Belpol
Szélvihar: 4-5000 kárbejelentés érkezett eddig a biztosítókhoz
A hétvégi időjárás következményei még sokáig velünk maradnak, a kifizetések pedig a milliárdos összeget is bőven átéphetik.
Már a tavalyi egyéb juttatásait sem tünteti fel idei bevallásában a fideszes képviselő
Szószóló nélkül maradnak a romák a parlamentben
Tizenkét órás tanácskozás után sem sikerült megállapodni a listavezető személyéről.
A Lidl után a Spar sem akarja, hogy bespájzoljunk
Mennyiségi korlátozást vezet be a hatósági áras termékekre.
Rátóti: Nincs szükség világnézeti képzésre az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora egykori osztályfőnökéről, a „markánsan kommunista színházalkotóként” számon tartott Horvai Istvánról is nyilatkozott.
Orbán letudta lakáshitelét, Gyurcsány gazdagabb lett
Megjelentek a politikusi vagyonnyilatkozatok – az újságok szerint annyit is érnek.
Détári politikusnak áll: Gattyán pártjában indul
A hétszeres világválogatott labdarúgót Kőbánya-Kispesten indítják, a DK-s Arató Gergellyel mérkőzik.
Már több mint tízezren jelentkeztek civil szavazatszámlálónak
A cél az, hogy mind a 10285 szavazókörben legyen két civil szavazatszámláló.
Kiderült, hogy szavazhatnak áprilisban azok, akik épp koronavírusosak és karanténban vannak
Természetesen élhetnek szavazati jogukkal, amennyiben szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben.
"Lehet, hogy Péterfalvi részéről vége van a Pegasus-ügynek, de az ellenzék részéről nem"
Nem indul a választáson a Volner Párt
Volner János elmondása szerint azért, mert azzal csak a balliberálisok hatalomra jutásának esélyét növelné.
Az Emmi szerint a pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban
Jobban tudják, mint a szervezők... A PDSZ és a PSZ közlése szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a figyelmeztető sztrájkban.