Karácsony Gergely: Sikerült a kormánnyal egyezségre jutni a fővárosi színházak támogatásáról

  • narancs.hu
  • 2025. április 29.

Belpol

A függetlenek támogatását is duplájára emelik.

Megszületett a megállapodás a kormány és Budapest között a fővárosi színházak támogatásáról – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. „Fellélegezhet a fővárosi színházi világ: biztonságban a kőszínházak, és több mint a kétszeresére emeljük a függetlenek támogatását is!” – hangsúlyozta a városvezető.

A megállapodás részeként a kormány közel megduplázza a független előadóművészeti szervezetek támogatását. „Végre sikerült a kormánnyal egyezségre jutni a fővárosi színházak támogatásáról” – emelte ki Karácsony. Hozzátette: „A támogatások elosztásáról továbbra is a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által kijelölt kuratórium dönt majd.”

A főváros 150 millió forintos saját támogatási keretével és a FESZ-szel közös adománygyűjtési akcióval szeretnék megduplázni a rendelkezésre álló forrást.

„Mindez együtt talán elég lesz ahhoz, hogy a függetlenek talpon maradjanak”

– fogalmazott a főpolgármester. A megállapodás azonban még nem tekinthető véglegesnek. „Feltéve, hogy a közgyűlés megszavazza a kormánnyal kötött megállapodást és a függetleneket támogató közalapítvány támogatását” – figyelmeztetett Karácsony, aki a közelmúltbeli vitákra is utalt: „Ez utóbbi kapcsán most nem idézném fel a múlt hónap szerencsétlenkedéseit. Remélem, ezúttal elkerüljük ezeket.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.