„Láthatják, nem vagyok már éppen önökkel egykorú. Az én koromban már jobban érdekli az embert, hogy lesz-e olyan, aki folytassa azt, ami ő elkezdett”
– mondta Orbán Viktor hétfőn egy iparkamarai rendezvényen. A miniszterelnök bő egy hónap múlva lesz 62 éves, és hirtelen elkezdte öregnek érezni magát. Olyannyira, hogy az utóbbi hetekben hajlandó volt még akár azt is mérlegelni, hogy ne ő vezesse az országot. Amikor a régi Fidesz-tag, a tékozló fiúként visszatérő cimbora, Hont András megkérdezte tőle, hogy nem káros-e, hogy minden a személyes döntésein múlik ebben az országban, Orbán eljátszott egy Orbán nélküli Magyarország víziójával: „Hogyha elüt reggel a villamos, maga az egész gépezet, ami az országot működteti, nevezzük kormányzati rendszernek, az néhány szomorú könnycsepp elmorzsolása után ugyanúgy működne, mint velem.”
Nem tudjuk, hogy mit látunk: egy öregedő miniszterelnököt, aki váratlanul elkezdett az utódlásán gondolkodni, vagy ugyanezt a miniszterelnököt, aki immár szükségesnek tartja, hogy a sok unokázós imázsvideó után hivatalosan is otthagyja a tettrekész macsó szerepét, és bölcs nagypapaként még egy-két ciklusig eljátssza a nemzetvezetőt. Korábban 2030-ig, sőt 2034-ig tervezett, de azt nem ígérte, hogy végig megmarad annak a „streetfighter basically”-nek, akit megismertünk. Mindenesetre egy évre volt szüksége, hogy felderengjen, vannak nála fickósabb kakasok a baromfiudvarban.
Két évvel ezelőtt még nyíltan dicsekedett a péniszméretével a Megafon propagandistájának – nem a péniszszakértőnek, hanem a másiknak –, és arra a kérdésre, hogy áll-e (a kétharmad), „mint a cövek”, tromfolva felelt: „Az még csak hagyján, hogy azóta egyfolytában áll, de ami igazán fontos, hogy innen még a végét se látni!” De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Orbán Viktor egy egész ország képzeletében akarta megidézni saját férfiasságát. Öt évvel ezelőtt a Kossuth rádió női riporterének bírta mondani, hogy „fickósabb, macsósabb így péntek reggel” – így aztán az ország ügyeit is egy csapásra megoldja egy tesztoszteronlökettel.
Évtizedekkel ezelőtt Orbánnak még nem kellett ennyire direkten fogalmaznia ahhoz, hogy férfias férfinak lássák. De azért nem bízta a róla kialakuló képet a véletlenre: a kilencvenes években arról beszélt, hogy a politika mellett a boksz és a birkózás érdekli, naponta két-háromszáz fekvőtámaszt csinál, árnyékol, zsákol, futballozik, és még apja „elnáspángolásainak” igazságát is belátta a férfikor kezdetével. Ő volt az, akinek nincs szüksége négy óra alvásnál többre, és diétáznia sem nagyon kell, mert „zabpehelyből nehéz összehozni” a fekvenyomást meg a szkandert. Ha felszaladnak rá a kilók, nem szórakozik, hanem elkezd a dögnehéz, 16 és 24 kilós kettlebellel zsonglőrködni.
Igaz, az elmúlt években a boksz iránti érdeklődés is megkopott, legalábbis feltűnően hamisnak tűnnek azok a fotók, amelyeken Orbán bokszolót alakít. Az Arnold Schwarzeneggerrel közös edzős videóból is az jött le inkább, hogy a kockásingben, öltönynadrágban gyúró miniszterelnök elfelejtett súlyt akasztani a kondigépre.
Orbán Viktornál tökösebb fickó 2006 óta nincs a Fideszben. Ennek nem egyszerűen az az oka, hogy az ő ambícióját, akaratát és nemzetmegváltó vízióit kritika nélkül elfogadják a párttagok, hanem az is, hogy a miniszterelnök személyzeti politikájának legfőbb eleme a kihívást jelentő magas rangú pártkatonák megregulázása. Szijjártó Péter, Rogán Antal és Gulyás Gergely arcát kíméletlenül elhasználta a rendszer, Lázár János népszerűsége épp ebben a ciklusban állt földbe közlekedési miniszterként, nem sok jóra számíthatnak az Orbán-rendszer bukása után a csinovnyiknak tartott, kisebb hatáskörű államtitkárok sem, mint Takács Péter vagy Maruzsa Zoltán. Ahogy tavalyi cikkemben írtam, Magyar Péter színrelépését is magyarázhatjuk azzal, hogy a rendszerben kemény üvegplafon van a magasra törő miniszterek feje felett.
Ahogy a tizenhat évvel fiatalabb, agilisebb Magyar Péter megjelent, úgy fellegzett be Orbánnak, a tyúkudvar alfakakasának.
A miniszterelnök fickós imázsának legfőbb hátránya az, hogy nem lehet örökké fickósnak maradni. Amikor Magyar Péter tavaly októberben kezet fogott Orbán Viktorral – történelmi jelenet volt, ilyen „kiváltságban” ellenzéki vezető vagy két évtizede nem részesülhetett –, a Fidesz-vezetőnek kínos jelenetet a TV2 híradója igyekezett ellensúlyozni. A nevezetes „péniszriportban” olyan férfiként ábrázolták Magyar Pétert, akinek némi manuális ráhatásra van szüksége a fickóssághoz. Vagy ahogy a péniszszakértő Deák Dániel fogalmazott: „Valahonnan erőt akart meríteni egy ilyen szintű áruláshoz, de úgy tűnik, ahol kereste, ott nem találta.” A nívón aluli riportra Magyar Péter közösségi médiás bejegyzések csokrával válaszolt, napokon, heteken át padlizsános emojikkal, dudorodó nadrágokkal kommunikált, még az ATV-be is vitt magával egy banánt. Orbánnak rá kellett jönnie, hogy itt nem győzhet péniszméregetésben – így aztán megpróbálja újrafeltalálni magát öregedő nemzetvezetőként. A cikk elején idézett iparkamarai délelőttön is történelmi távlatba helyezte ténykedését, hiszen ők voltak azok, akik a „végelgyengülésre ítélt”, „csődtömeg” Magyarország sorsán „fordítottak egyet”.
Lehet, hogy Orbán Viktor öregnek érzi magát – de valójában nem az. Nem azért, mert éppen annyi idős, mint Brad Pitt, és nem lenne sportszerű a két évvel idősebb George Clooneyhoz sem hasonlítani. A Pew Research tavalyi összesítése szerint a világ vezetőinek mediánéletkora éppen 62 év, Európa vezetőinek átlagéletkora pedig egy két évvel ezelőtti statisztika szerint 53 év volt. Érdekes módon a 65 esztendős Olaf Scholz német kancellárral szemben nem merült fel, hogy öreg lenne, és végképp nem hasonlította senki öregedő tsz-elnökhöz. Orbán a nyolcvanas években még egy csöppet fiatalnak is érezhetné magát, akkor ugyanis 67 év volt az átlagéletkor a világ vezetői között. Amikor az 1912-es születésű Kádár János hozzá hasonlóan 61 éves volt, a „létező szocializmus” is állt még, mint a cövek.
Egy-két évvel ezelőtt még akadt olyan politikai elemző, aki úgy vélte, hogy a jobboldali macsó Orbánt majd annak ellenpólusa, egy baloldali nő tudja megdönteni, de most már egyértelmű, a tizenöt éve szakadatlanul kormányzó miniszterelnököt a saját pályáján fogják megverni. Ez nem csak a falvak és a vidéki középvárosok szavazóinak elhódítását, a posztmodern médiatér otthonos használatát jelenti. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter minduntalan azt sugallja, hogy potensebb, erősebb, frissebb, fiatalabb az öreg Kádárhoz, az öreg tsz-elnökhöz, Döbrögihez hasonlító Orbánnál. Aki lehet, hogy idén már nem mondana semmit az álló cövekéről, hiszen egyre többeknek egyértelmű, nem azért nem látja a végét, mert olyan hosszú. Hanem azért, mert – ahogy az oroszoknak drukkoló, melegek kivégzését pártoló fideszes megmondó, Bencsik András fogalmazott – „túlsúlyos, és emiatt sokan aggódnak”.
Így aztán az orbánizmus egyik letagadhatatlan öröksége a vasbeton műemléképületek, a brutális mértékű államadósság, a tönkretett oktatás mellett az a kíméletlen macsópolitika lehet, amitől a kihívója sem zárkózik el. Tetszik vagy nem tetszik, az álló cövekektől, hétköznapi pöcsöktől, potenciahuszároktól és mezei faszfejektől akkor sem fogunk megszabadulni, ha politikai pöcsméregetés ősatyja már csak a történelemkönyvből hunyorog vissza ránk.
