Belpol
Határozott fellépést ígér a neonácik ellen a rendőrség Sopronban
A rendezvény valószínűleg magánterületen lesz megtartva.
119 helyen tanulnak konténerben a diákok
Mellár Tamás kérdezte meg Pintér Sándort írásban a pontos helyzetről.
Strasbourgban érné el a halálos beteg Karsai Dániel, hogy hagyja meghalni az állam
Szerinte „az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma” alapvető emberi jogait sérti.
Utcai kampányt indít a DK
Egymillió példányos kiadvány és plakátkampány is várható az ellenzéki párttól.
14 aneszteziológus mondott fel a Semmelweis Egyetemen nyár óta
Az intézmény tájékoztatása szerint a betegellátás ennek ellenére is folyamatos.
Karácsony: Azonnali jogvédelmet kapott Budapest a kormánnyal szemben
A bíróság megtiltotta az államnak, hogy a főváros számlájáról több pénzt emeljen le, mint amit forrásként biztosít.
Akkumulátoros cég bukkant fel Budán
Húsz éves tapasztalattal rendelkezik lítiumakkumulátorok fejlesztése és gyártása terén.
A osztrák sajtóból értesült Sopron vezetése, hogy neonáci rendezvényt szerveznek a városban
Sem az önkormányzathoz, sem a rendőrséghez nem érkezett engedélykérés.
A Mi Hazánk képviselője azt firtatta, miért kap állami támogatást a Carson Coma zenekar
A Carson Coma az elmúlt években kemény tízmillió forintot kapott az NKA-tól.
Eladja az állam a mátraházi honvéd üdülőt
A lehetséges vásárlók között felmerült Tiborcz István neve is.
Reagált a honvédelmi minisztérium arra, miért írtak ki közbeszerzést lélegeztetőgépekre
Állítólag ezek a berendezések markánsan különböznek a már meglévő, Covid-járvány ideje alatt felhalmozott 17 ezer darabos készlettől.
Bödőcs: Az adóforintjaimon felül a könyvem bevételének egy részét is viszi a kleptokrácia
Készen volt a könyve, amikor kiderült, hogy az MCC viszi a Librit, ezért nem volt mozgástere. Egyelőre nem érzi, hogy a kiadónál bármi változott volna.
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint polgármesterére
A fideszes Elek Sándor azt írta a Facebookon, megkönnyebbüléssel fogadta a hírt.