Apa öl - David Cronenberg: Erőszakos múlt (film)

Zene

A kamera két távoli eseményt rögzít. Az egyik pillanatban épp egy kislánnyal végez a munka közben megzavart, fáradt bérgyilkos, a másikban épp egy kislány riad fel rémálmából az éjszaka közepén.
Az előbb még rutinos gyilkosok tették a dolgukat, most viszont a családi tűzhely körül melegedhetünk. A két kislánynak látszólag semmi köze egymáshoz, Cronenberg azonban összeereszti a két végletet: az erőszak és a családi idill csillagos-sávos kultuszát. Amilyen sokkoló az előbbi, olyan groteszk az utóbbi: kifordult belek itt, turbékoló szülők és jól fésült gyerekek amott. Az idill persze nem tarthat sokáig: a gyilkosok útja a mesebeli Legolanden keresztül vezet, és épp a tökéletes mintacsalád lakhelyén fogy el a gengsztertürelem. A gengszterek a családfő csehójában lendülnek támadásba, mire a példás életű tulajdonos, természetesen az önvédelem jogán, szemvillanásnyi idő alatt végez velük. Cronenberg trükkje tökéletesen működik. A meghívás látszólag hagyományos akciófilmre szól, a vonzóvá maszkírozott hős ünneplését azonban rövidre zárja a rendező, s mintegy mellékesen azt is megmutatja, mi maradt a padlón: egy vérben úszó holttest és egy alaposan szétroncsolódott állkapocs. A vérrel együtt Amerika leplezetlen, keserű paródiája is folyik, egy olyan hős történetén keresztül, aki maga is gyilkos, lehet, mind közül a legelvetemültebb. Úgy persze nehéz szurkolni a családját becsülettel nevelő, vidéki családapának, ha tudjuk, hogy múltját találékony borzadályok tarkítják. A nézőn áll, mit kezd egy ilyen alakkal. Szép, szép: Cronenberg elegánsan eljátszogat a műfajokkal és kiforgatja a megszokott szerepeket, csakhogy éppen ez az elegancia teszi visszatetszővé a kísérletet. Nagyon is esztétikus beállításaival és az erőszak mértékének pontos kiszámítottságával ő is beáll egy bizonyos sorba. Filmje látványos, noha félrevezetőnek szánt külsőségeivel ugyanúgy illegeti-billegeti magát célközönsége előtt, mint azok a mozik, melyeken - némi joggal - itt kellene elvernünk a port. Ilyet is tudok, és ennek a fordítottját is - hirdeti nagybetűvel, s arra int, hogy ideje átprogramoznunk a makulátlan, övéit védelmező hősbe és a jóban-rosszban kitartó asszonyba vetett hitünket. Az üzenet szükségtelen, de a körítés szórakoztató.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.