Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket.
Azzal áltattam magam, hogy tényleg majdnem minden fontos részletet ismerek a béketábor összedőlésében fontos szerepet kérő magyar határnyitásról. És ha ennyit nem is, de tájékozottnak mondhatom magam az 1989 őszét megelőző évek állambiztonsági működésében. Nos, súlyosan csalódnom kellett magamban, amikor elolvastam A Stasi működése Magyarországon című könyvet. Jobst Ágnes történész tíz éve kiadott művét olvasva ugyanis a meglepetést csodálkozás követte, hogy mennyi mindent nem tudunk arról a nagyon fontos eseménysorról, ami a bolsevik ember- és társadalomkísérlet megérdemelt kimúlásába torkollt harmincöt évvel ezelőtt.
A könyv nem csupán a határnyitás körülményeit tárgyalja, hanem részletesen bemutatja, hogyan működött együtt a magyar állambiztonság a keletnémet Stasival a rendszerváltást megelőző évtizedekben, hogyan építette ki az NDK titkosszolgálata magyarországi hálózatát, milyen célokkal és módszerekkel dolgoztak, és hogyan változott a viszony a két szervezet között az évtizedek során.
A kőfalak leomlanak
Ha meg kellene saccolni, hány endékás futott bele a szabadságba a „mi” 9/11-ünkön, 1989. szeptember 11-én (bizony ám!) éjféltől, amikor a magyar kormány kinyitotta a határt Ausztria felé, ki találná el legalább a nagyságrendet?
Nos, az állambiztonsági iratokat kutató történész arról számol be, hogy november 20-ig (amikorra a berlini fal már csak történelem volt), tehát két és fél hónap alatt 49 527 keletnémet távozott nyugatra 9625 járművel. Szeptember 26-án még 17 276-an, november 11-én pedig 4886-an vártak a lehetőségre. Ha a megelőző hónapok illegális határátlépéseit és az augusztus 18-20-i páneurópai piknik idején rövid pillanatokra már felemelkedett sorompón át kijutottakat is hozzáadjuk, nagy jóindulattal is legfeljebb hatvanezren tőlünk léphettek le a keletnémet paradicsomból. Ez persze ahhoz képest sem kevés, hogy abban az évben augusztus végéig összesen csaknem 734 ezer keletnémet érkezett az országba, előbb a műszaki zár, aztán a határkerítés elbontásának hírére. A remény nyártól növekedett meg igazán ezeknek az embereknek a lelkében, amikor híre ment, hogy a magyar kormány csatlakozni akar a nemzetközi menekültügyi egyezményhez, ami maga után vonja a kétoldalú jogsegélymegállapodásban rögzített hazatoloncolás felmondását.
Jobst Ágnes arra vállalkozott, hogy hazai és német levéltárban alámerülve feltérképezze az NDK és a magyar állambiztonság kapcsolatát, de legfőképpen előbbinek Magyarországon kifejtett ténykedését. Tanulságos olvasmány ez mindenkinek, akik nagyjából annyit tudnak ezekről az évtizedekről, hogy a fal felhúzása után kettészakadt német családok keleti és nyugati része éppen itt, elsősorban a Balatonnál találkozott évről évre. (Hát persze, hol másutt? – teszi fel a kérdést az átlag magyar, hangjában erős leereszkedéssel, hiszen a közkeletű vélekedés szerint itt volt a legjobb az élet a blokkban. Pusztán a számokat tekintve azonban ez nem teljesen felel meg a valóságnak, ahogy később talán majd azt is árnyalják, hogy most meg nálunk lenne a legrosszabb az élet az Európai Unió területén.)
Otthon érzik magukat
A hatvanas évektől a keletnémet rezsim első számú problémája az volt, hogy a fal felhúzása után polgárai változatlanul nagy számban szeretnének szabadulni csodás rendszerüktől. Ez pedig rávetítette árnyékát a béketáborba utazók helyzetére, elsősorban is a hazánkba készülők esetében. Ezért a Stasi kapta a feladatot, hogy „biztosítsa” a szocialista országokba utazó állampolgáraikat, és ez nem valamilyen utazási szolgáltatást fed. Nem a legendás német humor finoman ironikus megnyilvánulása 1963-ban az, hogy „a turistaforgalom jobb operatív biztosítására, valamint a támadólagos operatív tevékenység lehetőségeinek tanulmányozása céljából” vizsgálták meg annak lehetőségét, hogy a nyári szezonra egy ügynököt küldjenek Magyarországra. Ez röviden azt jelentette, hogy minél több ide érkező turistát figyeljenek meg, nem akarnak-e disszidálni, s ha igen, akadályozzák meg ezt. Ezzel kezdődött a Stasi itteni ténykedése.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
