Bírósághoz fordul a Klubrádió a Médiatanács döntése miatt

  • narancs.hu
  • 2021. március 12.

Belpol

Törvényesen gazdálkodik, hitelezője pedig lemondott arról, hogy visszakapja a kölcsönt – reagált a hatóság állítására a rádió.

Jogsértőnek tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által hozott, csütörtökön bejelentett döntést a Klubrádió. A határozatban az áll, hogy a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat érvénytelen, mert az egyetlen pályázó éveken át törvénysértően gazdálkodott, bármikor kényszertörlési eljárást lehet ellene indítani.

A Klubrádió pénteken délután közzé tett közleménye ezt az állítást visszautasítja: „A társaság mérlege (...) mintegy fél évtizede hasonló képet mutat, a Klubrádió a bevételeiből folyamatosan fizeti kiadásait. Fizetési kötelezettségeinek folyamatosan eleget tesz, nem áll és nem is állt soha, sem csőd, sem felszámolás, sem végelszámolás, sem pedig végrehajtás alatt, nem áll fenn adótartozása sem a központi, sem a helyi adóhatóságok felé. Ezt egyetlen szóval foglalhatjuk össze: gazdálkodása törvényes, ráadásul megfelel valamennyi feltételnek, amelyet a pályázati felhívás tartalmazott.”

A közlemény kitér arra, hogy a kormánnyal szemben kritikus független médiumok a 2010-es évek elejétől elveszítették hirdetési bevételeik nagy részét. A reklámpiac többé nem működött piacként, új domináns szereplője, az állam a kormánypárti médiában kezdett hirdetni. Milliárdokat költ erre az adófizetők pénzéből, és „a magánszereplők jelentős része követte a propagandaközpont politikáját, nem megalapozatlan félelemtől vezérelve.” A Klubrádiót e helyzeten túl a Médiatanács döntései is egyre nehezebb helyzetbe hozták, ezért néhány éven át kölcsönökből tudta csak fedezni a kiadásait. Mérlege így negatív lett. Az évtized közepétől azonban helyrerázódott a gazdálkodás, köszönhetően a támogatóknak.

 

A közlemény leszögezi: „a rádiónak a korábban felhalmozott adósságai miatt egyetlen percig sem kellett aggódnia, hiszen nem egy banknak vagy más idegen szereplőnek, hanem

egy végtelen türelmű hitelezőnek, a saját tulajdonosának tartozik.

A Klubrádió pályázatában szerepel e hitelező nyilatkozata arról, hogy követeléséről le fog mondani, más szóval örökre lemond arról, hogy a Klubrádió működését évekig finanszírozó kölcsöneit valaha is visszakapja. Ebből következik, hogy az üzleti terv reálisan tartalmazza azt, hogy nemcsak a Klubrádió gazdálkodása, hanem a mérlege is egyensúlyba kerül rövidesen.”

A rádió szerint a Médiatanácsnak az az érve, hogy nem lehet állami vagyont – frekvenciát – bízni egy támogatásokból működő médiumra, azért is álságos, mert a rádió eddig is zavartalanul sugárzott, amíg a Médiatanács el nem vette tőle a frekvenciát. Most tovább szolgáltat az interneten. 

A Klubrádió azt is közölte, hogy a Médiatanács határozatát „valamennyi szóba jöhető magyar és nemzetközi bírósági fórum előtt támadni fogja.”

A döntésről tegnap megkérdeztük Arató Andrást:

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.