Kósa Lajos szerint az emberek azért tüntetnek, mert „Soros”, egyébként meg a „migránsok”…

  • narancs.hu
  • 2017. május 22.

Villámnarancs

Újabb elképesztő okfejtés a Fidesz frakcióvezetőjétől.

Elég unalmas már, hogy a kormánypárti politikusoknak bármilyen kérdésre csak annyi jön ki a szájukon válasz helyett, hogy „Soros” vagy „Simicska” vagy „migránsok”.

Vasárnap országszerte tüntettek a kormány ellen. Budapesten éjszakába nyúlóan megint több ezren demonstráltak.

Erre Kósa Lajos hétfőn beballagott az MTV-be, és közölte, hogy: „Soros”.

„Soros György ügynökei szervezik a különböző megmozdulásokat.” „Azok a szervezetek és aktivisták szervezik ezeket a tüntetéseket, akiket Soros György pénzel, illetve az ő ügynökeiként különböző ügyeket képviselnek” – jelentette ki. De hát „Magyarország egy demokratikus ország, ahol szólás- és gyülekezési szabadság van, ezért bárki tüntethet, aki a megfelelő jogszabályokat betartja és nem agresszív, még akkor is, ha értelmetlen célért teszi”.

Mert a CEU-t például „senki sem akarja bezárni”.

Aha.

Bezzeg „Soros György különböző eszközökkel minden olyan kormány ellen küzd, amelyik a migrációt meg akarja állítani. Európában ennek élharcosai a visegrádi négyek, ezen belül pedig Magyarország”.

Kósa Lajos azt is megmondta már a múlt héten, hogy miért kavar Soros. Nos, azért, mert „régóta képviseli, hogy Európának évente több millió migránst kellene befogadnia, és ehhez fel kellene venni 100 milliárd eurónyi hitelt” – idézi a majsztrót az MTI. Nyilván tőle, mert ezen jól lehet keresni.

Aki tehát e tudás birtokában vasárnap mégis kiment az utcára, az nem lehet más, csakis Soros-ügynök, talán még részedést is húz a vén gazembertől. Mi az neki, pár tízezer tüntetőt futtatni.

Neked ajánljuk