A házi őrizetből rendelt közvélemény-kutatást Bige László
Az eredményeket már be is mutatták az ellenzéknek, de a milliárdos azt mondta, nem akar beszállni a politikába.
Az eredményeket már be is mutatták az ellenzéknek, de a milliárdos azt mondta, nem akar beszállni a politikába.
Szerintük úgyis már sok pedagógus megkaphatta az oltást életkor vagy betegség miatt.
Van ügy, amiben már nyomozás folyik, kihallgatásra is sor került.
A Klubrádiót működtető Monográf Zrt. elnök-vezérigazgatója lapunknak azt mondta, nagy, nemzetközi botrányra számít a rádió ügye miatt.
Így eredménytelen a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat.
Gulyás Gergely a Kormányinfón arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy hagyja abba oltásellenes tevékenységét.
Így harcol a vírushelyzettel Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) újjáalakult hallgatói önkormányzata hagyományos érdekképviseletre készül, míg az intézményt elhagyók egyesületben folytatják tanáraikkal a munkát, azt remélve, hogy megmenthetik a diplomájukat.
Az ellenzéki aktivisták és helyi politikusok ellen indított eljárások többsége még idő előtt elhal. Mégis sokszor vegzálják őket.
Nem az, amiről múlt hónapban kapcsolták le a Klubrádiót, hanem az évekkel korábban használt 95,3.
Arra hivatkozik, ami miatt korábban leteremtette saját munkatársait.