Film: A lapát lesújt (Grunwalsky Ferenc: Táncalak)

Atáncfilm az nem olyan dolog, hogy beül az ember a moziba, gondol erre-arra, bámészkodik, elhelyezkedik, izeg-mozog még egy kicsit, aztán majd amit lát, az úgyis elsodorja. A táncfilmre ellazított lélekkel, mégis összpontosítva, várakozásteli, ámde türelmes, enyhén emelkedett állapotban illendő beülni. Az alkotók egyenrangú közösségét a felirat szerint a rendezőn kívül Orbán Ottó költő (felolvassa egy versét), Kurtág György, az elhangzó művek többségének zeneszerzője, Nádler István festő (az ő keze vonása íródik rá majd olykor a képekre) és természetesen a film tárgya és főszereplője, Ladányi Andrea alkotja. Nagyszerű táncos, testének, mozdulatainak kisugárzása van, nem is tácos, a mozduló, átlelkesített test művésze vagy mi, esendő bicsaklások, félénk támaszkeresések, beszorulás, vergődés, szívszorítóan gyönyörű, na. És van mögé egy pompás helyszín, a komáromi Monostori erőd kazamatái, termei és folyosói meg még néhány további, múzeumi tér. Ladányi Andrea moccan, a néző meg készen áll, hogy nézze. Nézze őt. De ezt Grunwalsky nem engedi. A vers rendben az elején, ott a helye:

"azt mondja a lélek a testnek

megjártam minden járatod folyosód üreged

(...)

most repülj

és a test szárnyak nélkül sután fölemelkedik".

És lőn. A zene persze lenyűgöző, és nemcsak Kurtágé, hanem a Für Elisét variáló Lajkó Félixé is. Nádler István fehér vonalaival, a bizonytalan iránykeresésekkel és keretezésekkel viszont már nehezebb megbarátkozni. Miért pont akkor, miért pont ott, úgy, meg egyáltalán: biztos-e, hogy valaminek a mozdulatokba fogalmazását vizuális belenyúlásokkal pontosítani, értelmezni lehet? Egyáltalán: kell? Szabad?

Aztán még egy lapáttal: a mozgóképbevágások csak ezután jönnek. Táncfilm - most még több holokauszttal. A halálba menetelők, a füstölgő romok mint a borzalom esztétikuma, nehogy már elég legyen az ember kozmikus kiszolgáltatottságából az, amit Ladányi Andrea a mozdulataival mutat. De újabb lapát, még innen is tovább, a legvégsőkig: a táncoló Ladányi Andrea a rendezőnek a táncoló L. A.-ról készített fotóinak (tudjuk, van rengeteg - háttér: Monostori erőd -, kiállítás is volt belőlük a Ludwigban, ahol amúgy Brassait szoktak kiállítani, neki nem az elszállt kattintgatásait) a takarásában. Aztán a vége felé (+1 lapát) át-átcsap a kép: kislányok egy lakásban, kulturáltan zenélgetve, játszadozva, vagyis az élet is megy tovább meg a múlt is, komoran, mögötte, de pontosan értsük ám!

Amúgy Ladányi Andreát még szívesen néztük volna.

- kovácsy -

Forgalmazza a Budapest Film