A rontás virágai – Adópolitika

  • narancs.hu
  • 2014. április 5.

Választás 2014

Sokszor tűnt esetlegesnek, kapkodónak a kormányzati szakpolitika – ám a csapásirány jól kivehető. Az Orbán-kormány akár a saját választási ígéreteivel is szembemenve, brutális célratöréssel alapozta meg legfontosabb társadalmi szövetségeseinek és támogatóinak anyagi jólétét. Sorozatunk harmadik része az adópolitika négy évét vizsgálja.

*

A kormányzati ciklus adótörvényeit – legyen szó új adófajtáról vagy egy meglévő módosításáról – egyfelől a költségvetési hiány csökkentése, illetve alacsony szinten tartása magyarázta, másfelől meg annak a minimum 500 milliárd forintos lyuknak a betömése, amit az egykulcsos (16 százalékos) személyi jövedelemadó bevezetése ütött a büdzsén. Egy harmadik típusba tartoznak az „ellenségek” (multik, bankok, az elmúltnyolcév „haszonélvezői” stb.) kicsinálására büntetésből, ideiglenesen vagy hosszabb időre, olykor visszamenőleges hatállyal bevezetett adófajták, amelyek törvényessége egy nem kétharmados többségre épülő jogállamban azonnal megkérdőjelezhető lenne.

false

 

Fotó: MTI

A minimálbér alakulásában – mint cseppben a tenger – minden benne van, amit a kormányzati kommunikáció és a valóság viszonyáról tudni érdemes. A jelszavak szintjén a minimálbér 100 ezer forint fölé emelkedett. Valóban, 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2014-ben pedig 101 500. Ez 38 százalékos emelkedés – ám ugyanennek a bruttó minimálbérnek a nettója a 2010-es 60 236 forintról 2014-re csak 66 483-ra nőtt, ami 10 százalékos növekedés; az emelés többi részét az állam viszi el. Normális esetben a keresetek – ezen belül a kitüntetett szerepű minimálbér – emelése a gyorsuló GDP-növekedésnek vagy más pozitív gazdasági eseménynek az egyenes következménye, Magyarországon viszont nem lódult meg a növekedés. Az emelés egyetlen oka, hogy az államnak bevételre volt szüksége. Még mindig legalább 7-800 ezren vannak minimálbérre bejelentve (többségük olyan kényszervállalkozó, akinek senki nem garantál semmilyen biztos bevételt).

Abban, hogy a nettó minimálbér csak csekély mértékben nőtt, a fő szerepet az játszotta, hogy 2011-től eltörölték a még Medgyessy Péter által bevezetett adójóváírást. (A legalacsonyabb fizetések után ily módon nem kellett jövedelemadót fizetni: most már kell.) Emiatt kap keveset a szegény ember, és kap többet a gazdag. Aki 2010-ben bruttó 750 ezer forintot keresett, az havonta 392 503 forintot vitt haza. Ha 2014-ben is ennyi volt a fizetése, akkor ennek a nettója az idén már 491 250 forint – a csaknem 100 ezer forintnyi különbséget a szegényektől – pontosabban: a legszegényebbektől – beszedett adókból finanszírozzák.

Mindeközben az Európai Unión belül nálunk a legmagasabb (27 százalékos) az általános forgalmi adó. A bankbetét kamatai után egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Bevezették, majd rögtön a duplájára emelték a tranzakciós adót (NER-nyelven: illeték). Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 30-ról 37 százalékosra nőtt. Van már chipsadó. Baleseti adó is. Kamarai hozzájárulás. És még vagy 30-40 különféle illeték, díj, kötelezően fizetendő akármi. Az Orbán-kormány legsúlyosabb kártételekkel járó eszközei a költségvetés hiányának leszorításában ugyanakkor a szektorális (azaz a pénzügyi és távközlési szolgáltatókra, energiacégekre, külföldi tulajdonú élelmiszer-kereskedő láncokra kivetett) különadók voltak. Ebből a költségvetésnek ugyan három év alatt több mint 500 milliárd forint bevétele keletkezett, ám bevezetésük és fenntartásuk módja a magyar állam – tehát nem csak az Orbán-kormány – szavahihetőségét kérdőjelezi meg; és súlyosan torzítják a piacot is. Az pedig, hogy az extra terhekből ezek a szolgáltatók mennyit hárítottak az ügyfeleikre, vásárlóikra, kinyomozhatatlan rejtély maradt. Mindenesetre a továbbhárított különadók egyfajta általános fogyasztási adónak is felfoghatók, hiszen mindenki vásárol élelmiszert, telefonál, bankol, világít, fűt. Ebben az értelemben a „multikat” az Orbán-kormány saját adóbehajtójának használta: és még a balhét is velük vitette el.

Online sorozatunk a Magyar Narancs e heti számában megjelent átfogó cikk részleteit közli szombaton és vasárnap, a különleges helyzetre való tekintettel már a megjelenés után pár nappal. Az elmúlt négy évet áttekintő fejezetek szerzői: Ballai József, Horváth Marcella, Tamás Gábor, Teczár Szilárd és Urfi Péter. A kultúrpolitika, az oktatás és az adópolitika után holnap következik a mezőgazdasági és közjogi helyzetértékelés.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.