Film: Fonákja (Pacskovszky József: A boldogság színe)

  • Veralina
  • 2003. október 30.

Zene

Már a romantikusok is a kék virágot keresték, aztán jött a kék madár, no meg persze a kék tündér - a boldogság Pacskovszky József új mozijában sem váltott színt, mint a film szereplőitől megtudhatjuk, még mindig kékben pompázik. A mozi hőseit természete-sen nem Heinrich von Ofter-dingennek, Tyltylnek meg Mytylnek vagy Pinocchiónak hívják, de azért akad köztük egy Ditta (György Anna), egy Hanna (Rudolf Teréz) meg egy Thierry (Kálid Artúr) is.
Már a romantikusok is a kék virágot keresték, aztán jött a kék madár, no meg persze a kék tündér - a boldogság Pacskovszky József új mozijában sem váltott színt, mint a film szereplőitől megtudhatjuk, még mindig kékben pompázik. A mozi hőseit természete-sen nem Heinrich von Ofter-dingennek, Tyltylnek meg Mytylnek vagy Pinocchiónak hívják, de azért akad köztük egy Ditta (György Anna), egy Hanna (Rudolf Teréz) meg egy Thierry (Kálid Artúr) is.

Hogy ők mennyire főszereplői a filmnek: kérdés - A boldogság színe több egyenrangú karaktert vonultat fel, akik között akad magyar, francia, francia magyar, betegesen szenvedélyes, szenvedélybeteg, házaspár, házasodni készülő pár, pár szingli egyaránt. (Élet)történeteikbe egy olyan májusi napon pillanthatunk be, amikor is váratlanul esni kezd a hó - a meteorológiai csoda eddigi vonzásaikat és választásaikat kérdőjelezi meg.

A szereplők így-úgy-amúgy összekapcsolódnak egymással, rajtuk keresztül pedig a laza szerkesztésű film epizódjai is: a rasszista támadás áldozatául esett buszsofőrről példának okáért az az orvos (Rátóti Zoltán) veszi fel a látleletet, aki Hannát készül elvenni, aki a magyar francia (Eric Desfosses) szeretője, aki pedig Ditta férje.

A film formáját tekintve igen trendinek mondható - elég, ha csak a Lantana - Szövevény, a Szeress, ha tudsz vagy a jó öreg Robert Altman Rövidre vágva című klasszikusára gondolunk. Ha jó a mozi, a laza epizódok, akár a novellák a novellafüzérben, önállóan és a nagyobb egység részeként is megállják a helyüket. Pacskovszky új filmjével azonban sajnos nem ez a helyzet. A boldogság színe epizódjai között akadnak jobbak, rosszabbak egyaránt, kifejezetten líraiak és szívmelengetők is, egyik-másik rész azonban erőltetett.

A napjaink Budapestjén játszódó történeteket helyenként szürreális betétek szakítják meg - a szereplők Gózon Francisco színpompás képein álmot látnak, táncra perdülnek, vagy dalra fakadnak. Mégis, a filmben nem ezek a valóságtól elrugaszkodó, meseszerű jelenetek hatnak szürreálisnak, hanem maga az ábrázolt realitás - egyik-másik jelenet és párbeszéd kínosan valószerűtlen.

A boldogság színének a fonákja az egyenetlenségében rejlik. Hiába esünk gondolkodóba egy-egy jelenetet látva az emberi kapcsolatok milyenségéről, urambocsá` még a lét értelméről is, egy hirtelen hangulatváltás, egy újabb, kevésbé sikerült szcéna mindezt ellaposítja, zárójelbe teszi, mondhatnók: elszínteleníti.

Veralina

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.