1452 milliárd forintot számolt össze a Válasz Online a NER magántőkealapjaiban
Két új budapesti metró is kijönne a pénzből.
Két új budapesti metró is kijönne a pénzből.
Az Orbán-rendszer módszeres környezetrombolása és természetpusztítása erős kontrasztot mutat a rezsim némely képviselőinek „zöld” megnyilatkozásaival. E disszonancia áthidalására lassan új értelmezési keret is születik.
Félnapi működésre maradt pénze Iványi Gáboréknak.
A szakszervezet szerint jobb lenne, ha a hasonló szabályokat saját hatáskörben hozhatnák meg az intézmények.
A köztársasági elnök hivatala többek között a költségvetéssel érvel, az OBT szerint viszont csak 30-35 milliárd forintra lenne szükség.
Alelnöke pedig Tarr Zoltán és Radnai Márk. Az eddigi elnök tiszteletbeli pozíciót kapott.
A hivatal állítólag mindenféle állami szervekkel kötött megállapodásokat, de nem adta ki, hogy kivel.
Nem fizeti ki az igazságügyi szakértők munkáját a rendőrség, ezért rendszeresen perelniük kell, hogy kifizessék őket.
A felek különbözőképp emlékeznek a történtekre.
Ha nem lesz megoldás a kieső orosz olajra.
Elmérgesedett a viszony a szülők és az iskola fura úrnője között.
Tavaly egyetlen nap után rúgták ki a csatornától.