Újabb részletek derültek ki a kínai vakcinát szállító cégről

  • narancs.hu
  • 2021. március 13.

Belpol

Feltűnik a sztoriban egy ügyvéd, aki a lélegeztetőgép-bizniszben is benne volt.

Mint arról tegnap beszámoltunk, a kormány csütörtökön közzétette a kíniai és orosz vakcinabeszerzések szerződéseit, így fény derült arra, hogy a kínai vakcinát a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy magyar közvetítő cégen keresztül vette meg a kínaiaktól, méghozzá feltűnően drágán, adagonként 30, összesen 150 millió euróért.

A közvetítő céget, a Danubia Pharma Kft.-t két hónappal a kormányzati megrendelés előtt vette meg egy újonnan alapított cég, a Syntonite Med Zrt. Azt azonban egészen eddig nem tudtuk, kik a Syntonite részvényesei, tehát az üzlet végső kedvezményezettjei.

Az mfor.hu cégbírósági dokumentumokra hivatkozva most azt írja, hogy a Syntonite részvényeit 50-50 százalékban két magyar magánszemély, Gergely Csaba Mátyás és Tuza Máté birtokolja. Tuza Máté a Syntonite illetve a Danubia Pharma ügyvezetője is.

Mégsem ők az igazán érdekes pontjai a történetnek, hanem Vámosi-Nagy Zsolt ügyvéd, aki a Syntonite novemberi megalapításakor a bírósági illetéket megfizette.

Vámosi-Nagy a tavalyi lélegeztetőgép-beszerzések körül is feltűnt, a Válasz Online írta meg, hogy egy társával, Veréb Balázzsal alapított cégen keresztül épp akkor szereztek tulajdonrészt egy Fourcardinal  Tanácsadó Kft. nevű vállalkozásban, amikor az 17 milliárdos szerződést kötött a külügyminisztériummal lélegeztetőgépek beszerzésére.

A Válasz Online a Fourcardinal Kft.-t ügyvezetőin keresztül Rahói Zsuzsannával, a miniszterelnök külügyi tanácsadójával és Szabó László volt washingtoni nagykövettel, a Mediaworks elnök-vezérigazgatójával is összekötötte.  

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.