Újabb részletek derültek ki a kínai vakcinát szállító cégről
Feltűnik a sztoriban egy ügyvéd, aki a lélegeztetőgép-bizniszben is benne volt.
Feltűnik a sztoriban egy ügyvéd, aki a lélegeztetőgép-bizniszben is benne volt.
Jámbor András a Józsefváros és Ferencváros nagy részét magában foglaló körzetben száll versenybe.
Ha továbbra sem folytatnak érdemi konzultációit a helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról a fővárossal.
Februárban került kórházba, azóta egyszer jobban lett, de most ismét lélegeztetőgépen tartják a képviselőt.
Csányi Pétert nevezték ki az OTP Bank új vezérigazgató-helyettesévé.
Egymást oltja a polgármester és a megyei kormányhivatal.
Törvényesen gazdálkodik, hitelezője pedig lemondott arról, hogy visszakapja a kölcsönt – reagált a hatóság állítására a rádió.
Nehezen érthető, miért kellett közvetítőt beiktatni a magyar és a kínai fél közé.
Nógrád megyében a legrosszabb a helyzet az adatok szerint.
Ezzel a kínai a jelenlegi legdrágább vakcinák közt van.
A felfestés a momentumosok akciója volt, de szerintük ebből ügyet csinálni vegzálás és meglepő az is, hogy ennyibe kerül eltávolítani a betonról a vízalapú festéket.
Tavaly tavasszal fogadta el a kormány, a veszélyhelyzet első intézkedései között.
Hosszú út vezetett ide, a felszámolónak pedig épp akkor hirdette meg, amikor a legbizonytalanabb a főváros pénzügyi helyzete.
"8,2 millió forintra büntetett Kövér László, amiért megpróbáltam visszaszerezni a budai rendelőknek az elvont milliárdokat!" - mondja Tordai.