Érdekes munkát talált a HírTV-től elbocsátott Pálffy István

  • narancs.hu
  • 2024. július 20.

Belpol

Tavaly egyetlen nap után rúgták ki a csatornától.

Polgárőrként dolgozik Balatonkenesén Pálffy István egykori tévés és volt KDNP-s országgyűlési képviselő – tudta meg a Blikk. Pálffyt 2023-ban mindössze egy nap után kirúgták a Hír TV-től, miután azt mondta a Márki-Zay Péterrel folytatott beszélgetése során, hogy „türelemmel kell lenni az olyan betegségek felé, mint a pedofiloké”.

Pálffy a bulvárlapnak elárulta, hogy valójában már négy éve szolgál, a járvány idején kezdte, amikor főként az idősek védelme és ellátása volt a feladatuk. „Manapság autóval, biciklivel vagy éppen gyalog járom a helyet az előírt egyenruhában, ez már rutinszerűen megy. Alapvetően ez egy kétezer fős, nyugis település, de a nyár beköszöntével minket is eláraszt a tömeg. Fesztiválok, sportversenyek és egyéb rendezvények biztosítása is a feladataink közé tartozik, de a balesetek megelőzése és kezelése is. Egy motorcsónakunk is van, ha szükség lenne ránk a vízben” – mondta.

A munka izgalmairól is megosztott részleteket. Egyszer egy kerti partira hívták ki őket, mert túl hangosnak találták a szomszédok, de „két kölyök” rájuk támadt és dulakodni kezdett. „Szerencsére a társaság többi tagja leszerelte őket, nem történt komoly baj, így végül nem is jelentettük” – mesélte. Egy másik alkalommal a sötétből támadt rá valaki, de mint mondja, „ezek viszonylag ritka esetek, alapvetően minden rendben szokott menni”.

Korábban arról is szóltak hírek, hogy Pálffy jelentkezett tartalékos katonának is, azonban nem sikerült a Magyar Honvédség szolgálatába állnia, mert túl sok időt vett volna igénybe az összes vizsgálat. Mivel novemberben tölti be a 65. életévét, végül nem vágott bele. Most az Országos Polgárőr Szövetség elnökségében is dolgozik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.