Sokszor tűnt esetlegesnek, kapkodónak a kormányzati szakpolitika – ám a csapásirány jól kivehető. Az Orbán-kormány akár a saját választási ígéreteivel is szembemenve, brutális célratöréssel alapozta meg legfontosabb társadalmi szövetségeseinek és támogatóinak anyagi jólétét. Sorozatunk harmadik része az adópolitika négy évét vizsgálja.
*
A kormányzati ciklus adótörvényeit – legyen szó új adófajtáról vagy egy meglévő módosításáról – egyfelől a költségvetési hiány csökkentése, illetve alacsony szinten tartása magyarázta, másfelől meg annak a minimum 500 milliárd forintos lyuknak a betömése, amit az egykulcsos (16 százalékos) személyi jövedelemadó bevezetése ütött a büdzsén. Egy harmadik típusba tartoznak az „ellenségek” (multik, bankok, az elmúltnyolcév „haszonélvezői” stb.) kicsinálására büntetésből, ideiglenesen vagy hosszabb időre, olykor visszamenőleges hatállyal bevezetett adófajták, amelyek törvényessége egy nem kétharmados többségre épülő jogállamban azonnal megkérdőjelezhető lenne.
| ||
A minimálbér alakulásában – mint cseppben a tenger – minden benne van, amit a kormányzati kommunikáció és a valóság viszonyáról tudni érdemes. A jelszavak szintjén a minimálbér 100 ezer forint fölé emelkedett. Valóban, 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2014-ben pedig 101 500. Ez 38 százalékos emelkedés – ám ugyanennek a bruttó minimálbérnek a nettója a 2010-es 60 236 forintról 2014-re csak 66 483-ra nőtt, ami 10 százalékos növekedés; az emelés többi részét az állam viszi el. Normális esetben a keresetek – ezen belül a kitüntetett szerepű minimálbér – emelése a gyorsuló GDP-növekedésnek vagy más pozitív gazdasági eseménynek az egyenes következménye, Magyarországon viszont nem lódult meg a növekedés. Az emelés egyetlen oka, hogy az államnak bevételre volt szüksége. Még mindig legalább 7-800 ezren vannak minimálbérre bejelentve (többségük olyan kényszervállalkozó, akinek senki nem garantál semmilyen biztos bevételt).
Abban, hogy a nettó minimálbér csak csekély mértékben nőtt, a fő szerepet az játszotta, hogy 2011-től eltörölték a még Medgyessy Péter által bevezetett adójóváírást. (A legalacsonyabb fizetések után ily módon nem kellett jövedelemadót fizetni: most már kell.) Emiatt kap keveset a szegény ember, és kap többet a gazdag. Aki 2010-ben bruttó 750 ezer forintot keresett, az havonta 392 503 forintot vitt haza. Ha 2014-ben is ennyi volt a fizetése, akkor ennek a nettója az idén már 491 250 forint – a csaknem 100 ezer forintnyi különbséget a szegényektől – pontosabban: a legszegényebbektől – beszedett adókból finanszírozzák.
Mindeközben az Európai Unión belül nálunk a legmagasabb (27 százalékos) az általános forgalmi adó. A bankbetét kamatai után egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Bevezették, majd rögtön a duplájára emelték a tranzakciós adót (NER-nyelven: illeték). Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 30-ról 37 százalékosra nőtt. Van már chipsadó. Baleseti adó is. Kamarai hozzájárulás. És még vagy 30-40 különféle illeték, díj, kötelezően fizetendő akármi. Az Orbán-kormány legsúlyosabb kártételekkel járó eszközei a költségvetés hiányának leszorításában ugyanakkor a szektorális (azaz a pénzügyi és távközlési szolgáltatókra, energiacégekre, külföldi tulajdonú élelmiszer-kereskedő láncokra kivetett) különadók voltak. Ebből a költségvetésnek ugyan három év alatt több mint 500 milliárd forint bevétele keletkezett, ám bevezetésük és fenntartásuk módja a magyar állam – tehát nem csak az Orbán-kormány – szavahihetőségét kérdőjelezi meg; és súlyosan torzítják a piacot is. Az pedig, hogy az extra terhekből ezek a szolgáltatók mennyit hárítottak az ügyfeleikre, vásárlóikra, kinyomozhatatlan rejtély maradt. Mindenesetre a továbbhárított különadók egyfajta általános fogyasztási adónak is felfoghatók, hiszen mindenki vásárol élelmiszert, telefonál, bankol, világít, fűt. Ebben az értelemben a „multikat” az Orbán-kormány saját adóbehajtójának használta: és még a balhét is velük vitette el.
Online sorozatunk a Magyar Narancs e heti számában megjelent átfogó cikk részleteit közli szombaton és vasárnap, a különleges helyzetre való tekintettel már a megjelenés után pár nappal. Az elmúlt négy évet áttekintő fejezetek szerzői: Ballai József, Horváth Marcella, Tamás Gábor, Teczár Szilárd és Urfi Péter. A kultúrpolitika, az oktatás és az adópolitika után holnap következik a mezőgazdasági és közjogi helyzetértékelés.
