor: Raj – tanulmány, avagy a döntések anatómiája

Ismeretlen, de velem azonos fajú élőlényekkel ülök egy teremben. Egy kis piros fényű pointer van a kezemben, azaz LED-es mutatópálca.

Gasztro
Tudomány

Okosórák a hosszú élet és a biztosítók szolgálatában

Tudomány

Anyánknál is jobban ismer

Az okosóráknak és az egyéb kütyüknek hála, átalakulóban van a biztosítások világa. Az új varázsszó az insurtech.

Sport

Interjú

Sport

„Kijártam nekik egy utat”

Miklós Edit alpesi síző

Ennél rosszabbul nem is indulhatott volna az olimpiára készülő sportoló éve: balesetet szenvedett Bad Kleinkirchheimben, a világkupa szuper-óriásműlesikló futamán. A jobb térdében elszakadt a keresztszalag, és így meghiúsult az olimpiai részvétele is. Jelenleg csíkszeredai otthonában lábadozik – ott értük el Skype-on.

Tévétorrent
Mikrofilm