Erről a parvenü világról írta Buborékok című vígjátékát Csiky Gergely a 19. század végén, nyilván nem sejtvén, hogy a parvenüség örök érték, legalábbis drámaírók számára.
A kiugrott pap - akit a kiugrásban a katolikus egyház is alaposan megsegített - Párizsban tanulmányozta a később szalonvígjátéknak nevezett színházi műfajt: franciás rugóra járnak mind a figurák, mind a fordulatok. Család, sok elágazással erre-arra, konfliktusok a pénz és az erkölcs világából, frappáns bonmot-k a házasságról és szerelemről, végül pedig happy ending, amely fanyarul visszaidézi azért a lightos társadalomkritikát.
A kecskeméti színház előadásához attól támad igazi közünk, hogy Mohácsi István és Mohácsi János célirányosan kezelésbe vette Csiky szövegét; célon ezúttal mind a komédiát, mind a társadalomkritikát értem. Solmayék világa a mát idézi; nem, nincs színezett ablakú Audi dzsip, és iPhone-t sem szorongatnak kezükben a szereplők - az aktualitás nem a felszínen honol. Hanem például abban, hogy e látszatokra épülő világban nincsenek valóságos kapcsolatok; a férj hazaérkezését észre sem veszi a társasági összejövetelre készülő család, csak ki-ki odavág egy-egy, elementáris szükségletre, adósságkifizetésre, házassági bejelentésre, új toalettre és ékszerre irányuló igényt. Legföljebb a cselédlány - akihez intim viszony fűzi a család összes férfi tagját - blazírt reakciója árulkodik valódi érzelemről: érdektelenségről.
És persze fenn az ernyő, nincsen kas: pénz nincsen a látszat mögött, csak óriási adósság, ami ennek a rétegnek - legyen bankhitel vagy privát kölcsön, esetleg pénzmozgatási manőverek - nagyon is otthonos. És ritkán fordul életmódváltást kikényszerítő "tragédiába", mert valami mindig bejön, hogy megmentse a helyzetet, ha más nem, egy kőr bubi a megfelelő pillanatban.
A feleség, Szidónia a valódi családfő; férjével, akit puszta státusszimbólumnak tekint, örökös párbajt vív, szópárbajt, melyben erős fegyver a gyors replika és a maró gúny - Sára Bernadette parádés tempóérzékkel társít hozzá megfelelő, élénk mimikát, minden megnyilvánulása maga a sűrű semmibevétel. Hogy lennének itt kettejük viszonyában némi mély tektonikus rengések, arra majd csak a Mohácsiék által intonált legutolsó jelenet enged következtetni: ketten maradnak, mintegy büntetésül egymásnak.
Márton András Solmayja rezignált bele nem törődéssel menekül mind a családon belüli üldöztetés, mind az elkerülhetetlenül közeledő vallomás, az "igazság pillanata" elől; rendületlenül ismételgeti szólamait, melyekre senki nem figyel, és lankadatlanul próbálkozik ellene feszülni gyermekeinél a szülői minta ismétlődésének. Erőfeszítéseit sehol nem koronázza siker - innen a rezignáció.
A gyerekek - csupa Mohácsi-tanítvány amúgy - e kapcsolattalan látszatvilág zavaros termékei. Szerafin férjes asszonyként követné anyja példáját - és Rábay (Csémy Balázs), a vízügyi hivatalnok férj hosszú távon alkalmasnak is tűnik a látszatban való tobzódásra, csak rövid távon őriz még valamit egyrészt a hivatalnoki vakhitből, másrészt a felesége iránti szerelemből. Téby Zita többrétegű alakítása megy a legmélyebbre ebben a kesernyés komédiában: produktum és áldozat, a parvenü sémakövetése és ennek kudarca billegteti figuráját azon a ponton, ahonnan - talán - lehet még visszaút. Gizella és Aranka, a két hajadon lány ugyancsak két szélső alternatíva; a jó parti és a szerelmi választás hívei egyként lelkesülnek az új ruhák és a szex iránt. Krajcsi Nikolett e. h. és Decsi Edit e. h. a reflektált karikírozásban ügyesek. Akárcsak a két fiút, a jó partit hajhászó politikustanoncot és a zsigeri csábító léha életművészt könnyedén és szellemesen alakító Keresztény Tamás e. h. és Porogi Ádám e. h.
A társasági krém simára kevert állagát a távoli rokon, a paraszti és dzsentri világ követe, a pankotai (Csiky Gergely szülőhelye) Morosán zavarja meg, aki semmilyen szempontból nem illik ide, csak éppen ő az egyetlen, akinek pénze van, s a pénzt arra fordítaná, hogy ő is a krémbe tartozzon. Sirkó László játékának harsánysága voltaképp nem üt el a figurától, legföljebb a magabiztosságnak az a finom árnyalata hiányzik belőle, amely akár a többiek fölébe is helyezhetné: a látszat és valóság közti tévedhetetlen eligazodás. Fiát, a kissé bugyutának látszó Tamást a szétpukkanó buborékok, befuccsolt látszatok világában az egyetlen, ámbátor keskeny vágányú igaz embernek játssza Orth Péter. Pedig nem ő az egyetlen, hisz ott van még a cselédlány Betti is, aki Trokán Nóra alakításában a szenvtelen, önmagát is semmibe vevő alja népség, amelynek sem ambíciója, sem szándéka nincsen valamivé lenni, de ebben legalább valódi. Ez az ő hozzájárulása a buborékok világában élő parvenük fenntartásához - eltűri őket, addig, ameddig.
Mohácsi János rendezése láttán Csiky Gergely alighanem elégedett lenne: furtonfurt szállnak és pukkannak a buborékok. Nos, bennünket - miközben pompásan szórakoztunk, felhőtlenül kacarásztunk az ismerős parvenük láttán - éppen ez nyugtalanít kissé: még mindig, már megint.
Kecskeméti Katona József Színház, május 11.
