Döntetlen (A Metallica Bécsben)

  • F. D. J.
  • 1996. szeptember 12.

Zene

Nem zenekarom a Metallica, sőt, úgy egyáltalán, kimondottan idegesíteni bír a heavy metal; mindezt nem a kérkedés, csupán a helyzet kedvéért jelzem - ne raboljuk egymás idejét, fülembe forró ólmot, már a legelején. Kibuszozni Bécsbe, fél nap, aztán vissza, ez azért mindjárt más, rohadt hideg, szakadó eső, valamit valamiért. (Egy álom megvalósul.)

Nem zenekarom a Metallica, sőt, úgy egyáltalán, kimondottan idegesíteni bír a heavy metal; mindezt nem a kérkedés, csupán a helyzet kedvéért jelzem - ne raboljuk egymás idejét, fülembe forró ólmot, már a legelején. Kibuszozni Bécsbe, fél nap, aztán vissza, ez azért mindjárt más, rohadt hideg, szakadó eső, valamit valamiért. (Egy álom megvalósul.)

Láttam persze már vagy kétszer, Hungária körút, mintha unatkoztam volna kicsit, de ez a Stadthalle, aranyos jegyszedő nénikékkel, ülős dolog. És lehet, hogy nem is Metallica, most a Load album után ki mondaná, hogy. (Épp arany lett minálunk, huszonötezer, ünnepélyes átadás, fotó, kis ország, kis rész, de azért itt vagyunk.) Mintha bekavaróban volna a zenekar, a metálos baromságok: csontvázak, koponyák, mindenki meg van halva, az csak a múlt, most rövid haj, másképp-metál, alternatív, agyasabb és visszafogottabb, megírtuk már. Lenni vagy nem lenni, vajon magukat vagy Hetfieldéket szúrják tökön az ortodox hívek - azért ez így buli (máris megyek és mondom).

A marmonkanna boroknak annyi, húzd, ki tudja; a csarnok előtt monsters of rock, Kőbánya-Alsó-feeling. Úgy lett volna, hogy október végén Pesten is, aztán másfelé kanyarodott a turné; talán majd tavasszal, ha valahol összetákolható ez a színpad (ha színpad) egyáltalán. Ûrállomás-forma, alul irányítóközponttal, acélsziget, acélállat a küzdőtér közepén, és nincsenek erősítők, nincsenek hangfalak, nincsenek monitorok, nincsenek kábelek, mindössze a hangszerek jelzik, hogy nem tévedtem el. (Hol vagyok?)

Minden lámpa ég a nézőtéren, amikor beindulnak a fiúk, szépen feljönnek és játszani kezdenek - hétköznapi dolog, hétköznapi fiúk, aztán felvillannak a reflektorok, mi meg elsötétülünk. S bár a hangfalak megvannak a fejünk fölött, meg nem mondanám, hogy jut el hozzájuk a zene, de egyelőre csak egy koncert: nem horror, nem trip, nem az apokalipszis, nem is indusztriális látomás. (Még.)

Aztán irtózatos robbanások, magasba csapó tűznyelvek, de nem a metálosok buta poklának lángjai, ezek cseppet sem mulatságosak, addig és ott égnek, amíg és ahol kedvük szottyan; ezektől tartani kell. Mint amikor megtörténhet bármi is. Hogy a három gitáros rendre a szigetállat más-más részén tűnik fel, az ugye rendben, de itt Lars dobos emelvénye is ellipszisben kóvályog, elég hozzá apró sötét a számok között. Meglehetősen barátságtalanul kúsznak fel a fénykarok, rusnya csáp, és úgy buknak le, mint ami korántsem jószántából zuhan. És megint robbanások, tűz, tűz, és egyszer csak elmegy a hang, és egy technikus rohan át a színpadon, és a ruhája lángol. (Mi lesz itt?)

Metallica-koncert van. Konszenzus: régi számok plusz új számok, Motörheadek is. Száznegyven perc, lehet, hogy nem tudják abbahagyni?, s ha maga a heavy metal képtelen is futurizálódni e show-tól, azért a múlt és jövő most minimum döntetlen. Ismerek egy faszit, nem zenekara a Metallica, sőt, úgy egyáltalán, kimondottan idegesíteni bírja a metál, de ő is úgy állt fel, mint aki egy kiváló koncertről. (A lángolás meg csak műbalhé, de ez bizalmas sajtóinformáció.)

F. D. J.

Bécs, Stadthalle, szeptember 6.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.