Elon Musk a gyerekét is magával vitte a Fehér Házba, ahol a kiadáscsökkentésekről beszélt

  • narancs.hu
  • 2025. február 12.

Külpol

A techmilliárdos által vezetett kormányzati hivatal sokak szerint hatáskörét túllépve hoz intézkedéseket.

A Fehér Ház elnöki dolgozószobájában, Donald Trump jelenlétében részletezte a kormányzati működés racionalizálása érdekében tett eddigi lépéseit és terveit Elom Musk milliárdos vállalkozó, aki az elnök meghívására átmeneti időre csatlakozott az adminisztrációhoz.

Az MTI összefoglalója szerint a kormányzati hatékonyságért felelős hivatal (DOGE) vezetőjeként Musk az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte. Elmondása alapján a szövetségi költekezést „józan észre alapuló ellenőrzés” alá akarja vonni, a pazarlás megszüntetése pedig szerinte nem „drákói szigor”. Eddigi tapasztalatait részletezve a techmilliárdos azt állította,

a kormányzati bürokráciában egyesek „több százezer dolláros” éves fizetésük mellett képesek voltak több tízmillió dollárnyi nettó vagyont felhalmozni.

Elon Musk az üzleti és kormányzati tevékenységének összeférhetetlenségére vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta, az adatok nyíltak, és bárki megnézheti, milyen juttatásban részül a fehér házi pozíciója után. Mint a Telex felidézte, komoly vitákat szült az Egyesült Államokban, hogy a DOGE sokak szerint hatáskörét túllépve tesz olyan intézkedéseket, amelyek hatására rengetegen veszítik el az állásukat a szövetségi ügynökségeknél. Valószínűleg ezért is kellett személyesen Musknak magyarázatot adnia az intézkedésekre a Fehér Házban, ahová négyéves gyereke is elkísérte az üzletembert.

Fotó: MTI/EPA/CNP pool/Aaron Schwartz

Donald Trump mindeközben az elnök kiadáscsökkentéssel összefüggő rendeleteket írt alá. Ezek között szerepelt a szövetségi intézmények létszámának befagyasztásáról és csökkentéséről szóló intézkedés, ami szerint minden négy, a szövetségi alkalmazásból távozó ember pótlására egyet lehet felvenni. Ez alól bizonyos szakterületek kivételt élveznek, ilyen a bevándorlás, a közbiztonság és a rendvédelem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.