Könyv: Egy sétaművész feljegyzései (Sebők Zoltán: Élősködő kultúra)

  • Jánossy Lajos
  • 2003. november 6.

Zene

Anémiképp provokatív és programadó jellegű kötetcím arra késztetheti az olvasót, hogy a tartalomjegyzék átfutásakor ellenőrizze, van-e hozzá tartozó szöveg. Sebők könyvét ennek a stratégiának megfelelően hátulról, az utolsó esszé, a Parazita kultúra felől kezdtem olvasni.
Anémiképp provokatív és programadó jellegű kötetcím arra késztetheti az olvasót, hogy a tartalomjegyzék átfutásakor ellenőrizze, van-e hozzá tartozó szöveg. Sebők könyvét ennek a stratégiának megfelelően hátulról, az utolsó esszé, a Parazita kultúra felől kezdtem olvasni.

A parazita kultúra metaforaként az élősködés, a vírusok, a betegség jelentéseit implikálja, az ún. neo-darwinista tézist, a Richard Dawkins elhíresült könyvében, Az önző génben fellelhető gondolatot: "A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja." Hogy aztán ezen a csapáson elindulva, a gén hasonlatosságára megalkotott mémfogalommal rekonstruálja a kultúra egyik lehetséges fogalmát. A darwini biologista evolucionizmuson nyugvó mémmetafora a kultúrát az utasításokban, az utánzásban, a továbbadásban és az önreprodukcióban megragadó rendszere - ad hoc szellemessége ellenére - azonban szűkösebbnek mutatkozik jelöletének terjedelménél.

A cím azért inkább hangzatos, mint találó, mert Sebők többi írásában, a konkrét műveken végigvitt "esettanulmányaiban" épp egy másik, a fent ismertetettektől mindenképp szélesebb perspektívát láttam kibontakozni. A modern képzőművészet dimenzióváltását eredményező duchamp-i mozdulatnak, a ready made feltűnésének és immáron nagyjából száz éve tartó, különböző alakváltozásokban megújuló, az avantgárd, közelebbről a konceptualista és képromboló (copyright by St. Auby) hagyományt elindító hangsúlyos avagy vízjelszerű jelenlétének jelentőségét felbecsülhetetlennek tartó figyelmet fedeztem fel visszatérő motívumaiban. Sebők tökéletesen tisztában van a felvilágosodás filozófiájának esztétikai konzekvenciáival, a folyamattal, amelyben a "szép" fokozatosan kicsúszott a kezünk közül, a hagyomány széttöredezésével, a megsokszorozódott kontextusokkal, a műhöz való érzéki befogadói viszony viszonylagosságával és ad absurdum felszívódásával, avval, ahogyan az értelemadó, elméleti reflexió jószerivel az egyetlen, a műalkotásokat perdöntően kanonizáló erővé vált, végül a megkerülhetetlen kérdéssel - a Sebők által is sokszor idézett, nagyszerű Arthur C. Dantóra utalva -, "Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?" Nem hagy kétséget afelől sem, hogy ezek a kérdések egyben láthatók, a megértés lehetősége csak ebben az esetben kockáztatható meg értelmes cselekvésként.

Sebők írásainak szinte mindegyikében van valami beszámolószerű, narratív, novellisztikus elem, a sétálónak, a bámészkodónak a jellegzetessége, akivel a dolgok megesnek, aki az élet és a művészet közötti határterületek és átkelők ironikus hangvételű gyűjtője. Pallérozott tájékozódásába ily módon becsempészi a ráérős, szemlélődő,

kulturáltan lézengő ritter

vonásait, anélkül, hogy elirodalmiasítaná szövegeit, eleve kioltja a komolykodó művészetfilozófus akcentusait. Ha egy kiállításról beszél, "körülötte" gyakran pár vonalból álló városrajzot, véletlen találkozást, eltévedést is kapunk, úgy, hogy ezek a prózai semmiségek szerves részeivé, előfordul, hogy egyenrangú szereplőivé válnak töprengéseinek. Ha egy tárlatra igyekezvén Berlinben akadályokba ütközik, felmerül benne, hogy "Már el is kezdődött a Kunstmeile", míg aztán pár perc múlva ki nem derül: az amerikai követség környékét védik az "op-artosan ívelő drótkötegek". Kant és Dosztojevszkij című írása már-már kispróza, readymade-esemény, prózát meg, ugye, nem mesélünk el. Beuys hatástörténeti miniportréjában a tatárföldi mítoszt és a köré több rétegben szerveződő életet rajzolja fel remekül. Nagyobb esszéi némelyikére ugyanígy jellemző az eseményszerűség: a svájci katakombákban műkincshamisításra kényszerített

jugoszláv rabszolgák

vagy az USA-ban maguknak új piacot talált Komar és Melamid orosz szerzőpáros históriájában a sztori ugyanúgy hozzátartozik a művekhez, mint a képeken megjelenő ecsetvonások, a mű és története tulajdonképpen szétválaszthatatlan. Az meg, hogy a történetek találták-e meg hőseiket (a műveket) vagy fordítva, Oscar Wilde szellemében - "Az élet utánozza a művészetet" - nemde, eldönthetetlen. Nem tudom, Sebők mennyiben élősködik a művészet fenti értelemben vett történetén, hol és mikor él borgesi húzásokkal, de itt-ott csapdákat sejtek.

Jánossy Lajos

Kalligramm, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.