A követhetetlen - Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön (könyv)

  • Papp László Tamás
  • 2005.12.01 00:00

Zene

Óvnék mindenkit attól, hogy magát Philip K. Dick-rajongónak nevezze. Nem mintha a legújabb PKD-novellakötet a szerző ötvenes-hatvanas években írt történeteivel nem érdemelné meg az amúgy szűken mért kritikusi szuperlatí-vuszokat.

Óvnék mindenkit attól, hogy magát Philip K. Dick-rajongónak nevezze. Nem mintha a legújabb PKD-novellakötet a szerző ötvenes-hatvanas években írt történeteivel nem érdemelné meg az amúgy szűken mért kritikusi szuperlatí-vuszokat. De nagy az esély, hogy Dick ugyanúgy viszonyulna fanklubjának tagjaihoz, mint a követőiből gúnyt űző Nietzsche. A rajongás a falkamentalitás jele, ama manipuláció beteljesedése az emberi tudatban, melytől írónk, mint született különc, oly fóbiásan rettegett.

A magyarul eddig meg nem jelent írásokból összeállt kötet legelső elbeszélése jó példa erre. A Ruug egy fekete házőrző kutya szemével láttatja a világot. Az eb panaszos vonításban tör ki, mikor pénteken a kukásautó elviszi a szemetet. Nem tudjuk, miért, pedig a négylábú agyában ott van a teljesen logikus magyarázat. Dick arra tapint rá, hogy "egyik kutya, másik eb" típusú előítéleteink nem engedik, hogy belássuk: a körülöttünk élő domesztikált lények félelmei legalább annyira unikálisak lehetnek, mint a sajátjaink. A novella - az első, mely Dicktől (1952-ben) nyomtatásban megjelent - az irracionalitás tagadása. Mindennek van oka, legfeljebb csak nem tudunk róla. A Koponya az erőszakmentesség paradoxonairól szól. A jövő háborújának irányítói

visszaküldenek a múltba

egy gyilkost, hogy likvidáljon egy pacifista hitszónokot, így előzve meg első beszédét. Az ügynök rájön, hogy ő maga a prédikátor, akinek megölését elrendelték. És mielőtt kinyírhatnák, belekezd az igehirdetésbe: "Akik elveszik mások életét, a sajátjukat veszítik el. Akik gyilkolnak, meghalnak. De aki életét áldozza, újra élni fog." Dicki antagonizmus, mely egyszerre tipikus és újszerű. A pacifizmus melletti érv egyszersmind az öncélú békesség rejtett antitézise. Ha meg akarom menteni életemre törő felebarátomat a kárhozattól, nem tűrhetem, hogy megöljön, erőszakkal le kell őt fegyverezni, hogy ne haljon meg, és később feláldozhassa magát. A Fizetség izgalmas minithriller, elgondolkodtató, bár vitatható politikai üzenettel. Utána jön a Kolónia, melyben tárgyakat lemásoló és helyüket átvevő idegen életforma áldozatául esik az űrhajó legénysége. A borzongató csattanó pedig felülmúlja bármely eddig látott horrorfilmét. Aranyember - e szó hallatán ezt követően már nem a Jókai-mű fog legelőször beugrani. Hanem a Dick-novellában szereplő termonukleáris mutáns, aki boszorkányos gyorsasággal ugrik el a rálőtt golyók elől. Aranyszínű, félisteni alkattal rendelkező, szaporodni akaró poszthumán létforma, mely elbűvöli a nőket: nem lesz gond a reprodukcióval. A gyengébb nem az emberiség Achilles-sarka, mely talán fajunk vesztét okozza. Itt tör elő szerzőnk búvópatakszerű nőgyűlölete. Nem hímsovinizmus ez, inkább a férfi örök dilemmája, hogy kiismerhetetlen számodra az, akiért rajongsz, mert vágyad okán nem lehetsz többé kívülálló. A fantasztikus belső világát az elmebaj határáig jutóan védelmező Dick gyenge pontja a nő volt, akár Éva lányainak a nemesfémtestű lény.

A kötet címéül is szolgáló novella még feltárulkozóbban tanúskodik erről. A Lenn a sivár Földön hősének szerelmét a túlvilágra viszi a földöntúli istenség. Ha a bivaly üget, a fű szenvedi meg. Amennyiben az istenek hibáznak, az ember fog szívni. Az imádott nő csak másvalaki porhüvelyében tud visszajönni a halálból. A férfit ez nem érdekli. A lány visszajön, de elfoglalja az összes testet. Dermesztő vízió: a Tienanmen tér emelvényén Mao helyett Sylvia integet a sok ezer, uniformisban masírozó Sylviának. És végül Rickbe is ő költözik be, felülírva imádóját, mint egy elavult fájlt. Az Akasztott idegen nem egyéb, mint az író outsider voltának szellemes definíciója. Ha mindenki őrült lesz rajtad kívül, téged zárnak a bolondokházába. Az űrből jövő invázió sztorijának fedőrétege alatt rémisztő tanmese lapul: elembertelenedett világban a humánus gesztusok csak arra jók, hogy lelepleződjünk

a gusztustalan bogárként

ránk mászó hatalom előtt. Sokkal direktebb módon érzékeltet valami hasonlót az Utolsó mester. Az írásban a távoli jövő anarchistái, miután az összes kormány hatalmát felszámolták, bandákba verődve járják a világot, és lecsapnak, ha valahol az emberek újra államot csinálnának. A bizarr világ olyan embereké, akik alattvalónak születtek, de büntetésből szabadságra ítélték őket. Újabb jellegzetes ízű paradoxon: ha szabad vagyok, miért nincs jogom arra, hogy részben-egészben, időlegesen vagy akár örökre lemondjak szabadságomról? Mi van, ha a szabadság nem önkéntes választás, hanem ránk tukmált béklyó? A Közvetlen értékesítés világában marketingrobotok törnek otthonunkba, elektronikus reklámköpetet zúdítva ránk, és nem lehet őket lekoptatni. Pedig hol voltak még 1953-ban a világhálón bacilusként terjedő spamrajok?! A Közterm is hasonlóképp kritikus a fogyasztói társadalommal, a terjeszkedő gyáróriásokkal szemben, talán ez az ökológiai sci-fi úttörője. Az, hogy Dick kérlelhetetlenül bírálja az amerikai életformát, nem jelenti, hogy a legcsekélyebb mértékben is szimpatizálna világboldogító szörnyállamokkal. Munkásságán átsüt a beismerés, hogy a demokrácia az egyetlen rendszer, amely nem tart igényt önmaga dicsőítésére, és épp ezért csak ad-dig jó, míg vállaltan fogyatékos. A Kétbalkezes Orfeusz narratív hullá-main megcsillan a dicki humor és (ön)irónia, a totalitarizmus kedélyes utálata. Az ihlet misztériumát rántja le a földre, de úgy, hogy megszakadsz a röhögéstől. A Háború a zidiótákkal egy remek sci-fi vígjáték nyersanyaga lehetne. Az Isteni vita és A Rautavaara-eset viszont - különösen az utóbbi - mondanivalóhoz hű filmadaptációként alighanem blaszfémia gyanújával kerülne a Vatikán feketelis-tájára. Mert Dicknél a vallás nem dogmákat, fundamentalista mindentudást jelent, sokkal inkább az igazságkeresés és a szabadgondolkodás egységét. Provokatív felvetései soha nem öncélúak. Nem volt sajátja a hippigeneráció felszínes nonkonformizmusa, az aktivista mozgalmárkodás. Tudta: aki megdönt egy tabut, rögtön kreál is egy újat, a hatalom ellen lázadó egy idő után maga is csontosodó tekintéllyé válik. A Pisze Pat idejében és a Kis fekete doboz az író pálya-futásának további szakaszaiban könyvvé nőtte ki magát. Az írások eltérő színvonalúak - jók és még jobbak -, de képi világuk mellbevágóan friss. Érdemes nekifutni, csak vegyünk mély lélegzetet. A Dick-univerzumban magányosak leszünk. Olyan próféta ő, akivel csordában nemigen tudnánk lépést tartani, művei egyénre, nem tömegre szabottak.

Végül említsük meg a kiadó fordítócsapatának (Benczik Vera, Gálla Nóra, Pál Attila, Pék Zoltán, Pintér Károly, Totth Benedek, Varga Bálint) pompás teljesítményét.

Agave Kiadó, 2005, 398 oldal, 2280 Ft

Neked ajánljuk