A "szex Einsteinje" - Magnus Hirschfeld és a nácik

  • Szegedi Gábor
  • 2013.06.22 07:05

Tudomány

Épp nyolcvan éve, hogy a nácik Berlinben máglyára vetették a szexuális felvilágosítás atyjának, az első melegjogi aktivisták egyikének, Magnus Hirschfeldnek a műveit. Az egykor népszerű kutató és civil mozgalmár nevét ma már Németországban sem ismerik sokan.

"Ott álltam az egyetem előtt, beékelve az SA-uniformisos diákok, a nemzet virágai közé, láttam, amint könyveink a lobogó lángok közé repültek, és hallgattam a kis sunyi, hazug fráter émelyítő tirádáit. Temetési hangulat uralkodott a város felett. Magnus Hirschfeld szétvert mellszobrának a feje egy hosszú rúdra volt feltűzve, amely a néma embertömeg felett ide-oda himbálódzott. Visszataszító volt." Így emlékezett Erich Kästner a helyzetre, amikor 1933-ban élőben nézhette végig Berlinben saját könyveinek máglyára vetését. Az írónak, bár többen is felismerték, haja szála sem görbült.

false

Mindez nyolcvan évvel ezelőtt, 1933. május 10-én történt. A berlini Humboldt Egyetem főépülete előtti téren, az akkori Opernplatzon a pár hónapja hatalomra került nemzetiszocialisták Kästner művei mellett olyan "némettelen" (azaz főleg baloldali és zsidó) szerzők könyveit vetették máglyára, mint Freud, Marx, Heine, Bebel vagy éppen Magnus Hirschfeld.

A könyvégetés pontos menetrend szerint zajlott: a náci diákok fúvószenére masíroztak, fáklyával a kezükben, a menetet az SA-egyenruhás egységei vezették fel. Fontos szerepet játszott a dramaturgiában a Tiergarten negyedben található Szexuáltudományi Intézet módszeres kirámolása, melynek során a Kästner által leírt módon szentségtelenítették meg az intézetalapító tudós és aktivista Magnus Hirschfeld mellszobrát is. Ez az aktus az akkorra már gleichschaltolt német sajtóban előkelő helyen szerepelt a hírekben - Hirschfeld oly gyűlölt ellenség volt, hogy megsemmisítését könyvei tűzbe vetésén túl további szimbólumokkal kellett megerősíteni. A szexualitás kutatója akkor már külföldön volt, és kétség nem fér hozzá, hogy ha őt ismerik fel Kästner helyett, nem hagyják aznap este hazamenni. A könyvmáglyákat, az SA-legényeket, a nagyszabású beszédet mondó Goebbelst és Kästnert ma is jól ismerjük, de mit tudunk a tömeg felett himbálózó fejről, melynek modellje meghatározó szereplője volt a vilmosi, majd a weimari Németország nyilvánosságának?

Nagyrészt férfi, nagyrészt nő

Magnus Hirschfeld mindent megtestesített, ami a náci ikonográfiában ördöginek számított. Zsidó volt, homoszexuális, és a századfordulótól kezdve három és fél évtizeden át aktívan küzdött a szexualitás progresszív reformjáért, különös tekintettel a homoszexualitás dekriminalizálására. Hirschfeld orvos volt és kutató, azonban nem vonult elefántcsonttoronyba, hanem mottója, a "Per Scientiam ad Justitiam" ("tudománnyal az igazságért") szellemében nyilvános előadásokat tartott, publicisztikákat írt, számos bizottságot, intézetet, folyóiratot alapított, és igazságügyi orvos szakértőként is nevet szerzett magának. A legfontosabb célját, a homoszexuális aktust büntető 175. paragrafus eltörlését nem sikerült elérnie, mégis ezen a területen mutatta fel aktivistaként és tudósként a legnagyobb eredményeket.

Már 1897-ben, alig 29 évesen megalapította a melegek jogaiért küzdő "Tudományos-humanitárius Bizottságot", és ebben a korszakban fogalmazta meg tézisét a "szexuális köztes szintekről" (Zwischenstufen). Ennek értelmében nem léteznek százszázalékos nők vagy férfiak, csak olyan emberi lények, akik "nagyrészt férfiak vagy nagyrészt nők", mivel az egyedfejlődés embrionális szakában a kétneműség jellemzi az egyént, és ennek később is maradnak mind biológiai, mind pszichikai maradványai. (Például a férfiak felnőttkorban is rendelkeznek mellbimbóval, amelynek náluk nincs funkciója, viszont erre a kettős eredetre utal.) Ebből következően Hirschfeld a homoszexualitást is az egyedfejlődésre vezette vissza, azaz biológiai alapokra helyezte, és úgy érvelt, hogy az nem patologikus állapot (hisz nincsenek "tiszta" heteroszexuálisok), nem is felvett, bűnös szokás (hisz születéstől fogva adott). Elmélete a köztes szintekről ugyanolyan spektrumot feltételez az emberi szexualitásról, mint az amerikai szexológus, Alfred Kinsey évtizedekkel később felállított és nagy hírverést kapott hétfokozatú skálája, mely szerint minden férfi és nő valahol a két véglet (0 = tökéletesen heteroszexuális, 6 = tökéletesen homoszexuális) között helyezkedik el. Mind Hirschfeld, mind Kinsey fontosnak tartotta a személyes interjúkat, és ennek köszönhetően mindketten hatalmas empirikus anyagot hagytak az utókor számára - igaz, Hirschfeld könyvtárát elégették a nácik, de mivel rengeteg adatot korábban publikált, a pusztítás messze nem lehetett teljes.

A Hirschfeld-féle Tudományos-humanitárius Bizottság elsősorban nem tudományos társaság volt, hanem a modern Európa úttörő melegjogi mozgalma, amely a német büntető törvénykönyv 175. paragrafusának eltörlését tűzte zászlajára. Elsőként a "munkáscsászárt", a szociáldemokrata vezér August Bebelt győzték meg, hogy érdemes legfelső szinten, a Reichstagban küzdeni a "szodómia" dekriminalizálásáért. A büntető törvénykönyv ugyanis e kategóriába sorolta és börtönbüntetéssel sújtotta férfi férfival történő közösülését, miként az állatokkal való nemi kapcsolatot is. A petíció szerzői elsősorban a biológiai determináltság érvét használták, és még nemzeti húrokat is megpendítettek, mondván, hogy a törvény sok tehetséges férfitól fosztja meg a hazát, akik olyan országba távoznak, ahol nincs ilyen tilalom. De a bizottság 1898-as petíciója, melyet a Bebel vezette szociáldemokrata párt támogatott, hamar elbukott, és ezután hosszú ideig nem volt lehetőség az egyenjogúsítás ügyét a törvényhozás szintjén továbbvinni. Hirschfeld és munkatársai ekkor a társadalmi akcionizmus és a tudományos igényű felvilágosítás felé fordultak. 1899-től 1923-ig élt folyóiratuk, a Szexuális Köztes Állapotok Évkönyve, s Hirschfeld ebben a korszakban írta két fő művét. Az 1910-es A transzvesztiták - a transzvesztita szó Hirschfeld szüleménye - és az 1914-es A férfi és a nő homoszexualitása hatalmas adatanyagot dolgozott fel. Hirschfeld a személyes interjúk alapján 2,2 százalékra tette a férfi homoszexuálisok arányát, ami a kortársak számára sokkolóan, szinte hihetetlenül magas arány volt (ahogy Kinsey 10 százalékos arányszáma a negyvenes években).

Viszontlátásra 1994-ben

Míg a "transzvesztita" kifejezés Hirschfeldnek köszönhető, a "szexológia" vagy "szexuáltudomány" (Sexualwissenschaft) fogalmát berlini kollégája, a bőrgyógyász Iwan Bloch alkotta meg 1906-ban, hangsúlyozva, hogy e tudománynak el kell szakadnia a szexuális élet kizárólag orvosi alapú megközelítésétől, és széles körű diszciplínává kell átalakítani, egyebek közt a biológia, az antropológia, a filozófia, a pszichológia és a történelem metszéspontjain. A szexológia a huszadik század első évtizedeiben gyors fejlődésnek indult: 1908-ban jelent meg a Szexuáltudományi Folyóirat (Zeitschrift für Sexualwissenschaft), melynek első számában többek között Freud is megjelentetett egy publikációt, és ahol Hirschfeld meghirdette credóját. Programjából csak úgy sütött a huszadik század elejének pozitivista optimizmusa. Egyfelől azt hirdette, hogy a hagyományos, etikai vagy művészeti megközelítés helyett lehetőleg objektív módon kell a szexualitást megközelíteni, miközben fel kell deríteni az összes kapcsolódó törvényszerűséget, hogy végül ezek alapján átfogó elméletet lehessen megfogalmazni.

Berlin hamar az új tudományág központjává vált, Hirschfeld pedig kiérdemelte a sajtótól "a szex Einsteinje" jelzőt, amely azonban csak részben köszönhető tudományos teljesítményének, sokkal nagyobb szerepet játszott politikai aktivizmusa és szervezőkészsége. Az első világháborút követően, 1919-ben megalapította a Szexuáltudományi Intézetet, a szexológiai kutatások találkozási pontját, melynek könyvtárában több tízezer szakkönyvet halmoztak fel, és ahol "házassági", vagyis elsősorban gyereknemzési és szexuális tanácsadást is nyújtottak az érdeklődők számára, sőt nemi betegeket is kezeltek. Rengetegen érdeklődtek e szolgáltatások iránt, az intézetnek saját beszámolói alapján évente körülbelül 20 ezer látogatója volt. Hirschfeld 1928-ban a "Szexuálreform Világligát" is megalapította, amely forradalmi változásokat követelt - nemi, politikai és gazdasági egyenlőséget a férfiak és nők között, a fiatalok alapos szexuális felvilágosítását vagy azt, hogy a "felelős felnőttek közötti, közös beleegyezésen alapuló szexuális aktusok" magánügynek legyenek tekintendők. Meg kell azonban említeni, hogy a liga programpontjai között szerepelt az eugenika gyakorlati alkalmazása is, vagyis a "megfelelőek", a "tehetségesek" szaporodásának propagálása, és a "nem megfelelőek" sterilizálása. (A témáról bővebben: A gének mérnökei, Magyar Narancs, 2012. február 2.) Az emberi faj ily módon való "nemesítése" a kor egyik kiemelkedő kérdésének számított, melyre az egész világon jobb- és baloldalról egyaránt érkeztek radikális válaszok, és e tekintetben a más kérdésekben az egyén szabadságát és egyenlőségét hirdető Hirschfeld sem számított mérsékeltnek.

A Szexuálreform Világliga konferenciáin főként európai baloldali/liberális értelmiségiek (orvosok, kutatók, jogászok, feminista aktivisták stb.) vettek részt, s olyan témákat boncolgattak, mint a házasság és válás, a pszichoanalízis, az eugenika vagy a fogamzásgátlás. Noha a liga 1928 és 1932 között négy konferenciát is rendezett, nem alakult át komoly, szorosan szervezett lobbicsoporttá, mindvégig a szexualitás reformját kívánó értelmiségiek laza hálózata maradt.

Magyar kötődése is van a Szexuálreform Világligának, az utolsó, 1932-es brnói konferencián a szociáldemokrata orvos, Totis Béla is részt vett, és az utolsó nap befejező ülésének levezető elnöke a kárpátaljai születésű Neufeld Béla volt, aki Karlovy Varyban dolgozott orvosként, Hirschfelddel közös publikációkat jelentetett meg, 1930-ban pedig fél évet a Szexuáltudományi Intézetnél vendégeskedett kutatóként. Neufeld húsz évvel későbbi, kiadatlan memoárjában a következőképp számolt be erről: "Késő este került sor a kongresszus berekesztésére. Magnus Hirschfeld maláriás lázrohama után jött el az utolsó aktusra. Méltattam (mint az utolsó tárgyalási nap elnöke) a kongresszus jelentőségét, s végezetül azt mondtam, hogy a viszontlátásra 1994-ben (1934 helyett - a kongreszszust ugyanis kétévenként tartották)! A közönség mosolygott, én azonnal helyesbítettem szavam. Hirschfeld a búcsúzásnál érdeklődött: nem 1894-ben születtem? Az igenlő válaszra mosolyogva hozzáfűzte: íme 100 éves évfordulót kívánt önmagának."

Az 1934-es kongresszust a náci hatalomátvételt követően már nem tartották meg, Hirschfeld 1935-ben, franciaországi száműzetésében meghalt, így a liga tevékenységének lezáró aktusa vélhetően Neufeld Béla nyelvbotlása volt, amely annyiban prófétainak mondható, hogy a Hirschfeld-életmű egyik kiemelkedő ügye, a homoszexualitást büntető 175. paragrafus csak 1994-ben tűnt el végleg a német büntető törvénykönyvből.

A náci irányítás alá került Németországban a szexológia mint zsidó tudomány üldözötté vált, a szexuális reformmozgalom pedig - minthogy a nemi szerepeket a náci ideológusokkal homlokegyenest ellenkezően határozták meg - teljesen visszaszorult. A hidegháború során is sokat szenvedett Berlin később már nem tudta visszaszerezni központi szerepét a szexológiában, Magnus Hirschfeld neve pedig hosszú időre szinte feledésbe merült, amiben nagy szerepet játszott az intézet felszámolása és az 1933-as könyvégetés. A náci barbarizmus Hirschfeld esetében sikert aratott, részben megsemmisítették a számukra oly gyűlöletes tudós életművét, amivel megakadályozták, hogy nagyobb hatást fejtsen ki, mint amire negyven év munkája alapján hivatott lett volna.

1933. május 10-én Berlinben több mint húszezer könyvet égettek el, ebből körülbelül tízezer kötet a Szexuáltudományi Intézetből származott. A helyszín, az egykori Opernplatz jelenleg az 1898-as melegjogi petíciót ékesszóló parlamenti beszéddel felvezető August Bebel nevét viseli - de talán épp ennyire helyénvaló volna, ha a Humboldt Egyetem főépületének ablakai a Hirschfeldplatzra nyílnának.

Neked ajánljuk