Magyar Narancs: Beszélgetésünk pillanatában bő egy hét van még a választásokig, és ha valami csoda nem történik, akkor az ellenzéki Összefogás kampánya marad olyan, amilyen most: szürke, rutinos, a plakátokon kreativitásnak nyoma sincs. Mindeközben egy olyan, kormányváltást vizionáló kampányról beszélünk, amelyben egyetlen szlogenre sem futotta. Önnek erről jobb a véleménye?
Bauer Tamás: Amikor különböző pártokat választási szövetségbe kényszerít a Fidesz egyfordulós többségi választási rendszere, amely szövetség ráadásul csak januárra jött létre, nehéz átütő közös üzenetet megfogalmazni azon túl, hogy meg kell szabadítani az országot az orbáni önkényuralomtól. Persze ez sem kevés, ez a lényeg. Hogy ezen túl milyen kampányra lettek volna képesek a pártok külön-külön, azt most nem tudhatjuk. Tény, hogy az egyes politikusoktól hallhatók világos politikai üzenetek. Gyurcsány Ferencnek is, de nekem is vannak határozott állításaim, az övéi meg is jelennek a nagy nyilvánosságban. Választási viták azonban nincsenek, ezt a Fidesz megakadályozza, és megszállta a mindenkihez eljutó közmédiát. Ezek a tényezők magyarázzák azt, hogy a kampány olyan lett, amilyen.
| ||
MN: Az utcán járva én azt látom, hogy az Összefogás jelöltjeinek a plakátján nincs politikai állítás, ezért pedig más nem okolható. De akkor végül is elégedett a saját kampányukkal? Kihozták magukból a maximumot?
BT: Elégedett nem vagyok, senki sem az, de hogy mit ér az, amire képesek vagyunk, azt a választások után fogom tudni értékelni.
MN: Az április 6-i választásokon a Fidesz akár parlamenti kétharmadot is szerezhet, mint négy évvel ezelőtt. Milyen különbséget lát a sima többségű, illetve az elsöprő Fidesz-győzelem között?
BT: Az, hogy lesz-e a Fidesznek kétharmada vagy sem, az ország szempontjából tulajdonképpen mindegy. Magyarországnak arra lenne szüksége, hogy a demokratikus erők szerezzenek kétharmados, de legalábbis jelentős többséget az új Országgyűlésben. Ez az egyetlen út, hogy Magyarország ismét normális demokratikus, európai állam legyen. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a fideszes alaptörvény a ráépülő törvényekkel és tisztségviselőkkel együtt eltakarítható legyen - azaz a demokratikus oldal fölényes győzelmére. Minden más csak különböző mértékű rossz megoldást eredményezne, ártana az országnak. Lehetetlenné tenné, hogy Magyarország az elmúlt évek hanyatlása után felzárkózhasson Nyugat-Európához, de akárcsak a visegrádi országokhoz.
MN: Tehát nem lát markáns különbséget aközött, hogy a Fidesz kétharmaddal vagy sima többséggel nyer?
BT: Gyakorlatilag nem, mert amihez kellett a kétharmad, azt a Fidesz az elmúlt négy évben már megcsinálta. A maga testére szabta az alkotmányt, pontosabban: megszüntette az alkotmányt, és bevezette a saját alaptörvényét. A közjogi pozíciókba Orbán régen kinevezte vazallusait. Igaz, kétharmad nélkül Orbán nem tudná magát királlyá koronáztatni. Ugyanakkor politikai értelemben lenne jelentősége az esetleges újabb kétharmadnak: az olyan jóváhagyás lenne a magyar választóktól, amely nagyon megerősítené a Fideszt. De sima győzelem, különösen szoros eredmény esetén megkérdőjelezhető lenne annak a legitimitása, hiszen az a választási rendszer torzításaival lenne magyarázható.
MN: Az ellenzék szempontjából óriási a különbség a két eredmény között.
BT: Ha az ellenzék nem tudja megnyerni a választást, akkor megbukott. Ezek után eldöntik a választók és a közvélemény, hogy ebből kinek milyen következtetést kell levonnia. Azért is gondolom nehéznek az ellenzék dolgát, mert ha nem nyer, a bejutott képviselői a saját frakciójukkal olyan Országgyűlésben lesznek ellenzékben, amelyben még annyi lehetőségük sem lesz, mint amenynyi eddig volt.
MN: Lehet-e arra számítani, hogy vereség esetén az Összefogás egyéb tagjai nyomásnak, illetve nyilvános kritikának vetik alá a szocialistákat vagy személy szerint Mesterházy Attilát?
BT: A kérdés az, hogy a választók és a közvélemény hogyan értékel, amennyiben vereséget szenvedünk. 'k fogják megmondani azt, hogy ki mennyire felelős a vereségért. A választópolgároknak másfél hónap múlva lesz újra lehetőségük ítéletet mondani az EP-választáson. Egyébként az már most világos, hogy az őszi önkormányzati választáson megint együtt kényszerülnek indulni a demokratikus ellenzék pártjai.
MN: Ebből a szempontból is kérdés a mostani eredmény: ha nagy lesz a vereség, az újabb kérdéseket nyithat ki. Például a főpolgármester-jelölt személyét illetően.
BT: Lehetséges. Már 2010 őszén is az volt szerintem a helyzet, hogy közös jelölttel meg lehetett volna verni Tarlós Istvánt. Kaltenbach Jenőt a szocialisták elfogadták volna közös jelöltnek, de az LMP saját pártpolitikust indított külön listavezetőként.
MN: Tarlós magasan nyert volna akkor is, ha Horváth Csaba és Jávor Benedek szavazatait összeadjuk. És abban az esetben nagyon jóhiszeműen járunk el, ha azt hisszük, hogy a szocialista és LMP-s szavazatok simán összeadhatók.
BT: Igen, de akkor nem számolunk azokkal, akik nem mentek el szavazni, mert lefutottnak tekintették az őszi választást. Többek közt azért, mert mindenki külön főpolgármester-jelöltet állított. Soha olyan alacsony részvétel nem volt a fővárosi választáson, mint 2010 őszén.
MN: Szóval akkor ezt tartaná most is ideálisnak.
BT: Igen, közös jelöltet kellene állítani.
MN: Neki pártból vagy párton kívülről kellene érkeznie?
BT: Erre akkor lehet válaszolni, ha látjuk majd a tavaszi eredményeket.
MN: És mi lesz akkor, ha önök győznek? Erre most kicsi esély mutatkozik a mérések szerint, de a bizonytalanok magas aránya miatt ez sem zárható ki. Ha így történik, hogy érhető el, hogy Orbán rövid időn belül ne térjen vissza?
BT: Ha lesz esze a demokratikus ellenzéknek, akkor nem fog.
MN: Miért? Van esze?
BT: Későn jött meg. Nem idén januárban kellett volna ezt a megállapodást létrehozni, hanem egy évvel korábban. Ha nyerünk, akkor is azon múlik minden, hogy lesz-e esze. Ha lesz, kitarthat. Az MSZP-SZDSZ-koalíciónak például két és fél cikluson át volt esze, azután elment neki.
MN: Ha nyer az ellenzék, és ha még esze is lesz, ön szerint mit kellene tennie?
BT: Meg kell állapodni egy olyan kormányprogramban, ami Magyarország felemelkedését szolgálja. A demokratikus oldal, ha rászánja magát, hogy visszavigye Magyarországot - én úgy nevezem - a visegrádi-balti pályára, akkor sikeres lehet a kormányzás. Kiszámítható gazdasági környezetre van szükségük a hazai és a külföldi befektetőknek ahhoz, hogy beruházzanak, ezzel megalapozva a növekedést. Nem háborút kell folytatni, hanem vissza kell térni az unióba, ahonnan az Orbán-kormány de facto már kilépett. Ebben a dologban mind a DK, mind az Együtt-PM és az MSZP egyetért. Alapkérdésekben tehát megvan a konszenzus. Kérdés persze, hogy milyen áldozatot vagyunk ezért hajlandóak vállalni. Az például nyilvánvaló, hogy itt nem lehet azonnal jelentős általános életszínvonal-emelkedést elérni. Ha nyernek a demokratikus pártok, érdemi koalíciós tárgyalásokra lesz szükség, ahol nem annyira egymással lesz nehéz egyetértésre jutni, mint inkább a valóságos feltételekkel. De ha nyerünk, látok rá esélyt, hogy ezt sikeresen megoldjuk, és jó irányba fordítsuk az ország szekerét. Ezért kampányolok magam is minden erőmmel az utolsó percig.
