Erősen kezdte a hetet a propagandasajtó – Kubatov-interjú a Magyar Időkben

  • narancs.hu
  • 2017. május 22.

Villámnarancs

Siker, pénz, csillogás – kétségbeesetten csábítja a Fidesz a fiatalokat.

A fideszesek vagy nem tudják, vagy nem is érdekli őket, hogy kik ténykednek a párt politikuskeltetőjében – írtuk tavaly, és a helyzet azóta csak romlott, elég a Fidelitas pár héttel ezelőtti, stand up comedyt megszégyenítő műsorára gondolni.

A Fidelitas humorbombája

A Fidesz ifjú humoristákat tömörítő stand up tagozata akcióban: a pillanat, amikor Habony Árpád is elszégyelli magát. Hát, Simicska… Hát, ezekre tények vannak… Kimutatták több helyen is… Ezért hátrált ki a Fidesz… Az anyapárt gyermekei, vagyis a Nógrád megyei kisfideszesek az N1 Tv kamerája előtt alkottak nagyot a stand up műfajában: 9 rworse „Közel egy hónapos kampány során több mint kétezer kampányt (sic!)

Ők is érzik, hogy baj van, olyannyira, hogy ezt már el is ismerik. Terjedelmes interjút közölt ma a Magyar Idők Kubatov Gáborral, amelyben jobbára a párt szokásos demagóg, unalomig ismételt ún. üzeneteit olvashatjuk.

Kivéve, amikor az egyik kérdés arra tér ki, hogy „az Integrity Lab felmérése szerint változott a tábor összetétele, és például a diplomások jelentős mértékben elfordultak a Fidesztől”.

Kubatov válasza: „Természetes, ha vannak olyan pillanatok és viták, amikor a támogatók egy része bizonyos kérdésekben más álláspontot képvisel.”

A kérdésre, hogy „mégis, mitől lesz vonzó a Fidesz a fiatalok számára?”, így felel: „A sikertől. Kell, hogy legyen bennünk egy nagy adag büszkeség, hogy Magyarország sokkal jobb, élhetőbb ország lett, mint hét évvel ezelőtt volt. Arra legyenek büszkék ők is, hogy ez egy sikeres ország, amihez ők is hozzá tudják adni a maguk szorgalmát, lelkesedését, elképzeléseit.”

Szóval, érzik, hogy baj van. Csak egyelőre nem látják a fától az erdőt. Vagy nem akarják.

Figyelmébe ajánljuk

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.

„A Fidesz elveszített négyezer szavazatot a választókerületben” - helyszíni riport az Esztergom központú körzetből

Egy ciklus kivételével a rendszerváltás óta a Fidesz irányítja az egykori királyi várost, ezalatt megszűnt a mozi, a könyvtár, iskolát is zártak be, utak pedig nem épültek. A választókörzet megosztott, nagy küzdelem várható a Fidesz és a Tisza között. Elmentünk Esztergomba, hogy közügyekről faggassuk a helyieket, és megnéztük azt a községet is, ahol lefejezték volna Magyar Pétert.

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.