Tanulmányban fejtette ki, mi a probléma azzal, hogy Magyarországon elmaradt a közszereplők kommunista múlttal kapcsolatos átvilágítása, és mi köze ennek a Veritashoz vagy az 56-os Intézet megszüntetéséhez.
680 ezer aláírást gyűjtött össze csapatával azért, hogy Magyarország is csatlakozzon a korrupcióellenes Európai Ügyészséghez. Sarkos véleménye is van az ellenzék látszatpolitizálásáról, miközben a nagy pártoknak szerinte alig vannak hadra fogható aktivistái – pedig a politikai cselekvés éppen velük kezdődik.
Nagy hallgatás övezi a Sorsok Háza leendő kiállítását. Schmidt Mária ugyan formálisan már nem vesz részt a projektben, de még így sem sikerült minden kételyt eloszlatni.
Magyarország ötödik leggazdagabb üzletembere hónapok óta foghatja a fejét a cégeit ért hatósági vizsgálatok miatt. Bige László kilátásba helyezte szolnoki gyára bezárását is. A több mint százmilliárdos műtrágyapiac átalakulhat, ami nem túl jó hír a gazdáknak.
Rogán Antalról nemrég derült ki, hogy nemcsak feltaláló, de jól ért a szerzői jogokhoz is: előrukkolt egy tervezettel, mely rendesen megrövidítette volna a színészeket.
Kálmán Olga bejelentkezésével nyílt kimenetelű versengéssé vált a június végi főpolgármester-jelölti előválasztás. Az MSZP–Párbeszéd szövetség és Karácsony Gergely számára a politikai túlélés a tét.