Párban járnak a Nemzeti Színház bemutatói - sok egyéb szempont mellett az egyeztetésé is ezt diktálja. Rajzolódik a profil: sok komoly, tehetséges, nagy színész mellett és mögött társulat még nincsen, és rendezőből jelentős hiány mutatkozik. De már vannak remek pillanatok, olykor alakítások is.
Annak idején erőteljesen beharangozták: magyar évad lesz az idei, de ennek nincs különösebb jelentősége. Kis rásegítéssel a két legutóbbi bemutatóból a Spiró György átdolgozásában játszott Czillei és a Hunyadiak elmegy Shakespeare-nek, Csiky Gergelytől a Buborékok meg egy vidámabb Sardounak.
A két előadás közös vonása még, hogy egy-egy férfialakítás viszi bennük a prímet: Czilleit Sinkó László, Solmay Ignácot Blaskó Péter játssza, mindketten az előadás legjobbjai saját főszerepükben.
A Czillei és a Hunyadiak ránézésre olyan, akár gyerekkorom operaelőadásai vagy
a nagyromantikus
festmények a Nemzeti Galériában. Szinte hallani vélem a rendezés velejét: ki hová álljon, üljön, heveredjen, dőljön, mialatt Kulka János a második dalát énekli. Az elsőnél estély van, ott rendezetten állnak, rikító zöld itallal a kezükben, persze hogy nem kortyol bele ilyen löttybe senki, úgy szedik össze a poharakat, ahogy bevitték, így lesz jó másnap estére is; egy egész színházat, régmúlt korszakot jelez egy ilyen apróság.
A szemünkön keresztül vagyunk érdekeltté téve a befogadásban; a színpad ismét mutatja, mi mindent tud, egész jelenetek tűnnek el a süllyesztőben. Khell Zsolt díszlete tombol; nekem az tetszett a legjobban, amikor Hunyadi János koporsója ismét fölemelkedett földhányásnak. Szakács Györgyi jelmezei viszont igaziból szépek és jók - milyen érdekes: valahogy leginkább azokéi, akik jó alakítást nyújtanak. Például Sinkó Lászlóé, a Szilágyi Erzsébetet játszó Básti Juli fejedelmi feketéje a fátyollal vagy Schell Judit minden (férfi-, női) jelmeze, Kulka János dalos Henrikjének öltözéke.
Olvasva sprőd, erős és svungos szöveg a Spiró Györgyé - Vörösmarty drámája éles lett és világos; nemcsak a mindenféle manipulációk, intrikák ragyognak ki belőle, hanem az is, hogy mindig alkalmatlan emberek vezérelték itt az ország dolgait. Babarczy László rendezése a szellemi-gondolati tartalmat
néhány színészre,
azaz néhány alakításra bízta, "lesz, ami lesz" alapon, mert ő leginkább a körítéssel, a tömegjelenetekkel van elfoglalva; be van vetve Juronics Tamás is, csináljon vonaglós táncot az apácáknak vagy az estélyre valami pofásat, eléggé rémesre sikerült mindkettő.
Czillei Ulrik bábját, a gyenge V. Lászlót Keszég László rendező-színésznek adta Babarczy; "országomat egy nőért", ez az ő jelszava, nem is rossz. Igen rossz viszont az ugyanő játszotta Hunyadi László - leginkább azért, mert kicsit sem világos, miért ugyanő játssza, hisz minden energiájával különbözni igyekszik a másik szerepétől, amit bárki más helyből tudott volna. Így még az a kínos helyzet is előfordul, hogy önmagával találkozva a szegény Schmied Zoltánnal kénytelen beszélgetni, hol V. Lászlóként, hol Hunyadi Lászlóként.
A kisebbik fiút, Hunyadi Mátyást a nézőtér utolsó sorából is biztos fölismerhetni jókora orráról. Hogy belőle lesz majd nagy király - hát Papp Zoltánnak ezt a jövendölését Hunyadi János sírjánál bizony elnyelte a szavalás.
Mondom: Sinkó László tobzódó, színes, szellemes, okos, ironikus Czilleijére emlékezve fogjuk kivárni, míg valaki nagy bátran jó előadást készít Spiró szövegéből.
Csiky Gergely akkortájt született, amikor Vörösmarty a Czilleit megírta; Buborékok című komédiája már a századvég terméke. Jordán Tamásrendezésében Törőcsik Mari játékmesterként működött közre, és azt gondolom, végeredményben két játékmester dolgozott itt. Egy-egy jelenet van megcsinálva; az eléggé ismerős, korszerű jelenségekből - úgymint parvenüség, fennhéjázás, korrupció, veszte-getés, szerencselovaglás - ki-ki összeállíthatja a saját menüjét, mert rendezve-gondolva itt nincsen, elénk van ömlesztve egyszerre minden.
Mindazonáltal ha jó színészek vannak a színpadon, akkor jól szórakozunk, a köztes időkben meg elgondolkodhatunk azon, hogy mikor lesz itt társulat, mert most nincsen, meg vezérlő gondolat, mert most az sincsen.
Blaskó Péter Solmay Ignáca remek; egy hosszú szolgaságból, megalázottságból, kihasználtságból félig-meddig önmagára ébredt férj szabadságharcát tálalja elénk, csupa (ön)irónia és maró fájdalom az egész, de leginkább az hat, hogy Blaskó mennyire belülről mutatja ezt a megtört, majd fölhorgadó férjet. Szidóniát, a feleségét Udvaros játssza - a legelső jelenetben lejön az "operettlépcsőn", de nem egészen, mert megáll terpeszben, és rögtön megmutatja, ki ő. Éles hangjai, nagy sóhajtásai, szemvillanásai nemcsak a figurát, hanem
a színésznő kommentárját is jelzik
olykor, de ezzel együtt is a Blaskóval szembeni, igen népes másik tábor hadvezére ő, remekül megint. A darab "jóemberét", Morosán Demetert harsány korlátoltsággal fejeli meg Hollósi Frigyes, a becsületes közszolgát, Rábay Miklóst sok idealizmussal és naivitással kissé szürreálisra rajzolja Rátóti Zoltán - végtére ez is mind rendben van.
Emlékezetes helyzetgyakorlat a Morosán tébláb, gátlásos fiát játszó Stohl Andrásé és Blaskóé: mindketten mondanának valamit, de aztán csak állnak egymással szemben, mutogatnak, fintorognak, sóhajtoznak, isteni. Akárcsak a második felvonásban Blaskó első nagy ütközete férjes lányával, Szerafinnal: határozott nagymonológja alatt Varga Mari Szerafinja éppen süllyedne el a szégyentől és a kíntól, nyifog, nyüszög, vinnyog, vonaglik, jókora bohózat, ez is jó. És tetszett új figurájában, a talpraesett, nagyszabású és pénztelen özvegyasszony szerepében Söptey Andrea és Újvári Zoltán Chupor Aladárja, ez a jó partit megtestesítő készséges nímand. Kézdy Györgynek egy röpke epizód jutott, Murányi Tünde feltűnik, de nemigen sikerült neki szerepet találni most sem. És feltűnnek még sokan, hisz nagy a család - rajtuk még sokat kell dolgozniuk mindenféle játékmestereknek.
Hamvai Kornél dramaturgiai munkájának látható része szellemes, a díszlet nagyszínpadi és nagyszabású, Dőry Virág jelmezei pedig szépen kiemelik, amiről a darabban annyit beszélnek: hogy a toalett a legfontosabb.
Csáki Judit
Buborékok - február 22.; Czillei és a Hunyadiak - február 29.
