rés a présen - A kép nem hazudik - Sebő Rózsa díszlettervező A kép nem hazudik - Sebő Rózsa díszlettervező

  • .
  • 2010. január 28.

Trafik

rés a présen: Hogyan lettél díszlettervező? Sebő Rózsa: Nem színházban nőttem fel, mégis a családomat tartom felelősnek, hogy végül itt kötöttem ki. Rengeteg izgalmas vitám volt már tizenévesen a testvéreimmel színházról, filmről.
Iparművész akartam lenni, aztán színésznő, majd felvételiztem a Műszaki Egyetemre építészmérnöknek - mindenki döbbenetére. Kihívás volt, de valami nagyon hiányzott: a színház. Harmadéves koromban átjelentkeztem a képzőművészetire, díszlettervezőnek.

rap: Mikor végeztél?

SR: Tavaly diplomáztam Frank Wedekind Lulujával. Ebből készült egy performansz a Trafóban, Hód Adrienn rendezésében. Az első önálló díszletem egy kis társulattal, a Ködszurkálók Színházzal valósult meg (Lanford Wilson: Kéretik elégetni). Később megkeresett Göttinger Pál, akivel a Bárka Színházban dolgozhattam együtt.

rap: A Tengeren, a Líra és Epika és a Dogville díszleteit is te készítetted ott, csupa sikeres darab. Nem zavaró, hogy a díszlet háttérbe szorul az értékeléseknél?

SR: A jó díszlet nem önmagáért jó, hanem az előadás részeként. A legjobb, ha észre sem veszik. Számomra a színész jelenléte, energiája fontos benne. Olyan teret próbálok megálmodni, amiben ez az energia a lehető legteljesebben ki tud bontakozni. A legnagyobb dicséret, amit kaphatok, az a színésztől jön.

rap: Hogyan zajlik a munka közös része?

SR: Rengeteg múlik azon, hogy tudjuk-e inspirálni egymást a rendezővel a legelején. A rendezőnek nehezebb, hiszen ő ekkor még nem dolgozott a színészekkel, tehát abszurd helyzetben van velem. "El kell képzelnie", hogy mi lesz a próbafolyamat során. Ez a mi kőszínházi struktúránk átka.

rap:Milyen művészeti stílus áll hozzád közel?

SR: Többféle díszlettervezői hozzáállás létezik, vannak, akik kifejezetten képzőművészként érkeznek a szakmába. Én mindig is bajban voltam a "művész" jelzővel. Amit a színészetből, illetve az építészetből magamévá tettem, az nem erre tanított. Elsősorban alázatra és arra, hogy a legfontosabb a tökéletes részletekből összeálló egész. Lenyűgöznek a festői díszlettervek, de jobban izgat a néző-tér-színész viszony.

rap: A színházon kívül milyen munkáid vannak?

SR: Szeretek filmben dolgozni. Az egyetemi évek alatt alkalmam volt részt venni fiatal filmesek vizsgamunkáiban. A film frissítő dolog. A szakmai alázat itt teljesen egyértelműen kirajzolódik, mindenki egyért dolgozik, nem lehet önzőzni, mert az látszani fog. A kép nem hazudik.

rap: A következő munkád?

SR: Most kezdünk próbálni a Szputnyikban. A színdarab Edward Bond Szűk ösvény a messzi északra című műve; Upor László fordításában, Göttinger Pál rendezi. A másik munka pedig egy kisjátékfilm, az Ünnep, Császi Ádám rendezésében, ami nagy örömünkre bekerült a 41. Filmszemlére.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.