Vitézy: Újraszámlálás nélkül nem lehet eredményt hirdetni Budapesten

  • narancs.hu
  • 2024. június 10.

Belpol

Az LMP jelöltje szerint az érvénytelen szavazatok nagy száma és a szoros verseny miatt nem lehet most eredményt hirdetni. 

Vitézy Dávid, a Fidesz által is támogatott budapesti főpolgármester-jelölt éjjel háromnegyed 2 után állt ki támogatói elé az eredményváróján, ahol arról beszélt, hogy több mint 22 ezer érvénytelen szavazat látszik a Nemzeti Választási Iroda rendszerében, és néhány tucat különbségek vannak csak az ő és Karácsony Gergely eredményei között, bár kiállása pillanatában már Karácsony Gergely vezetett. 

Vitézy azt mondta:

nem született meggyőző győzelem, ezért újraszámlálást fognak kérni.  

Vitézy megköszönte a szavazóknak, hogy elmentek, a leendő új fővárosi közgyűlésről pedig azt mondta, "sokszínű" közgyűlés lesz. Külön köszönte azoknak, akik "a változásra" szavaztak, szerinte igenis főpolgármester-váltó hangulat van Budapesten, és sokan vannak olyanok, akik elégedetlenek az eddigi főpolgármesteri teljesítménnyel. 

Külön köszönte az aktivistáinak, majd azt mondta, reméli, hogy minél hamarabb eljutnak oda, hogy biztosan lehessen eredményt hirdetni, de hangsúlyozta, hogy az érvénytelen szavazatok kirívóan magas száma miatt szerinte nem lehet ma eredményt hirdetni. 


Fotó: Palágyi Barbara

 

Azt is mondta, kereste Karácsonyt, de nem érte el telefonon, viszont neki is ezt szerette volna elmondani, minthogy véleméénye szerint újraszámlálás nélkül nem lehet eredményt hirdetni. 

Vitézy azt is mondta, nagyon színes a választói közösség, amely bizalmat szavazott neki, reméli, hogy majd a végeredmények ismeretében is ki tud állni az emberek elé, és bár várták az eredményt, az éjjel most jött el az a pillanat, hogy ezt elmondja.

Vitézy kérdésekre nem válaszolt. 

A főpolgármester-választás eredménye jelen állás szerint így néz ki: 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.