Bíróságon tudják csak behajtani pénzüket a rendőrségen az igazságügyi szakértők

  • narancs.hu
  • 2024. július 22.

Belpol

Nem fizeti ki az igazságügyi szakértők munkáját a rendőrség, ezért rendszeresen perelniük kell, hogy kifizessék őket. 

Igazságügyi szakértők arról számoltak be a 24.hu-nak, hogy pert kell indítaniuk a rendőrség ellen, hogy megkaphassák a rendőrségi kirendelés alapján elvégzett munkájukért járó szakértői díjukat, amelyet maga a rendőrség állapított meg korábban úgynevezett díjmegállapító végzés formájában. Az is előfordult már, hogy még a bírósági döntés sem volt elég, egy szakértőnek pedig a jogerős bírósági határozat után végrehajtóhoz kellett fordulnia, hogy végre kifizessék.

„Az igazságügyi szakértőket a hatóságok rendelik ki, a feladatokat kötelező elvállalniuk. Nem mondhatunk nemet a rendőrségi kirendeléseknek azzal az indokkal, hogy nem fizetnek ki, a törvény ugyanis csak kivételes esetben, rendkívüli leterheltségre hivatkozva engedi nekünk a kirendelés visszautasítását” – mondta el a lapnak egy szakértő. 

A szakértők szerint egyértelműen a rendőrséget sújtó pénzhiány az oka annak, hogy nem kapják meg a pénzüket. Elmondásuk szerint sokan nem is mernek reklamálni, mert attól tartanak, hogy kevesebb megbízást kapnak, vagy egyáltalán nem rendelik ki őket többé.

Több per is indult az elmaradt kifizetések miatt, az egyik felperes, Fülöp Tamás informatikai igazságügyi szakértő azt mondta, neki a rendőrség nem is ismerte el a tartozást, vagyis a saját jogerős díjmegállapító határozatát, csak azért, hogy ne legyen azonnal inkasszálható a tartozása. 

Az igazságügyi szakértői óradíjakat az igazságügyi miniszter állapítja meg egy rendeletben, de ezek amúgy is nagyon alacsonyak, akkor sem lenne könnyű megélni belőlük, ha időben fizetnének a hatóságok. Az úgynevezett hivatalból történő bizonyításos ügyekben az igazságügyi szakértői óradíj a főszabály szerint minden megkezdett óra után nettó 8 ezer forint.

Az óradíjakat legutóbb 2023 januárjában emelték, amikor közel másfél évtizedes elmaradást rendezett az állam kétlépcsős emelés formájában, de az igazságügyi szakértők így is a piaci ár töredékéért végeznek el bizonyos vizsgálatokat

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke, Schváb Zoltán Gábor az Országos Rendőr-Főkapitányság vezetőinek több levelet is küldött, mert az elmúlt két évben folyamatosan fennáll az a helyzet, hogy a rendőrség nem fizeti ki határidőben az igazságügyi szakértők részére az elkészített szakvélemények után járó díjat. Mivel a rendőri vezetés megkeresése eredménytelen volt, a kamara levélben fordult a belügyminiszterhez, illetve tájékoztatásul egyidejűleg az igazságügyi miniszterhez is, és kérte segítségüket a kialakult helyzet megoldásában.

A Belügyminisztérium arról tájékoztatta a kamarát, hogy a rendőrség az elfogadott és visszaigazolt költségvetése felhasználásának prioritási sorrendjét saját hatáskörben állapítja meg. A tájékoztatás szerint a rendőrség az ismert nehéz költségvetési helyzetben is mindent megtesz a tartozások mielőbbi rendezése, illetve a jogszabályi kötelezettségeinek maradéktalan teljesítése érdekében. 

Az ORFK a lapnak azt válaszolta, hogy a rendőrség a költségvetési források üteméhez igazítottan teljesíti fizetési kötelezettségeit, ami nem követi az egyes ügyek miatti szakértői kirendelések kilengéseit. "A rendőrség, ahogyan eddig is, a jövőben is minden fizetési kötelezettségét teljesíti" – írták.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.