Lemez: Zászlóra fel! (Oumou Sangaré: Oumou)

  • 2003. november 6.

Zene

Már majdnem elfelejtettem Oumou Sangarét. A hét évvel ezelőtti Worotan óta nem nagyon hallatott magáról, Malin meg akkora pezsgés volt mostanában, hogy... tetszenek érteni. Ali Farka Toure, Toumani Diabaté, Salif Keita, Djelimady Tounkara, Habib Koite, Rokia Traoré, Boubacar Traoré - volt kivel törődni.
Már majdnem elfelejtettem Oumou Sangarét. A hét évvel ezelőtti Worotan óta nem nagyon hallatott magáról, Malin meg akkora pezsgés volt mostanában, hogy... tetszenek érteni. Ali Farka Toure, Toumani Diabaté, Salif Keita, Djelimady Tounkara, Habib Koite, Rokia Traoré, Boubacar Traoré - volt kivel törődni.

De most itt van ez a dupla album, melynek a kisebbik része új szám, a nagyobbik pedig az előző három albumból lett kiválogatva, s ráadásul élből a harmadik helyről indult az európai rádióslistán, úgyhogy Sangaré visszatornázhatta magát egy csapásra.

Talán még emlékeznek rá, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, amikor (Sangaré) befutott, sokat lehetett hallani arról az új hullámról, ami Mali déli Wassoulou régiójában szökött szárba. Ennek az új hangvételnek zeneileg az volt a sajátossága, hogy egyfelől összefonta az addig elkülönülő tradicionális stílusokat, másrészt nyitott a nyugati hangszerek és irányzatok előtt is, míg a dalszövegekben az évszázados tabuk döntögetésével robbantott.

A kilencvenes évek kezdetét átható korrupt katonai diktatúra, a polgárháborús hangulat és a gazdasági válság szorításában a fényes múltat és az uralkodó osztályt dicsőítő "klasszikus" témákkal már nem nagyon lehetett úgy istenigazából labdába rúgni, de az igazi Wassoulou-nóvumot a nők elnyomottsága - az érzéseiktől független házasítás és a többnejűség - elleni lázadás jelentette. Ennek a küzdelemnek az élharcosaként híresült el Sangaré - a `89-es Moussolou, a `93-as Ko Sira és a `96-os Worotan című korongjaival -, aki látta, hogy mit kínlódott az anyja, és pontosan tudta, hogy miről kell énekelnie.

A tematika az Oumou esetében is a régi, de azt még szívesebben hangsúlyozom, hogy ezt a nyolc új számot, már legalábbis így együtt, Sangaré legerősebb dobásának tartom. Aki csak sorba áll, megkaphatja ebből a magáét, kívánjon sűrű és pszichedelikus mali bluest (Wayeina), könnyed afropopot (Maladon), húzós funkot (Yala) vagy elektronikus tánczenét (Djorolen). Szóval nagyon kellett ez a lemez, hogy megint sertepertélni adódjék kedvünk a mali dívák (lásd még: Kandia Kouyate, Sali Sidibé, Rokia Traoré) háza táján, de továbbmegyek: most már, ha elnémulna végleg, akkor sem felejteném el Oumou Sangarét.

Marton László Távolodó

World Circuit/BMG, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.