Két kutyát is mandátumhoz juttatna a Kutyapárt

  • narancs.hu
  • 2022. február 11.

Választás 2022

89 választókerületben indít jelölteket.

89 egyéni választókerületben szeretne önálló képviselőjelöltet indítani a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, közzé is tette az indulók névsorát.  

A Telex emlékeztet, hogy Kovács Gergely, a párt elnöke azt mondta korábban, csak azokban a választókerületekben indítanak egyéni jelölteket, ahol egyértelműen eldőlni látszik a csata, mert nem szeretnék, hogy rajtuk múljon a kormányváltás. A párt egyik alapítója, Döme Zsuzsanna viszont indul a budapesti 6-os választókerületben. Ezzel kapcsolatban a jelölt azt mondta, korábbi álláspontjukat a tagság döntése felülírta. Nem figyelik, melyik a billegő körzet: gyűjtik az aláításokat, és ha 71 indulójuk megszerezte a szükséges 500–500 ajánlást, akkor „fontolóra veszik a taktikai nemindulásokat”.

A 89 jelölt számára szombaton kezdik gyűjteni az aláírásokat, a párt közölni fogja, mely helyszíneken.

Az indulók között két kutya is lesz. 

Huba – a párt szerint „eleven, de jó szándékú eb”, a borsodi 4. egyéni választókerületben indulna, Rrr Rado pedig a pesti 7.-ben. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy ha számukra is sikerül összegyűjteni a megfelelő számú aláírást, a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartásba veszi-e őket.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.