Magyar Narancs: Hogy folytatódik a sor, Fidesz, LMP, …?
Hadházy Ákos: Ha jól értem, a kérdés a következő pártomra vonatkozik.
MN: Arra bizony.
HÁ: Nem tudok újdonsággal szolgálni. Őszintén szólva, nem is tartom ezt lényegi kérdésnek. Jelenleg a pártokkal mennyiségi probléma nincs, csak minőségi. Minden pártban vannak hasznos és jó emberek, és mindegyikben vannak akarva vagy akaratlanul a Fidesz számára kedvezően politizálók. Ők azok, akik hajlandók a kormánnyal kompromisszumokra, rosszabb esetben megalkuvásra.
Az a benyomásom, hacsak nem lesz óriási földindulás, ami bedönti a Fideszt – és ennek kicsi az esélye –, úgy 2022-ben megvalósul a közös ellenzéki lista. A kérdés az, hogy ezen a listán kik lesznek többségben. Azok, akik hajlanak a megalkuvásra a hatalommal, vagy azok, akik nem. Számomra ez az alapvetés. Ennek fényében kell majd eldönteni, hogy van-e szükség új pártra vagy nincs. De jelenleg nem ez a leglényegesebb kérdés.
| ||
MN: Akkor mi a leglényegesebb kérdés?
HÁ: Hogy a pártok mögött lesznek-e aktivisták. Olyan emberek, akik hajlandók valódi cselekvésre. Ha kell, tüntetni, ha kell, tízszer is kimenni ugyanazért, de aláírást gyűjteni vagy szórólapozni, standolni is. Épp ezért gondolom nagy sikernek a 680 ezer aláírást. Döntő többségében most olyan emberekről beszélek, akik soha nem csináltak még ilyet. Például egy idős miskolci óvónő, egy ügyvédi iroda, de volt olyan ember, aki egyedül összeszedett tízezer aláírást. Akadt olyan gyűjtőnk is, aki külföldön dolgozik, de hazajött két hétre, hogy gyűjtsön. A leglényegesebb, hogy az ellenzék talál-e ilyen embereket, és maga mellé tudja-e állítani őket a jövőben.
MN: Rossz kompromisszumokat, megalkuvó ellenzéki politikusokat említett. Visszatérő téma ez a sajtóban, de sokszor mellőzve a konkrétumokat. Mondana egy példát, ami önnel esett meg?
HÁ: Mondok, de előbb egy dolgot hadd említsek általánosságban. El kell dönteni, hogy az ellenzék elfogadja-e a játékszabályokat vagy sem. Ez a kulcs, nem a polgármester-választások, nem is a főpolgármester-választás, de még csak nem is az MTA vagy a CEU. Ezek mind fontos, de részletkérdések, ha tetszik, következmények. Decemberben úgy tűnt pár hétig, az ellenzék feláll, és felrúgja a kereteket. Ha ezek a játékszabályok fairek lennének, akkor ilyen kormányzati teljesítmény és lopássorozat után nem az lett volna a kérdés a legutóbbi választáson, hogy 50 vagy 60 százaléka lesz a Fidesznek, hanem az, hogy 5 vagy 6 százaléka.
De van két bástya, amit be kellene vennie az ellenzéknek. Az egyik az ügyészség, a másik a kormánypropaganda, ezeknél ott van egy rohadt erős géppuska, azzal lőnek mindenkire, aki veszélyes rájuk. Mi, ellenzéki politikusok pedig vagy behúzzuk a fejünket, ülünk a lövészárokban, és várunk valami csodára, vagy nekimegyünk ennek a géppuskának.
De mindannyiunknak, az egész ellenzéknek neki kell mennie, mert az nem működik, hogy csak páran csináljuk ezt! A közelmúltban történt és megdöbbentett, hogy egy diplomáciai találkozón kollégákkal beszéltünk a magyar helyzetről, én pedig elkezdtem mondani, hogy ilyen propagandával már nem is beszélhetünk választásokról, hiszen az emberek nagyobb részét egyszerűen fizikailag nem érik el az ellenzék érvei. Amikor kimondtam a propaganda szót, a két ellenzéki kolléga szabályosan kinevetett…
Pedig akik ezen a kérdésen túllépnek, azok ezzel megkötik a maguk rossz kompromisszumát. De konkrétumról kérdezett, hát mondok egyet. Rosszulesett, amikor az MSZP-s Molnár Zsolt akkor is át tudott menni a rendőrsorfalon decemberben, az MTVA-s tüntetéskor, amikor az épületbe már senki nem mehetett be. Aznap reggel engem kidobtak onnan, este pedig, amikor megjelentek a mentők – akiket a DK-s Varju Lászlóhoz hívtak –, még őket sem engedték be a házba, csak az udvarra.
| ||
Nagyon hideg volt, ott toporogtak a mentők háromnegyed órán keresztül, velünk együtt. Nem tudtunk bejutni, kimásznom is létrán kellett. Ehhez képest Molnárt azonnal beengedték, odabenn rá is beszélte a képviselőket, hogy menjenek ki. A biztonsági főnök meg is köszönte neki ezt. Ezzel a tiltakozás le is zárult.
MN: Ön is benn ül a parlamentben, az nem kompromisszum? Ezzel elfogadja a játékszabályokat, nemde?
HÁ: Hezitáltam 2018-ban, mi a helyes döntés. Hiszen nem volt tiszta a választás ilyen kormánypropagandával szemben, és látszódtak a rendszerszintű csalások is. Ha elfogadjuk a játékszabályokat, megtesszük a szívességet a kormánynak, hogy eljátsszuk, mintha ez egy demokrácia lenne. Én elvállaltam, de az alakuló ülésre nem mentem el. Amikor felvetettem a többi ellenzéki pártnak, hogy ne menjünk el, mindenki elvetette, pedig az ütött volna. A szimbolikus politizálásnak igenis van jelentősége.
Végül azért vettem fel a mandátumot, mert eldöntöttem, hogy ebben a ciklusban csak az Európai Ügyészséggel, valamint a propagandagépezettel foglalkozom. Amíg az utóbbinál nem érjük el a két nagyon fontos célt – egyrészt, hogy a közmédiának konszenzusos vezetője legyen, másrészt, hogy a kormány fizetett hirdetéseit törvény tiltsa meg –, addig az ellenzék bármit csinál, az nem más, mint önámítás, pótcselekvés. A nem tudatos hírfogyasztók többségét az a hír éri el, amit Orbán mond, illetve az, amit az orbáni médiagépezet megenged. Szerintem az ellenzéknek nem is lenne szabad mással foglalkoznia, amíg ezek a bástyák állnak.
MN: Úgy tűnik, nem hallgatnak önre, nem ebbe az irányba mozog az ellenzék.
HÁ: Nem jó érzés ez nekem, valóban. Előző pártjaimban megéltem, milyen az árral szemben menni. A Fidesznél azt mondtam, hogy nem kéne lopni. Az LMP-nél pedig, amikor társelnökként átvettem a vezetést, megmondtam, hogy együtt kell működni az ellenzéki pártokkal, de nem azért, mert olyan tökéletesek, hanem mert látjuk a matematikát.
A Fidesznél semmi sikerem nem volt, az LMP-ben viszont végül szűk többségbe kerültek az együttműködés-pártiak, csak ott volt egy technikai gikszer, hogy a Sallai (Sallai Róbert Benedek – a szerk.) nevű titkár adminisztratív eszközökkel megakadályozta a konkrét lépéseket. Hogy most mennyire leszek sikeres, meglátjuk.
MN: Világos elképzelése van arról, hogy mit kellene csinálni. Azt is tudja, hogyan?
HÁ: Igen, és semmit nem kell feltalálnom. A politikai nyomásgyakorlás és cselekvés jelentőségéről szinte teljesen elfeledkezik az ellenzék. Elhiszik, hogy ha tartanak egy sajtótájékoztatót vagy egy jó interpellációt, az a politika, és ők végeztek is. Ezek persze kellenek, én is számtalan ilyet tartok, de itt nem lehet megállni, ez nem elég. Az ellenzék jó esetben rohan az aktuális disznóság után, és arra hajt, hogy este behívják az Egyenes beszédbe vagy a Klubrádióba, ahol jól fel tud háborodni.
Ez hiba. Pedig nincs olyan hatalom, amelyre ne lehetne eredményesen nyomást gyakorolni. De tudni kell: a kormány sem használta ki minden lehetőségét a diktatúrába vezető úton. Ahogy nőni fog az elégedetlenség, úgy fogja elzárni a nyilvánosság és a demokrácia csapjait. Ezt pedig kizárólag politikai nyomásgyakorlással lehet megállítani. Tüntetések, petíciók, sztrájkok kellenek. Ám ezek csak akkor működnek, ha komolyan gondoljuk és megcsináljuk, nem csak kommunikálunk róla.
Volt már itt pár aláírásgyűjtési akció, gondoljon csak bele. LMP: Paks. Jobbik: bérunió. MSZP: maradjunk az unióban. Csakhogy ezek a pártok ezeket nem csinálták meg a szó valódi értelmében, a munka szintjén. Csak tartottak pár sajtótájékoztatót, és kész. És ez azért történt, mert egyik pártnak sincs komolyan vehető aktivistahálózata. Akadnak olyanok, akiknek az ország bizonyos részein van, de a szomszéd városban már nincs.
Továbbmegyek, vannak olyanok a parlamentben – frakciójuk is van –, akiknek néhány tucat embernél többjük sincs. Meg kell nézni pár sajtótájékoztatójukat, felveszik a párt dzsekijét, de ezeken az eseményeken a fizetett frakcióalkalmazottak vannak ott legfeljebb, meg egy-két parlamenti képviselő. Ez a nagyobb pártoknál is probléma. A tüntetés is akkor működik, ha sokan mennek el. Ha százezren elmennének a Kunigunda utcába, a helyzet meg lenne oldva. Ugyanez igaz az MTA-ügyre is.
MN: Mit gondol, miért nem mennek el többen?
HÁ: Az a helyzet, hogy az ellenzék vezetői ma nem gondolják komolyan, hogy a politikai nyomásgyakorlás eredményes lehet, és ez egyszerűen meg is látszik rajtuk. Ezért az emberek sem hisznek benne. Pedig ha egy tüntetés után nem történik semmi, akkor a következő héten el kell menni kétszer annyian, akkor fog működni. Nagy hazugság, hogy nem lehet ezt a kormányt meghátrálásra késztetni. Amikor ugyanis a kormány azt látta, hogy együtt mozognak a magyarok, akkor meghátrált.
| ||
A netadó a legismertebb, a tanárok esetében is meghátrált részben, de ott volt a NOlimpia-kampány. Kisebb ügy, de Keszthelyen nemrég hozott az önkormányzat egy olyan rendeletet, amely megengedné a tízemeletes beépítést, de amikor elindult az aláírásgyűjtés arról, hogy legyen ebben az ügyben népszavazás, máris visszakozott a helyi hatalom. Már ennyi elég volt. Vagy nézzük a szerbeket, ahol a közmédia ellen folyamatosan tüntettek, mégpedig nagyon sokan – jóval előrébb is tartanak ebben az ügyben.
Megjegyzem, ott a tiltakozásokba az újságírók is komolyan beletették magukat, azaz a sajtó is aktívan védte magát. Úgy vélem, csak akkor fog menni, ha ugyanígy a tudósok, a bírók képesek lesznek az önvédelemre. Ahogy például a kisebb cégek is csak magukat tudnák megvédeni, bár erről a témáról alig esik szó. Folyamatosan zsarolják a cégek tulajdonosait, hogy adják át nyomott áron a vállalkozásukat. És jellemzően a most sarokba szorított cégvezetők eddig azt mondták, hogy ők inkább kimaradnak a politikából. Ez a hozzáállás is idevezet.
MN: Egy pillanatra sem osztozik az EP-választás utáni ellenzéki optimizmusban? Pörög az előválasztás, lettek új jelöltek, vita van és intrika, átrendeződnek az ellenzéki erőviszonyok. Újra érdekes a politika!
HÁ: Milyen optimizmusban? Mert nem 56 százalékkal, hanem „csak” 52 százalékkal vertek meg bennünket? Az ember persze drukkol, hogy szerezzük vissza a fővárost, de ez kicsit olyan, mintha visszahúzódnánk a lövészárokba, és ott elvitatkozgatnánk magunkban, hogyan foglaljunk el egy kisebb jelentőségű objektumot. Csak épp a Duna túloldalán ott a királyi vár, ami nagyon messze van a Városházától. Viszont óriási veszély, hogy ez eltereli a figyelmet a már említett játékszabályokról. És eltereli a vidékről.
Lesz néhány megyeszékhely, ahol nyerhetünk, ez jó, de emellett ott lesz a sok kisváros, még inkább falu, ahol gyakorlatilag nem látszik esély a győzelemre. A fővárosi előválasztás és az ezzel kapcsolatos mozgások, viták pedig az ellenzék házi feladatáról, saját maga megszervezéséről is elterelik a figyelmet. Minden faluban tudnunk kellene, ki az az ember, aki vállalja, hogy ő ellenzéki. Aki kiszór 300 szórólapot, ha arról van szó.
Legyen vele kapcsolatunk, találjuk meg! A hálózatosodás azt jelenti, hogy a kisvárosokban legyen elegendő jelölt, és legyen mögöttük öt-tíz ember, aki meg tudja csinálni a terepmunkát. Mindeközben sok helyre szavazatszámlálót se tudtunk delegálni… Saját magunk megszervezése mellett van még két szükséges feltétel: legyen képesség a cselekvő politikára, és higgyünk magunkban. El se hagyja a szánkat olyan kijelentés, hogy ezzel a kormánnyal úgysem lehet mit csinálni! Mert ez nem igaz.
MN: 680 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Egymilliót ígértek.
HÁ: Meghirdettem egy egymilliós tüntetést, és eljöttek 680 ezren. Ezt azért nem hívnám kudarcnak, sőt. És ez igenis átkozottul zavarja a kormányt, meg kell nézni, mit kaptam az elmúlt napokban a propagandától.
MN: A Závecz Research májusi felmérése szerint a magyarok többsége csatlakozna az Európai Ügyészséghez. Ennél is érdekesebb az a részadat, hogy még a Fidesz szavazói közt is többségében vannak a csatlakozáspártiak (41 százalék) az azt elutasítókkal (37 százalék) szemben. Volt-e arra példa, hogy az aláírásgyűjtésükkor vállaltan kormánypárti szavazók szignóját is begyűjtötték?
HÁ: Sok ilyen esettel találkoztunk. Velem is megtörtént, amikor egy idős szombathelyi házaspárhoz kopogtam be. A férfi alá is akarta írni, mire a feleség rákezdi: ne csináld, ez a Fidesz ellen van! Dehogy a Fidesz ellen – mondta a férje –, hanem a korrupció ellen.
MN: El lehet érni, hogy a kormány belépjen ebbe az együttműködésbe? Határozottan elutasították a kezdeményezést, mondván, Magyarországon minden adott, hogy a hazai hatóságok feltárják a korrupciós eseteket, nincs szükség arra, hogy uniós nyomozók is jogosítványokat kapjanak.
HÁ: El lehet érni, igen. Számos jel mutat abba az irányba, hogy az unió részéről is van nyomásgyakorlás, ami közvetve vagy közvetlenül kikényszerítheti a csatlakozást. Ez egyre jobban foglalkoztatja a Nyugatot. Jó ideje többet vagyok ezzel a témával német és francia tévékben, rádiókban, mint a hazaiakban – akár az ottani közszolgálati műsorok reggeli adásában, ahova itthon esélyem sincs bekerülni…
Külön öröm számomra a legutóbbi nevetséges támadás, miszerint külföldre kerülhetnek magyar szavazók adatai, ami nem igaz, balgaság, sajnálom Péterfalvi Attilát, hogy ilyen nyilatkozatra kényszerül. De ez is mutatja, hogy zavarja őket a kezdeményezés. Magyar részről a nyomásgyakorlás megtörtént, a kérdés most az, hogy az unió részéről a nyomásgyakorlás mennyire lesz erős. Fel kell ismerniük, hogy ők finanszírozzák ezt a rendszert, és ezt a populista fertőzést az uniós pénzből tartják fenn. Visszatérve a kérdésére: néhány hete gondolta volna, hogy ez a kormány visszalép a közigazgatási bíróságoktól?
MN: Jó, tegyük fel, mégis megtörténik a csatlakozás. Ez milyen következménnyel járna a kormányra és az országra nézve?
HÁ: Jelenleg a legnyilvánvalóbb csalásokat is meg merik csinálni. Csak azért, mert tudják, hogy nem lesz következménye, miközben a legmagasabb körökig elérnek ezek a történetek. Ha tagjai lennénk az uniós ügyészségnek, az nem engedné el Tiborczékat. Más kaliberű eset, de rávilágít, hogy néha aprónak tűnő dolgok is magasra vezetnek. Volt egy általam feltárt ügy, ami egy nyúltenyésztési tankönyvről szólt, amelyet lényegében egy amerikai változatból másoltak.
Nem túl nagy horderejű ügy, gondolhattuk akkor, ám később kiderült, hogy a szóban forgó ember fizette Semjén Zsolt vadászatait, egyébként közel hasonló értékben, mint amekkora a pályázati pénz volt… Fontos tudni, hogy ha holnap belépünk, akkor a holnaputáni ügyet már vizsgálhatja az ügyészség. Azaz attól kezdve nem lesz olyan könnyű kifizetniük a saját embereiket. Ez azt jelentené, hogy elvesszük a rendszer utánpótlását, de legalábbis erősen korlátozzuk. A rendszer egyik alapja lenne ezzel megfúrva, arról nem beszélve, hogy az uniós pályázatoknál ezek után igazságosabb elosztásra lehetne számítani.
MN: Az ön kampánya nemcsak arra lehetett jó, hogy csapatot, hálózatot építsen maga mögött, de arra is, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a terepről.
HÁ: Jó tapasztalat az, hogy 26 ezer ember gyűjtött. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy olyan emberek gyűjtenek, akik ilyet nem csináltak még. Van persze negatív tapasztalat is: például a fiatalok ebben nem nagyon vettek rész.
A gyűjtésben sem, de az aláírásban sem igen. Ez a korosztály, már amelyik leginkább hajlandó cselekedni saját magáért, úgy tűnik, már nagyrészt külföldön van. Csak két párt volt, amely vállalta, hogy szervezetten gyűjt: az MSZP és a Momentum. Érdekes és szomorú is egyben, hogy az ellenzéki oldalon nincs meg az ajtótól ajtóig kampány kultúrája: az, amikor bekopogok. Ma az ellenzéki pártok kiteszik a pultjukat valahova, de ez kevés.
A Fidesz még kopogtat, de nekik sem annyira az aktivista lelkesedéséből futja erre, inkább fizetett embereik vannak – mégis csinálják a házról házra műfajt, mert tudják, hogy fontos. Őszintén szólva, erre nem nagyon tudtuk rávenni az aktivistákat mi sem. Pedig sokan örültek, hogy végre jöttünk, mert ők nyilvános helyen, mondjuk egy téren, egy aluljáróban nem szívesen mennek oda aláírni. Főleg vidéken van ez így. Saját tapasztalatból mondom: nem voltam olyan lépcsőházban, ahol az otthon levők 50 százaléka ne írta volna alá. Ezeket az embereket meg kéne találni, de ez csak úgy megy, ha ehhez dolgozunk. Hatalmas lemaradása van itt az ellenzéknek.
MN: Mintha alakulna egy konzervatív párt a Fidesz-árvákból. Az sem vonzaná önt?
HÁ: Bizonyos, hogy a Fidesznek vannak árvái, és nem is akarom a kérdést kikerülni, de ma már nem látom értelmét ennek a jobb-, baloldali felosztásnak. Sokkal inkább ott látok törésvonalat, hogy van olyan politikai erő, amely érvelni akar, és van, amelyik csak heccelni. Világjelenségről beszélünk. Én a pártokat további két szempontból nézem: mennyi bennük a megalkuvó politikus, és mennyi aktivista van mögöttük.
MN: Fenntartja civil foglalkozását, most is az állatorvosi rendelőjében beszélgetünk. Milyen visszajelzéseket kap itt a gazdiktól?
HÁ: Nem csinálnám ezt, ha nem pozitív lenne a mérleg. Mondok még jobbat. Van itt egy helyi fideszes potentát, aki több állatát hozta hozzám, amiért becsülöm, mert „joggal utál”, nevesítettem is egyszer. De vannak negatív élmények is, főleg a tévészékház óta. Bár sokan megállítanak és biztatnak, ami jólesik, de ami előtte egyáltalán nem volt jellemző, az mostanában elszaporodott: az erőszakos beszólások. Még ha csak egy a tíz arányban is, ez akkor is elgondolkodtató. Látni kell, hogy ez is az újfajta, a diktatúra felé menő rendszerek sajátja, hogy az erőszakot nem feltétlenül maguk alkalmazzák, hanem az általuk felheccelt emberek.
Az MTVA-nál mindenki látta, hogy törvénytelen fizikai agresszió áldozatai voltunk, mégsem történt semmi felelősségre vonás. Ez a hatalom nyílt felhívása arra, hogy csinálhatnak velünk bármit, minket úgysem fognak megvédeni. Ezzel együtt jól érzem magam. Az én személyem kevéssé fontos ahhoz képest, hogy a heccpropagandával szemben az ellenzéknek ki kell alakítania egy stratégiát. Itt legalább két konkrét célt kell meghatározni.
| ||
Egy: Papp Dánielnek (az MTVA vezérigazgatója), ennek a gyáva és alávaló pártkatonának mennie kell, és a következő közszolgálati vezetőt konszenzusos alapon kell kiválasztani. Kettő: a fizetett propagandát be kell tiltani. Vicc úgy elindulni egy választáson, hogy kapok öt percet a stúdióban, bemegyek, és elmondom a programom. A Momentum ügyes volt a műfajban, de a többiek nem voltak ilyen rafináltak. Idén legalább 15 milliárdunk ment el a kormánypropagandára, hülyék vagyunk, ha ezt engedjük. Főleg, ha közben behúzódunk a lövészárokba, és azon veszekszünk, ki lehet az, aki a melléképületet elfoglalja.
