Amikor 2006-ban Rogán Antal először lett polgármester a Belvárosban, T. Nagy Tamás sajtboltja a Gerlóczy utcában már évek óta fogadta a vásárlókat. Francia és kézműves sajtokra Magyarországon itt próbáltak először üzletet alapozni, ami sokáig sikerrel is járt. A Rogán vezette önkormányzat a 2010-es évek elején azonban úgy döntött, megemeli a sajtkereskedés helyiségeinek (beleértve az irodát és a raktárt) bérleti díját. „A korábbi díj többszörösét kérték, annyit, hogy amellett már nem tudtam volna kigazdálkodni a bolt fenntartását. Így a távozás mellett döntöttem” – mondta T. Nagy Tamás a Narancsnak. Egy másik bérlő is bezárt ugyanazon az ingatlanon: a finom és igényes áruiról ismertté vált Interieur nevű papírbolt a Vitkovics Mihály utca 6. szám alatt. Ezt a vállalkozást nem tudtuk elérni, de a környéken lakók szerint hasonló okok álltak a döntés mögött. Megkérdeztük a belvárosi önkormányzatot, miért emeltek bérleti díjat, de lapzártánkig nem reagáltak.
|
A Gerlóczy és a Vitkovics utca úgy jön össze, hogy – miként felvételünkön is látszik – a 24281/0/A helyrajzi számú telken két kisebb épület is fekszik, két külön utcai kijárattal, középen egy udvarral. Az ingatlan jelenleg borzalmas állapotban van, seb a világváros közepén. Évek óta rohad; omló vakolat, felfújt tegek és graffitik hirdetik az enyészetet a Belvárosnak ezen az egyébként jó fekvésű környékén. Pár méterre fekszik a háztól a felújított Kamermayer tér, ráadásul hiába van közel az Astoria és a Deák tér, a Vitkovics utca kifejezetten eldugott, csendes. Jó érzésünk csak akkor törik meg, amikor kiérünk arra a Semmelweis utcára, ahol tavaly hajtott végre súlyos fakivágást az önkormányzat.
|
Felvételünkön az is látszik, hogy az egyszintes ingatlan kilóg a környék többemeletes épületei közül. Egyik szomszédja egy, az ezredforduló után épített, újszerű társasház (Vitkovics Mihály u. 8.), míg a Gerlóczy utca 5.-re ráépítéssel húztak egy szintet; a tér felőli szomszéd pedig a szintén többemeletes Gerlóczy kávézó-étterem. Vagyis az eredetileg többszintesnek épült, de a II. világháborúban bombatalálatot kapott, azóta földszintes Gerlóczy u 3. – Vitkovics u. 6 alatti házon akár ingatlanfejlesztést is lehet végezni: a méretei sokkal előnyösebbek erre a célra, mint a modern társasházzá átépített telekszomszédjáé.
De nem is mi vagyunk az elsők, akiknek ez megfordult a fejében: az önkormányzat jegyzőkönyvei, a földhivatali, valamint a cégbírósági adatok alapján úgy tűnik, nemcsak arról van elképzelés, hogy mi történjen a házzal, hanem arról is, hogy ki vigye ezt véghez. Az viszont váratlan volt, hogy bármerre indultunk a történet föltárásában, újra és újra régi ismerősünkbe, Kertész Balázsba, a titokzatos ügyvédbe botlottunk.
A kinézett vevő
A Gerlóczy utcai sajtbolt a megemelt bérleti díj miatt 2012-ben zárt be. Fontos mozzanat, hogy ekkorra már birtokon belül volt a Duó Consulting az ingatlan nyolc albetétje egyikének tulajdonosaként – ez a cég később meghatározó szereplő lesz. Egy birtokunkba került szerződés alapján a Duó 2008-ban vette bérbe az egyik 24 négyzetméteres helyiséget, hogy aztán 2010-ben meg is vásárolja. Később az önkormányzat pályázatot írt ki az üresen álló ingatlan albetétjeinek bérbeadására. Ezen több kerületi cég elindult – ám a pályázatot később hirtelen érvénytelenítették. „Nem értjük, miért. Megfelelő ajánlatot adtunk” – mondja egy olyan személy, aki indult a nyílt pályázaton, de nem nyert. 2017-ben pályázaton kívül adták ki az ingatlanokat: a 2-es és a 7-es számút határozatlan időre a Duó Consultingnak, amely 2018 decemberében az önkormányzat döntése nyomán e két albetétet kedvezményes áron, 30 százalékkal olcsóbban megvásárolta: a 85 négyzetmétert 16,77 millió forintért, azaz 197 ezer forintos (!) négyzetméteráron a Belváros szívében, ahol jelenleg 1–1,5 millió közt mozognak az árak. (Nehezen alábecsülhető a jelentősége annak, ha egy cég már betette a lábát egy átalakítandó ingatlanba akár csak résztulajdonosként, mert utána az akarata ellenére nemigen lehet véghez vinni semmit – és ezt azok is tudják, akik társulni szeretnének, vagy éppen emiatt inkább elállnak ettől.)
A két évvel ezelőtti bérbeadás – a tulajdonosi és lakásbizottság jegyzőkönyve szerint – „üzlet és kereskedelem tevékenység céljából” történt, ám ennek jelenleg semmi nyoma a helyszínen. A Duó nem reagált semmilyen megkeresésünkre, és sehol nem találtunk a cégre, illetve bármilyen aktivitásra utaló nyomot a bezárt ajtókon: sem postaláda, sem felirat, csak a korhadó kapuk és az omladozó vakolat.
|
A Duó 2-es, 7-es és 8-as albetéte a szóban forgó ingatlan Vitkovics utcai oldalán fekszik – de a Gerlóczy utcai oldalon is vannak fejlemények! Az önkormányzat jegyzőkönyvei szerint ott egy All General és egy Kontakt Mobil nevű cég lett a bérlő. Ám láthatóan ők sem csinálnak semmit, már ha tényleg megkezdték a bérlést. Az All General afféle alvó cég: nincs sem bevétele, sem kiadása, fő tevékenysége a lakásépítés. Mintha csak várna valamire.
De ki áll a Duó mögött? Ki bérel érzékelhető tevékenység nélkül önkormányzati ingatlant, hogy aztán a piaci ár töredékéért megvehesse azt?
A cégadatok szerint a Duó Consulting éppen a tavaly év végi önkormányzati döntés előtt, 2018 őszén került a Polimetikus Ingatlanhasznosító Zrt. tulajdonába – és ez utóbbi cégtől már csak egy lépés Kertész Balázs.
Sógor vagy stróman?
A Polimetikusnak ugyanis csupán egy részvényese van, az ügyvezető Pozsgai Péter: ő pedig nem más, mint Kertész jelenlegi vagy korábbi (erről eltérő információink vannak) sógora, Kertész jelenlegi vagy korábbi feleségének a testvére. Ez a ma már törölt Pauricius Kft. adataiból derült ki, mely cég Kertész Balázs korábbi budai lakhelyére volt bejegyezve, és benne tulajdonostárs volt Pozsgai Péter mellett Kertész felesége is. Pozsgai Petra a MobilSign Kft.-ben éveken át tulajdonos volt, és a cég évekig a Kertésszel közös budai ingatlanjukba volt bejegyezve. A MobilSignról a Népszabadság írt először: ez volt az a cég, amelynek két másik tulajdonosa, Csík Balázs és Lengyel Balázs közös elektronikus aláírási szabadalmat jegyzett a híres magyar politikus-feltalálóval, Rogán Antallal, amiért utóbbi kapott is 25 millió forintot a cégtől. Tavaly a 24.hu írta meg, hogy Rogán feltalálótársai a svájci Zugba „léptették le” az uniós támogatásokból meggazdagodó cégük nyereségét, oda, ahol Kertész Balázsnak lakása volt. A Narancs pedig azt tárta föl tavaly, hogy Kertész egy gellérthegyi álomvillába költözött be, amelynek tulajdonosi szálai szintén Svájcban válnak láthatatlanná. (bővebben lásd: Gellérthegyi álom, Magyar Narancs, 2018. szeptember 6.).
|
A Polimetikus, amely a lakóépület-építéstől a bontáson, vakoláson át egy sor olyan tevékenységgel foglalkozik, ami jól jöhet egy építkezésnél, tekintélyes, 100 millió forintos törzstőkével indult. Ez váratlanul nagy pénz Pozsgai Péter céges múltja alapján: neki ugyanis csupán egy veszteséges reklámcége van, és tag egy pár milliós nyereséget hozó családi vállalkozásban. Éppen ezért a 100 millió forint eredetéről, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó terveiről is érdeklődtünk nála – sikertelenül, mert nem válaszolt. Találtunk még egy apróságot, ami Kertészhez kötötte az ingatlanos céget: a Polimetikus ügyvédje, Matuz Norbert ugyanabban a Lágymányosi út 4. szám alatti első emeleti irodában tüsténkedik, mint a Kertész-univerzum meghatározó alakja, Karafiát Katalin. Utóbbi intézte a gellérthegyi villa ügyeit – ő volt a tulajdonos rejtélyes svájci cég megbízottja –, de feltűnik Kertész Monavis nevű cégében is, és kap megbízásokat a belvárosi önkormányzattól. (Kertész ottani fontos szerepére hamarosan kitérünk.)
A Duó Pozsgai Péter előtt egy Tomaj Balázs nevű ügyvéd tulajdonában volt, aki egy évvel Kertész Balázs után végzett a Pázmány jogi karán, és Kertészhez hasonlóan ő is érdeklődik az energetika iránt. A Nemzeti Közművek Földgázszolgáltató Zrt. felügyelőbizottságában ül, ami azért érdekes, mert ahogy az tavaly kiderült, Kertész 2018 őszén vágott bele a gázügyletekbe; frissen alapított Monavis Energy nevű cégének főtevékenysége a gázkereskedelem. Ezek alapján persze nem állíthatjuk, hogy van kapcsolat a két egykori pázmányos joghallgató között, de mivel könnyen elképzelhető, megkerestük Tomaj Balázst, hogy a Kertésszel való esetleges kapcsolatáról faggassuk, valamint a Duó belvárosi terveiről érdeklődjünk. Az ügyvéd azonban nem reagált a megkeresésre.
A Kertész-univerzum
És hogy miért érdekes, ha Kertész Balázs (ex?) sógora vág bele az V. kerületi önkormányzatot involváló ingatlanbizniszbe?
|
Kertész fideszes képviselő volt a Belvárosban; a neve úgy kerül elő az emlékezetes Kulcsár-ügyben (a K&H-botrányban) egy országgyűlési dokumentumban, mint „Rogán Antal pénzügyi bonyolítója”. A súlyát jelzi, hogy 2016-os portréjában az Index olyan felvételeket mutatott be, amelyeken Rogán Antal, Kertész Balázs és Habony Árpád közös találkozóra érkezik az önkormányzati vagyonból Rogán polgármestersége idején eladott Aulich utca 3. számú épületbe. Továbbá a Narancsnak kerületi politikusok is állították, hogy „a fontos dolgok nálunk az Aulich utcában dőlnek el”. Rogán, amikor még nem tudott a felvételekről, először letagadta a találkozókat 2016-ban, ám később úgy fogalmazott, „csak felugrott kávézni régi barátjához”.
De Kertész Balázs sokkal több lehet, mint barát – inkább bizalmas vagy ötletadó. Ott volt a hírhedt belvárosi lakásértékesítési rendszer vagy a tavaly megszüntetett, szintén Rogán Antalhoz köthető letelepedési kötvénybiznisz körül is. Az Index egyik jobboldali forrása a belvárosi ingatlanrendszer kapcsán azt mondta: „Kertész Balázs közreműködésével tökéletesítették úgy a rendszert, hogy az jogilag támadhatatlan legyen.” (Ennek egyik kétes példáját lásd keretes írásunkban.)
Aulich utca, eltűnt szerződés Az említett Aulich utcai, közel 250 négyzetméteres lakás 2011-ben mindössze 44 millió forintért (azaz alig 180 ezer forintos négyzetméteráron) került Fürstner József fogorvoshoz. Ő később bevitte az ingatlant Kertész Balázs Monavis Consulting nevű cégébe, ahonnan idővel ő maga ki is lépett. Így a lakás ma már egyedül Kertészé, aki úgy lett önkormányzati ingatlan tulajdonosa, hogy közben a Belvárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának az elnöke – ez az az önkormányzati cég, amely a testület számára előkészíti az ingatlanértékesítéseket, azaz lényegében Kertészen futnak át ezek a kerületi ügyletek. Különös, de Kertész Aulich utcai ingatlanjának adásvételijét évek óta nem találja a belvárosi önkormányzat a saját irattárában, onnan valahogy eltűnt – ezt mondta az önkormányzat 2016-ban a Narancsnak. De könnyen pótolhatnák! Amikor Selley Zoltán jegyző – aki amúgy Kertész évfolyamtársa volt a Pázmányon – arról tájékoztatta lapunkat, hogy nincs meg a szerződés, azt is írta: a földhivatalban „beszerezhető”. Nos, csak az ügylet érintettjei kaphatnák meg a dokumentumot, tehát például a Selley által képviselt önkormányzat, amely azonban a pótlás helyett inkább évek óta pereskedik a Transparency International Magyarországgal az Aulich utcai ingatlan iratai miatt. Pedig jogerős bírói döntés is született arról, hogy ki kell adni a Kertész-lakás dokumentumait – de valamiért mégsem adják ki. |
Kertész tehát, akinek 250 négyzetméteres, Szabadság tér melletti lakása igen kedvezményes áron került ki a belvárosi önkormányzattól, és nincs meg az adásvételi szerződése, most épp annak a Vagyonkezelőnek az elnöke, amely a lakásügyeket tulajdonképpen menedzseli. És amely Vagyonkezelő a decemberi önkormányzati ülésre elküldte a Gerlóczy utcai ingatlanok adatait is, hogy azt megvásárolhassa Kertész jelenlegi vagy volt feleségének testvére. Mi több, például az az ügyvédi iroda, amely a privatizálásra ítélt belvárosi ingatlanok szerződéseit előkészíti, a Sándor Ügyvédi Iroda, maga is érintett a gyanús kerületi ingatlanügyekben. Még 2015-ben vásárolhatott meg egy 237 négyzetméteres, Deák tér közeli ingatlant mindössze 78 millió forintért úgy, hogy ehhez képest az eladáshoz közeli napokban ugyanabban a házban két és félszeres négyzetméteráron kelt egy lakás ún. piaci viszonyok közt. Amúgy Sándorék ingatlanjának ügyét nem saját maguk papírozták le, hanem az a Karafiát Ügyvédi Iroda, amely Kertész cégének is dolgozik. (Karafiát Katalin ügyvéd, akárcsak a kerületi jegyző, szintén Kertész évfolyamtársa volt a Pázmányon.) És álljon itt még egy adat, amely már-már eldönthetetlenné teszi, hogy melyik társaság Kertész-cég, és melyik nem az: a Vagyonkezelőnek ugyanaz a Mátyás és Partnere a könyvvizsgálója, mint a Kertész-féle Monavis Holdingnak.
|
Kertész amúgy elérhetetlen a Vagyonkezelő ügyeiben – legalábbis az ellenzék számára. Rogán bizalmasa ugyanis – állította egybehangzóan a Jobbik, az LMP és az MSZP képviselője a Narancsnak – egyszerűen nem jelenik meg az önkormányzati ülésen, amikor a Vagyonkezelő mérlegbeszámolóját, üzleti tervét beszélik meg, noha ezt több önkormányzati képviselő is szorgalmazza. A szocialista Steiner Pál ráadásul a Vagyonkezelő felügyelőbizottsági tagja is, de ő sem tudja megoldani a Kertész-problémát: „Minden évben kérjük a testületben, hogy jöjjön el, adjon számot, mondja el, mi van ezzel a céggel. A polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter azonban úgy tesz, mintha nem hallaná a felvetésünket. Kertész nem vesz részt a felügyelőbizottság és a tulajdonos ülésein sem, mi meg ott vagyunk, nézzük a beszámolót meg az üzleti tervet, de nincs ott az igazgatótanács elnöke. Ilyen a világon nincs!”
Világörökség és az oligarcha
Történetünknek azonban még nincs vége. A legnagyobb tétel csak most jön: az említett tavaly decemberi önkormányzati ülésen további előterjesztés érkezett a Kertész-féle Vagyonkezelőtől. A dokumentum egy 1400 négyzetméteres, Duna-parti ingatlanra vonatkozott, amely történetesen a világörökség része. A Belgrád rakpart 27. szám alatti hatalmas helyiség engedménnyel lehetett 349 millió forintért a Belgrád 27. Ingatlanhasznosító Kft.-é, a jól ismert 30 százalékos kedvezmény után. A kinézett vevő pedig, mit tesz isten, épp egy olyan cég volt, amelynek egyik tulajdonosa a korábban említett Duó Consulting. Azaz a jelenlegi (vagy volt) Kertész-sógor vállalkozása. És ez még nem minden!
|
A Duó Consultingon kívül a Stúdió-V Ingatlanhasznosító Kft. is tulajdonos, amelynek szálai több áttételen (Arago, Domestore) keresztül végül a korábban szocialista közeli, hatalmas földjei miatt oligarchaként emlegetett Leisztinger Tamáshoz vezetnek. (A Stúdió-V korábban is üzletelt a Belvárosban: kedvezményesen vehettek meg az önkormányzattól egy Parlamentre néző ingatlant. Frissítés: megjelenése után történetünk új aktualitást is kapott, ezt.) Azaz Leisztinger és a Kertész-közelinek nevezhető Pozsgai közös dobásra készül közvetlenül a Duna-parton 247 ezer forintos négyzetméteráron! Még egyszer: 247 ezer forint per négyzetméter, az Erzsébet híd tövében, világörökségi helyszínen.
|
A szóban forgó helyiségcsoport közelmúltját januárban a kerület ügyeiben jártas drotker.blog.hu dolgozta fel alaposan. A bejegyzésben közölt előterjesztésből az derül ki, hogy 1000 négyzetméter a földszinti és a félemeleti rész, és mintegy 400 a pince, továbbá hogy 2014 után „az önkormányzat saját költségén kicseréltette az épület összes homlokzati nyílászáróját, hatalmas üvegportálokat kiképezve. A belső részeken is megcsinálta a leendő bérlőnek a felújítást, szerkezetkész állapotba hozva a teljes belső részt.” A önkormányzatnak mindez állítólag sok tízmillió forintjába került, és ezután – írja a blog – a cég „2016 nyarán írta alá a bérleti szerződést. És két év múlva már meg is vásárolhatják kedvezményesen az ingatlant, anélkül, hogy ott bármit csináltak volna.” Egy másik kerületi portál a felújításról írva az épülettől elütő, meglehetősen ormótlan, új ablakok miatt emelt szót.
|
A helyszínen járva gyorsan megértettük, miért. Bántóan és ízléstelenül elütnek az épület stílusától, kérdés persze, mire szolgálnak majd a jövőben. Vendéglátóhely? Szolgáltatóbiznisz? Megkérdeztük a beruházó céget, de lapzártánkig nem kaptunk választ.
A fő kérdés azonban ez: egy forrásokban bővelkedő, temérdek ingatlanberuházást maga mögött tudó csoportnak, mint amilyen Leisztingeré, mi szüksége van egy piciny, de jó kapcsolatokkal rendelkező társra, mint amilyen a Duó?
Mivel erre a kérdésünkre sem kaptunk a választ, legfeljebb csak tippelni tudunk.
(Borítókép: Németh Dániel)
Sorozatunk első része: A fideszes képviselő térnyerése a Belvárosban
Második rész: A nagy átruházási trükk