Zene

n Lawrence Block Az apák bűnei című krimije eredetileg 1976-ban jelent meg angolul. Megkésett hát a kiadás, és érzi ezt a szerző is, mert a magyar változathoz írt előszavában megjegyzi: "New York és az én otthonom ez idő alatt gyökeresen megváltozott.

Két és fél éve tudományos konferencia elevenítette fel a Hatvany család kulturális és közéleti szerepét. Az előadásokból összeállított kötet bemutatja az irodalmár Lajos és az orientalista Ber-talan világát, a még Deutsch néven alapított s majdan több ezer embernek kenyeret biztosító családi vállalkozást, sőt a hatvani kastélykertet is. A központi szerep Hatvany Ferencé, akit festőként is jegyeztek, de műgyűjtőként alkotott világszínvonalút. Kollekciójának rekonstrukciójával Mravik László - gyűjtéstörténetünk avatott ismerője - példát mutat más elkallódott gyűjtemények feldolgozására is.

Afrancia szerzőpáros a tömegtájékoztatási eszközök kialakulásának és elterjedésének újkori históriáját kísérli meg felvázolni. Mindvégig társadalmi kontextusba ágyazva teszi ezt, főként a jogi szabályozásra és a gazdasági sajátosságokra koncentrálva, a problémaorientált "mélyfúrások" mellett, felett azonban egy nagyobb társadalomfilozófiai gondolati ív is kirajzolódik: a közügyekbe való beleszólás emancipálódásának, demokratizálódásának tendenciája.

Párban járnak a Nemzeti Színház bemutatói - sok egyéb szempont mellett az egyeztetésé is ezt diktálja. Rajzolódik a profil: sok komoly, tehetséges, nagy színész mellett és mögött társulat még nincsen, és rendezőből jelentős hiány mutatkozik. De már vannak remek pillanatok, olykor alakítások is.

Frantisek Drtikol valahol azt írja: alapvető művészi célja az volt, hogy úgy ábrázolja és örökítse meg az embert, amint azt az Isten önmaga képére megteremtette, önmaga szépségéért. Ruhátlanul, mert a meztelenségben tükröződik a szépség spiritualizmusa, viszont nem érvényesülnek a társadalmi és történelmi helyzetek és szerepek, hiszen a teremtés önmagában álló pillanat volt. Munkáival kapcsolatban a fotótörténeti közmegegyezés nagyjából arra jutott, hogy Drtikol képeiből dekorativitás, egyszersmindmagasztos békesség

Egyfajta rokonszenvező szorongással lép a látogató a hűvösen üzemcsarnokszerű kiállítási térbe - én legalábbis így voltam ezzel. Vajon mi az a hatalmas anyag, amely indokolja, hogy ekkora területen állítsák ki, elég izgalmas-e, emészthető-e azoknak is, akiknek hiába közeli, mégis csak letűnt korszak, legendák zavarosa mindaz, amit a szamizdat szó sugall. Nyilván meg lehet találni a rendezők által javasolt tematikus logika alapján kínálkozó útvonalat is, az anyag elrendezése mégis a csapongóbb szemlélődés felé tereli az embert. A félhomályban fénylő szigetek - a tárlók - véletlenszerűen, de ha úgy tetszik, mégis mintha valami hatalmas, egynemű és legyűrhetetlen tektonikus erő hatására bukkantak volna fel és kövesedtek volna meg mozdíthatatlanul. Egyúttal szelíd felhők visszatükröződéseiként is tekinthetjük őket, átélve azt a sugallatot, hogy mindaz, amit az üveg takar, a leglégiesebb, legtisztább és reménytelenségében is - vagy éppen azért - nemes szabadságvágy csillanása.

Amikor legutóbbi filmjét, A tehetséges Mr. Ripleyt tárgyaltuk, azt mondtuk: Az angol beteg sikere akkora volt (Oscar-eső), hogy emberünk eztán egy jó ideig azt csinál, amit csak akar, és annyi pénzből, amennyit nem szégyell ráfordítani. És ez így lesz még akkor is, ha netán első próbálkozásai meg sem közelítik az opus magnum sikerét. Nos, úgy tűnik, feltevésünk beigazolódik, s első megközelítésben ezért nincs is okunk panaszra, Minghella kitűnő ízléssel választ. Akár Patricia Highsmith regénye, akár ez a mostani alapanyag, hát mondhatom, remekművek. Az utóbbi, Charles Fraizer könyve, nemcsak remek, de sikeres is, kábé akkor volt az amerikai bestsellerlisták kitartó bajnoka, amikor rendezőnk a beteggel kaszált. Viszont létezik sajna egy második megközelítés.

Bő féltucatnyi telt házas előadás 6-15 ezer forintos jegyárak mellett - ez azért már jelez valamit a lelkes érdeklődésből, amely mögött vagy komoly hírverést kell sejtenünk, vagy azt, hogy valami nagyon erőteljes igényt, széles befogadói tábort céloz meg a produkció. A Stomp különleges, ütőhangszeres mozgásszínház, más megközelítésben hibátlan, szórakoztató ritmuscirkusz, megint másként mértéktartó, könnyed kikapcsolódást kínáló látvány- és hangzásvilág.

n J. S.

Nálam, őszintén szólva, minden kifogást elsöpör az a tény, hogy olyan műsorról van szó, amely minél kiválóbb teljesítmények létrehozására ösztönzi a résztvevőket. A valóságshow-sagák kultúraformáló erejét tekintetbe véve ez nem kis dolog, még akkor sem, ha el tudom képzelni, hogy némelyik Megasztár-résztvevő idővel Pongó mellett lépjen színre valamelyik Balaton-parti highlife diszkó színpadán. Maga a vállalkozás azonban ennél jóval ambiciózusabb és tiszteletre méltóbb: új arcokkal megjelenni a magyar könnyűzenében, a későbbiek során (remélhetőleg) pénzt és munkát invesztálva széles körben, gyorsan ismertté és népszerűvé tett énekesekbe. Líraibb megfogalmazásban: tehetséges és szeretetre méltó embereket helyzetbe hozni.

Ezt kérdezi, dalolja a négy regény leghíresebbjéből, a Lila ákácból készült harmincas évekbeli filmben Tóth Manci városligeti leányzó, reménybeli énekesnő és regénybeli főszereplő. És hát ez, ugye - magunk között vagyunk -, nem éppen egy merészen eredeti kérdésfelvetés.

Közhírré akarom tenni, hogy ha egyszer újra lefordul magyarra az egész Csehov, mármint a drámák, abban nekem irodalomtörténetileg rögzítendő szerepem lesz, amennyiben egyfolytában nyaggatom Morcsányi Gézát, haladna már előre a Ványa bácsi meg a Sirály után. Haladt: megvan a Három nővér is.

Boldogulni, boldogulni, jaj, mindenáron. Bárhol és bármikor. Ha akarom, Salamon András minden egyes nagyjátékfilmje az egyről a kettőre jutás nehézségei körül táncol. Ám jelen esetben a mondott bárholon és bármikoron van a hangsúly: az ígéret földjén, Amerikában járunk, valahol Las Vegas peremén. Mégis a bármikor tűnik perdöntőnek. Mikor is? Az emberi élet közepe táján. A legszebb emberi korban tehát. Vagyis a lehetőségek szempontjából kicsit későn. Na nem sokkal, épp csak annyival, mint egy szerencsétlen szombat reggel valamelyik pályaudvaron, főszezonban, amikor a pénztártól való távozás után joggal merül fel a kérdés, érdemes-e szaladni - asszonnyal, gyerekkel, kutyával, gumimatraccal - a kihúzó viszonylat után, vagy megette a fene az egész vikkendezést.

. .