Távozik a Pesti Magyar Színház igazgatója

  • narancs.hu
  • 2023. október 7.

Színház

Zalán János megtisztelő felkérést vállalt el állítása szerint a kultúra területén.

A Pesti Magyar Színház pénteken a rendkívüli társulati ülésük után tett közzé egy posztot Facebookon, amiből az derül ki, hogy lemondott a színház igazgatója. Az indoklás szerint Zalán János elvállalt egy „megtisztelő felkérést” a kultúra területén belül.

A Zalán János aláírásával megjelent levél alapján nem először találták meg új ajánlattal, azonban idáig mindig a színház mellett döntött, amelyet 2015 óta vezet, most viszont olyan felkérést kapott, amivel új szintre tudja emelni azt a munkát, amit évek óta végez.

"A Pesti Magyar Színházban betöltött pozícióm és az új felkérésem között ugyanakkor összeférhetetlenség merült fel. 2024. február 1-jével már az új feladatra koncentrálok, melyről hamarosan részletes tájékoztatást adok" 

– írja.

Az 57 éves Zalán János egyetemi docens, Balázs Béla-díjas producer, színigazgató. Több filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője. 2018. augusztus 30-ától az újjáalakult Színházművészeti Bizottság elnöke. 2020. október 1-től 2022-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese volt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.