Zene

Anémiképp provokatív és programadó jellegű kötetcím arra késztetheti az olvasót, hogy a tartalomjegyzék átfutásakor ellenőrizze, van-e hozzá tartozó szöveg. Sebők könyvét ennek a stratégiának megfelelően hátulról, az utolsó esszé, a Parazita kultúra felől kezdtem olvasni.

Milyen olcsó poén ez, aztán az ember csak nem bír ellenállni: különös házasság, az bizony, amelyet Závada Pál (és némely alkotótársa, például a zeneszerző Sáry László) kötött a József Attila Színházzal. Csakhogy a darabban a Buttler gróf csak kimenekül a végén egy huszárvágással a helyzetből, Závada Pál meg benne marad nyakig.

Néhány nap múlva zár Linz vadonatúj múzeumában, a Lentosban az Avantgárd és tradíció című kiállítás, mely a tavasszal átadott nagyszerű épület "sorsának" nyitányaként Közép-Európára koncentrálva, de azért a fölé kinyúlva tekintette át a huszadik század művészetét. Az anyag érdekes, a módszer - miszerint analógiákat és párhuzamokat kerestek motívumok és ideák formai, szellemi és földrajzi megfeleléseihez - hasznos és célravezető, mindazonáltal maga a kiállítás nem keltett ájulatot. Nem is tehette, mert a rendezők a saját gyűjteményt használták a demonstrációra: mások mellett Karel Appel, Tony Cragg, Oskar Kokoschka, Alfred Kubin, Maria Lassnig, Markus Lüpertz, Markus Prachensky, Egon Schiele, Sean Scully, Jan Voss és Andy Warhol műveit, márpedig egy ilyen ritkás lista még nemigen alkalmas ennyire nagyralátó vagy inkább parttalan téma vizsgálatára, de még csak illusztrációjára sem. Ami azonban vigasztaló, s kisszerű önzésünket - ha ki nem is elégíti, mindenesetre - időlegesen megnyugtathatja, hogy a linzi gyűjtemény Bak Imrétől Radák Eszterig példátlanul sok magyar művész munkáit őrzi, sőt mi több, ki is állítja.

Egy lakótelep valamelyik ex-szovjet balti köztársaságban, ehhez képest a "Havanna" karib csoda, Békásmegyer Manhattan. Lilja, Vologya meg a többi itt élő nyomorult kamasz - New Kids On The East Block - a tizennegyedik születésnapjukra kapnak egy "végállomás" táblát, miközben Britney Spears énekel. Húsz év múlva Joszif Kobzon. Közben lehet álmodozni a szépségről és a gazdagságről. Britneyről. Mobiltelefonról.

Atáncfilm az nem olyan dolog, hogy beül az ember a moziba, gondol erre-arra, bámészkodik, elhelyezkedik, izeg-mozog még egy kicsit, aztán majd amit lát, az úgyis elsodorja. A táncfilmre ellazított lélekkel, mégis összpontosítva, várakozásteli, ámde türelmes, enyhén emelkedett állapotban illendő beülni. Az alkotók egyenrangú közösségét a felirat szerint a rendezőn kívül Orbán Ottó költő (felolvassa egy versét), Kurtág György, az elhangzó művek többségének zeneszerzője, Nádler István festő (az ő keze vonása íródik rá majd olykor a képekre) és természetesen a film tárgya és főszereplője, Ladányi Andrea alkotja. Nagyszerű táncos, testének, mozdulatainak kisugárzása van, nem is tácos, a mozduló, átlelkesített test művésze vagy mi, esendő bicsaklások, félénk támaszkeresések, beszorulás, vergődés, szívszorítóan gyönyörű, na. És van mögé egy pompás helyszín, a komáromi Monostori erőd kazamatái, termei és folyosói meg még néhány további, múzeumi tér. Ladányi Andrea moccan, a néző meg készen áll, hogy nézze. Nézze őt. De ezt Grunwalsky nem engedi. A vers rendben az elején, ott a helye:

Új albumát élőben is világgá kürtöli az 56 éves bálvány. Az előzetes beszámolók alapján az A Reality Tour nem csak lenyűgöző teljesítmény és zseniális show, több annál: a popzene kvintesszenciája. De az elmúlt harminc évben melyik Bowie-műsor nem volt az?

Már majdnem elfelejtettem Oumou Sangarét. A hét évvel ezelőtti Worotan óta nem nagyon hallatott magáról, Malin meg akkora pezsgés volt mostanában, hogy... tetszenek érteni. Ali Farka Toure, Toumani Diabaté, Salif Keita, Djelimady Tounkara, Habib Koite, Rokia Traoré, Boubacar Traoré - volt kivel törődni.

Szombat esti láz, szétkapkodott jegyek: hétfőn este Robbie Williams a Budapest Sportarénában fogott kinn is, benn is egeret...

Vas István életművének új kiadásában az idei könyvhétre jelent meg hatkötetes önéletrajzának (Nehéz szerelem) utolsó két kötete. Ez a "végeérhetetlen regény", ahogy maga Vas nevezi, alighanem a század magyar prózájának egyik legbecsesebb darabja. A most kiadott kötetekből is kiderül, hogy Vas a második világháború kellős közepén, 1942-ben krisztusi korba lépve kezdi írni naplóregényét, és haláláig sem fejezi be. Az elbeszélt időben `45-ig, a német megszállás alóli felszabadulásig jut. Az utolsó két kötet címe Azután I-II. Eti, Vas első felesége halálára utal, mellyel a regényfolyam második kötetkettőse, a Mért vijjog a saskeselyű? befejeződött. Mindez együtt gigantikus - Vas versének címét kölcsönkérve - rapszódia a hűségről, a hűség paradox természetéről, mely mindig feltételezi az árulást is. Akkor is, ha kizárólagos, és egy miatt sokakhoz hűtlen, és akkor is, ha megengedő, és ily módon kissé mindenekhez. Alighanem innen érthető meg vagy innen is megérthető, miért lett az egész vállalkozás címe Nehéz szerelem, hogy mi tesz minden szerelmet általában nehézzé. A hűség paradoxona. Ez pedig nem csak a nőkre vonatkozhat, hiszen Vas költői nyelvének egyik legfontosabb sajátossága az, ahogy megpróbál egyszerre hűnek maradni az Arany Jánostól tanult magyar nyelv és az otthonról örökölt, lipótvárosi, kevert beszéd kettős örökségéhez. Erről szintén hosszan mesélnek Vas memoárjai, az első két kötet alcíme nem véletlenül lett A líra regénye.

Akinek hosszabb a színházi emlékezete, mint az enyém, az tudja, hogy történt már ilyen: Csehov Sirálya belehasított a légbe 1971-ben (kétszer is: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor rendezésében, Szolnokon, illetve Kaposváron), és megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált. Most - mutatis mutandis - ez történik a Fészek Klubban, melynek kupolatermében Schilling Árpád rendezésében játsszák a darabot, korszakos előadásban.

Csütörtök esténként főműsoridőben jelentkezik A tévé ügyvédje, más néven a megoldások show-ja. Jómagam, a nézők százezreivel, izgatottan várom a kezdést, mert a műsort beharangozó szpot szerint Juszt úr velünk, a nézőkkel együtt készíti az adást. Menő médiakutatók szerint az ilyen kijelentések mögött általában interaktív műsorkészítés esete forog fenn, s lám, igazuk is van, nemhiába tiszteljük a médiaelméletek avatott pápáit. Igen, A tévé ügyvédje élő, azaz egyenes adásban készített műsor, ami annyit tesz, hogy az összes többi élőnek mondott programmal szemben itt valóban egyenesben, a szemünk előtt bomlik ki a cselekmény. S aki már hallott ezt-azt a Magyar Televízió sanyarú technikai felszereltségéről, kellemesen csalódik, hiszen viszonylag flottul, zavarmentesen halad előre az adás, nincsenek kép- és hanghibák, s a bejátszások is időben startolnak.

Már a romantikusok is a kék virágot keresték, aztán jött a kék madár, no meg persze a kék tündér - a boldogság Pacskovszky József új mozijában sem váltott színt, mint a film szereplőitől megtudhatjuk, még mindig kékben pompázik. A mozi hőseit természete-sen nem Heinrich von Ofter-dingennek, Tyltylnek meg Mytylnek vagy Pinocchiónak hívják, de azért akad köztük egy Ditta (György Anna), egy Hanna (Rudolf Teréz) meg egy Thierry (Kálid Artúr) is.

Bő évtized elteltével ismét több százan voltak kíváncsiak rá Budapesten. Költői túlzás persze, megvolt talán a gyönge negyedház is, de ez akkor sem eurokonform adat, ha tudjuk, hogy magyar nyelvterületen sohasem volt különösebben népszerű. Valahol a folk és a pol-beat környékén, Dinnyés József amerikai nagybácsikájaként vonult be a kollektív tudattalanba, noha az életmű felszabadító erejű szürrealizmusa (mely zeneileg valóban a legtágabb értelemben vett amerikai folklórból táplálkozik) jóval közelebbi rokonságot mutat mondjuk Baksa Soós Jánossal. Ennek a súlyos félreértésnek nyilván nyelvi okai is lehettek, s így az sem véletlen, hogy Dylannek szórványos hatása is alig figyelhető meg Magyarországon (talán csak a hetvenes évek emigráns avantgárdistái számára jelentett komoly viszonyítási pontot - Deréky Pál beszélt erről a tavalyi, pécsi underground-konferencián a Velencei Melence című lapocskával kapcsolatban -, és ott van persze Barna Imre Dylan-monográfiája és -fordításkötete is).