Messzemenőkig igyekszik a kormány kedvében járni, és a földig gyalázza elődei munkáját pályázatában a Természettudományi Múzeum leendő főigazgatója – derül ki a hvg.hu birtokába került dokumentumból.
A februárban kiírt főigazgatói pályázaton a múzeum antropológusa, a néhány éve még csontkovácsként és életmód-tanácsadóként is dolgozó, a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlésen visszatérően szereplő és a Magyarságkutató Intézetnél is felbukkanó Bernert Zsolt nyert. A posztját augusztus elsején átvevő, erős politikai hátszéllel érkező antropológus az intézménnyel kapcsolatos terveiről a minisztérium felé vállalt titoktartásra hivatkozva eddig csak keveset árult el.
Az MTM munkatársai a kormányakarat végrehajtóját látják benne, attól tartanak, hogy mindent megcsinál majd a következő években, amit „fentről” kérnek, ideértve a dolgozók legnagyobb félelmét: a múzeum Debrecenbe költöztetését is. Jogosan aggódnak. Bernert Zsolt ugyanis a pályázatában végig múlt időben beszél a múzeum egységes (fővárosi) elhelyezésének lehetőségéről, és az intézmény majd minden jelenlegi egységénél felveti a vidékre költözés-költöztetés észszerűségét.
Egy, a vidéki szerepvállalást erősítő természettudományi hálózat kialakítása jegyében „alapos megfontolás” tárgyává tenné a múzeum két legnagyobb egysége: az állattár törzsgyűjtemény egyes részeinek és a teljes növénytárnak a vidéki elhelyezését, de még az ásványtárat is egy meg nem nevezett egyetemvárosba költöztetné.
A nagy költöztetés alól csupán az MTM második legkisebb, jelenleg mindössze hatfős embertani tára kivétel, amelyet „az embertani szakma budapesti koncentrálódása miatt” a főváros agglomerációjában tartja indokoltnak elhelyezni. Nem is akárhol: a vele évtizedes barátságban álló fideszes Tessely Zoltán (a Felcsútot is magában foglaló Vál-Völgyi térség miniszterelnöki biztosa) szűkebb pátriájában: Bicskén, egy újonnan építendő, látványraktár, kiállítóhely és emlékhely funkciót is betöltő komplexumban. A leendő főigazgató szerint így „a világ legnagyobb és nemzeti szempontból összehasonlíthatatlan jelentőségű gyűjteménye” jöhetne létre. Az antropológus hosszabb távon egy önálló Magyar Embertani Intézet és Múzeum kialakítását tervezi, leválasztva az MTM-ről.
A 49 oldalas pályázatból Bernert több mint nyolc oldalt és egy külön fejezetet szentel egy nemzeti antropológiai és archeogenetikai stratégia kidolgozásának, mondván „a magyar történelem természettudományos (antropológiai és genetikai) tényeken alapuló megismerésére – például annak vizsgálatára, hogy kimutatható-e a hunok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-ház között genetikai kapcsolat – fokozódó igény figyelhető meg a társadalomban”.
A pályázatot elbíráló hobbitörténész Kásler Miklós erőforrásminiszter régi szívügye a magyarságkutatás, az ő ötletére és kezdeményezésére jött létre tavaly például a közel egymilliárdos büdzséjű Magyarságkutató Intézet, amelynek vezetőjével Horváth-Lugossy Gáborral Bernert szintén jó kapcsolatot ápol. Az önálló embertani múzeum Bernert szerint már csak azért is fontos, mert „a nemzeti és egyéni identitás erősítése az ifjúság körében a globalizálódó világban egyre nagyobb kihívás”.
A pályázatból egyébként a lap szerint számos ponton kibukkan Bernert eddigi „elnyomottságból” adódó sértettsége. Másrészt nagyon erős kritikát fogalmaz meg a jelenlegi múzeumvezetéssel szemben. A dokumentum csaknem ötödében – nyolc és fél oldalon – ekézi a mostani és a korábbi főigazgatókat – egészen onnan, hogy „az MTM vezetői legfeljebb a szavak világában álltak ki a nemzeti értékek mellett, de a mindennapi működés szintjén elsősorban a nemzetközi elvárásoknak, trendeknek próbáltak megfelelni”, addig, hogy „a piaci és szolgáltatásközpontú szemléletet nélkülöző hozzáállás is alapvetően közrejátszik abban, hogy az MTM – az egyedülálló gyűjteményi és ismeretanyaga ellenére – az egyik legsúlytalanabb országos múzeum napjainkban”. A dolgozók motiváltságát szerinte jelentősen rombolják a kiszámíthatatlan és indokolatlan, sokszor önellentmondásos vezetői döntések. A világosan kommunikált szakmai koncepció hiánya állandó szóbeszéd forrása, és végső soron komoly integritási és korrupciós kockázatot jelent az intézmény egészére nézve.
A jövőről szóló részben kifejti, hogy "a múzeum jelentős szerkezeti, funkcionális és szellemi átalakítása mellett" a személyi állomány megújítása is szükséges, mert a jelenlegi dolgozói állomány egy része sem motiváltságában, sem képességeiben nem alkalmas feladatának ellátására.” A leendő főigazgató még a múzeumi bolt és a büfé működését, illetve kínálatát is átszabná.
Bernert azt is részletesen kifejti, hogyan erősítené a kormány óhajának megfelelően az intézmény vidéki szerepvállalását: az MTM eszerint egy természettudományos közgyűjteményi hálózat szakmai és gazdálkodási központja lenne, és egy budapesti, központi állandó kiállítás mellett öt régió központjában – Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Pécsen és Szegeden – működtetne az adott térség értékeit kiemelő állandó kiállításokat.
A 2020–2024 közötti időszak a leendő főigazgató szerint összességében a múzeum eddigi teljes történetének kiemelkedően fontos szakasza lesz, amelyben szerinte nem egy egyszerű vezetőcsere, hanem az MTM teljes megújítása és a társadalmi bizalom visszaszerzése a feladat, és amelyhez "a főigazgatói pályázat és a kormányrendelet adja az egyértelmű irányelveket”, a magyar gazdaság jelentős bővülése a muníciót, az elkötelezett nemzeti kormánypolitika pedig a stabilitást.
A Természettudmányi Múzeum sorsával korábban többször is foglalkozott a Magyar Narancs. Legutóbb arról írtunk, hogy a természetnek nem osztottak lapot a NER-ben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek útban van a Természettudományi Múzeum.
