Egyetlen album, amíg élt, és vagy tíz, mióta meghalt: Jeff Buckley történetét látszólag egy különösen ízléstelen hullarablós horrorfilmmel lehetne a legméltóbban elbeszélni. A valóság azonban összetettebb. Nehéz volna ugyanis azt állítani, hogy a Buckley váratlan halála (mindössze 30 volt, amikor 1997-ben, ártalmatlan esti úszkálás közben belefulladt a Mississippibe) óta megjelentetett kiadványok ne tettek volna hozzá igen sok árnyalatot a zenészről formálódó összképhez: a zenekarával felvett, félkész második album (Sketches for My Sweetheart the Drunk) vagy a különféle koncertlemezek (melyek közül a Live À L’Olympia esszenciális) nagyon is kellettek ahhoz, hogy Jeff Buckleyt nyugodt szívvel lehessen az elmúlt 20 év egyik legjelentősebb énekes-dalszerzőjeként kanonizálni (más kérdés, hogy közismertségéhez egyetlen dal, a Hallelujah c. Leonard Cohen-feldolgozás is elegendőnek bizonyult).
Ez a frissen kiadott demólemez viszont már a közérdeklődésre számot tartó anyagokat rejtő kút végső kiapadását jelzi. Ezeket a számokat Buckley még akkor rögzítette (szólóban), amikor a Sonyhoz került, hogy végképp meggyőzze tehetségéről a kiadót. Nem volt sikertelen vállalkozás: a You And I-on egy valóban kivételes zenész kap bele mindenfélébe a Led Zeppelintől két Smiths-dalon és bluessztenderdeken át (a Poor Boy Bluesban bizonyítja, hogy gitárosnak sem volt utolsó) a saját témákig. Vázlatosságában is korrekt anyag ez – melynek szinte összes tételét ismerhetjük egyéb (jobb, teljesebb) verziókban.
Sony, 2016
