Zene

Nyolc kis kritika

Két telehennázott, nyitott tenyér és az ország nevének első betűje helyén álló felkiáltójel jelzi a borítón, amit persze anélkül is tudunk, hogy ott jártunk volna: hihetetlen egy hely ez, elképesztően gazdag szín-, hang-, íz- és illatvilággal.

Ilyen bonyolult címe van ennek az albumnak, s nem is indokolatlanul.

A svéd kisváros zárt közösségébe, ahol az emberek szénné unják magukat és egymást, idegen érkezik a nagyvilágból.

Első ránézésre éppenséggel nem olyan ez a mai világ, hogy az olvasmányélményeink folytatását látnánk benne. Ugyanakkor ez irányú emlékeink miatt mégsem zárhatjuk ki, hogy legalább a gyerekek ne játszanának - mondjuk, ami a legkézenfekvőbb - harrypotteresdit tanítás után.

Semmi kétségem afelől, hogy a Miskolci Nemzeti Színház a szezon nagy durranásának a Paolo Magelli által rendezett dupla produkciót szánta - el is hozta Budapestre megmutatni, köszönet érte a Tháliának is.

Akadémiai székfoglalójában Jean Cocteau nem átallotta azt mondani, hogy ő Ingres hegedűjének Paganinije.

Zeneszerzőkről születhetnek életrajzi könyvek, önállóan vagy némi külső segítséggel összeállított önéletrajzi kötetek, és időnként nyomdába kerülnek hibrid műfajú alkotások is.

visszhang

A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére.

A kamera két távoli eseményt rögzít. Az egyik pillanatban épp egy kislánnyal végez a munka közben megzavart, fáradt bérgyilkos, a másikban épp egy kislány riad fel rémálmából az éjszaka közepén.

Én ugyan nemigen tudok mit kezdeni a sokak által használt "szórakoztató színház" kategóriával (olykor kifejezetten úgy érzem, hogy a "rossz" van itten más szavakkal mondva), de természetesen előfordul, hogy egy előadásból arra emlékszem elsősorban, hogy jól szórakoztam, amíg néztem.

Óvnék mindenkit attól, hogy magát Philip K. Dick-rajongónak nevezze. Nem mintha a legújabb PKD-novellakötet a szerző ötvenes-hatvanas években írt történeteivel nem érdemelné meg az amúgy szűken mért kritikusi szuperlatí-vuszokat.

Ágensként ismeri a közönség, és azt tudja róla, hogy kortárs operaénekes vagy operapunk díva. A hangja különleges, az előadásai meghökkentőek, a megítélésük szélsőséges, ráadásul nem lehet meghatározni a műfajukat.