"Beenged a zene..." - Ágens

  • - sisso -
  • 2005.12.01 00:00

Zene

Ágensként ismeri a közönség, és azt tudja róla, hogy kortárs operaénekes vagy operapunk díva. A hangja különleges, az előadásai meghökkentőek, a megítélésük szélsőséges, ráadásul nem lehet meghatározni a műfajukat.

Ágensként ismeri a közönség, és azt tudja róla, hogy kortárs operaénekes vagy operapunk díva. A hangja különleges, az előadásai meghökkentőek, a megítélésük szélsőséges, ráadásul nem lehet meghatározni a műfajukat. Több társulattal működik együtt, tavaly Purcell piknolepszia címmel rendezett saját darabot, mellyel elnyerte A főváros legjobb alternatív előadása díjat, idén novemberben a Trafóban mutatta be Ulixes című intraperszonális operáját, a tavaszi fesztiválra pedig egy Mozart-operával készül.

*

Magyar Narancs: Miért hívod operának, amit csinálsz, miért nem kísérleti színháznak ?

Ágens: Mert kifejlett példány vagyok, nem kísérletezem. Következetes, koncepcionális színházat csinálok. Kezdetben Ágens-énekeknek hívtam a dolgaimat, aztán, amikor színházzal kezdtem foglalkozni, akkor lett az egészből opera mint összegző műfaj. Bármily furcsán hangzik is, megtartom a hagyományos opera dramaturgiáját. Formailag máshogyan élek ugyan előadásaimban a nagyáriával mint időmegállító tényezővel, használok összegző momentumokat, csak itt más utakon jön létre a történet kibontása, mivel eleve más történetekkel dolgozom, mint ahogy az megszokott, és mindig van benne egy-két dupla csavar.

MN: Sokat kritizálnak. Van, aki rajong érted, s van, aki egyszerűen tagadja a létezésed - már csak azért is, mert nem vagy képzett operaénekes.

Á: Régebben nagyon rosszul viseltem a kritikát, most már elég edzett vagyok. Sőt, az Ulixesszel kapcsolatban kifejezetten szórakoztat, ha feldühíthetem az embereket. De itt koncepció volt a történet folyamatos megszakítása és a "civil lét", a "hogyan készül a mű" megmutatása. Ez valóban dühítő, tudatosan megfosztottam a nézőt a katarzistól. Itt dolgozni kellett az összélményért, és megfejteni, hogy a színpadon mire gondolok bizonyos jelek felmutatásával.

Hogy ez miként illeszkedik a zeneirodalomba, az nem tartozik rám. Leírni sem az én dolgom, hanem azoké, akik értenek a zenéhez. Én nem értek hozzá, engem beenged a zene. Amikor szolgálatot teljesítek más darabjában, betartom a rendet, a sajátjaimban pedig "improvizálok", de ez a lehető legnagyobb fegyelmet és az igazán nagy rendszerekben való gondolkodást jelenti.

MN: Miféle rendszereket vagy képes átlátni?

Á: A barokkot nagyon szeretem, Purcell és Corelli zeneműveit egy pillanat alatt átlátom, és hallom bennük a saját szólamaimat. Egy Corelli-műhöz például írtam egy latin nyelvű szólamot, aztán egy zenetudós odajött hozzám a Zeneakadémiáról, hogy ismeri a művet, de énekszólam nélkül, honnan kutattam elő. Azt hiszem, megértem azt a zenét, amivel foglalkozom, illetve a zene eredetét értem: hogy miképp született. S akkor beleteszem a hozzá fűződő viszonyomat. Ez történt Purcell-lel, Corellivel, a Szent Efrém-esek énekeivel; remélem, Mozart is beengedett. Nem kutatok soha, csupán hallgatom a zenét. Improvizálok rá, aztán kínkeservvel megtalálom, amiért az egészet elkezdtem.

MN: Stollár Xénia, Szent Efrém Bizánci FérfikarÉ - azt gondolhatnám, hogy a nevük hangzása alapján dolgozol együtt emberekkel.

Á: Hát zenével foglalkozomÉ Valahol olvastam, hogy Stollár Xénia - viola da gamba. Gondoltam, ez tökéletes. Felhívtam, hogy szerintem együtt kellene dolgoznunk. Eljött a találkozóra, rendesen hozta a portfólióját, ami nem érdekelt, inkább beszélgetni akartam. Úgy nézett ki a helyzet, mint amikor egy vadállat ráugrik valakire. Xénia egy más rendszerekben gondolkodó, odaadó, angyali lény, most már együtt dolgozunk két éve. A Szent Efrém karral hasonlóképp történt, láttam az interneten egy programjukat, elmentem meghallgatni őket, s a koncert közben magamban már ráénekeltem a kórusra. Tulajdonképpen az első percben eldöntöm valamiről, hogy az enyém-e.

MN: Miből jött létre az Ulixes, van-e története?

Á: Álmomban egyszer egy hatalmas könyvet olvastam. Hihetetlen volt, megnyúltak a betűk, mégis értelmezni tudtam a jelentésüket, de végül csak a betűk érzete maradt. Nem szavakká, hanem hangélményekké álltak össze a jelek, és valahogy egyszerre láttam, hallottam és éreztem a világot, minden egyszerre történt. Hallatszott, ami látszott, láttam, amit hallani kéne, és így tovább, aztán megírtam az egészet egy esszé formájában.

Pont az a dolog lényege, hogy van-e egyáltalán történet, és ha van, benne vagyok-e. Sokszor úgy élik le az emberek az életüket, hogy fogalmuk sincs, milyen történet szereplői voltak. Én szeretném tudni, persze kérdés, hogy el bírom-e viselni. Számomra ez a felnőttség kritériuma.

MN: Miközben tudod, hogy hol a helyed, hogyan bánsz a körülötted lévő emberekkel? Azt hallani, nem könnyű veled. Romboló vagy?

Á: Ez tévedés. Én felépítek embereket, ez az egyik hivatásom, összerakó típus vagyok. De ha valaki sokat drámázik, jajveszékel a közelemben, akkor elkap a düh, és odarántom magam mellé, hogy végre lépje át azt a rettegett kaput. Ami kemény dologÉ

MN: Kívül van a világ vagy belül?

Á: Abszolút belül. Minden az én tudatomban dől el, mindent én celebrálok. Én döntöm el, mivé lesz. Az opera alcíme is ezért intraperszonális, mert személyen belüli történet.

MN: Miért nem énekelsz magyarul?

Á: Próbáltam, de nagyon esetlen volt, angolul meg borzalmas a kiejtésem. Az utóbbi időben latinul éneklek, tetszik a punnyadt szakralitása, ami helyzetbe kerülve mégis tökéletesen működik. Nincs szükségem a nyelvre, mert a hangom annyi információt hordoz, hogy nem kell megspékelni szöveggel. Jelenleg kizárólag a kortárs és a klasszikus zene érdekel, most éppen az foglalkoztat, hogyan kerülhetek Mozarthoz a lehető legközelebb.

MN: Nem szentségtörés, amit csinálsz? Nem üldöznek az örökösök?

Á: Gondoltam, hogy beleugrom Bartók műveibe, hogy ismét legyen miért cirkuszolniuk az örököseinek, de ez egy későbbi történet. Megjegyzem: a nagy mesterek megengedőek, s átlátják a rendszert és a csavarjait. Tudják, hogy mi a különbség a létező és a nem létező között. Ennyit az örökösökről. Jelenleg jobban érdekel a dús barokk és Mozart. Egyébként kizártnak tartom, hogy aki látta a Purcellt, szentségtörésre gondolt volna. A Mozart is olyan lesz. Azonos a zenével.

Neked ajánljuk