Visszavonná Matolcsy díszpolgári címét a kecskeméti ellenzék

Vuduzás és maszkos görög komédia is volt a kecskeméti tüntetésen, amelyet 127,5 milliárd forint befektetése, az ÁSZ-vizsgálat nyomán kirobbant botrány miatt rendezett a helyi ellenzék.

Esernyővel püfölte Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti fideszes polgármester arcát a kifeszített molinón egy aktivista, a négysávos Izsáki útról néhány autós támogatólag dudált, integetett. Így kezdődött hétfőn délután Kecskeméten a Neumann János Egyetem épületeinél a Klaudia, vége van! címmel meghirdetett tüntetés. 

A polgármester asszonynak azért járt ki ez a vudu szertartás, mert tagja az egyetemet fenntartó alapítvány felügyelőbizottságának. E testület jóváhagyta, hogy a kuratórium egyfajta kötvénybe fektessen be 127,5 milliárd forintot az egyetemi beruházásokra kapott állami pénzből. Az ügyletet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálta, feljelentést tett. A befektetett pénz visszafizetéséről hosszú ideje tárgyalnak az érintettek, de arról, hogy ez sikerülne, nincs hír.

 
Gyülekező tüntetők
Fotó: A szerző felvétele
 

A kecskeméti közgyűlés ellenzékét adó Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselői lemondásra szólították fel egy hónapja Szemereyné Pataki Klaudiát és az egyetemi kuratóriumban helyet foglaló Gaál József alpolgármestert, de ők nem mondtak le, a kormánypárti többség bizalmat szavazott nekik.

A régi főiskolai épület parkolójában, időnként ködölő esőben hétfőn összegyűlt harmincegynéhány tüntetőnek az ellenzéki szövetség tagjai narancsságra lufikat hoztak, rajta a polgármester asszony képe, és a felirat: „Hol a pénz, Klaudia?” A polgármestert ábrázoló molinó mellett volt olyan is, amelyen Orbán Viktortól származó –régi – idézet áll: „Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, csak az emberek szívéből nőhet ki…”

A molinóval, léggömbökkel vonuló menet öt után indult el gyalog, járdákon a városközpont felé.

 
Fotó: A szerző felvétele

Az autósok szórványosan dudáltak, a járókelők mosolyogtak vagy videóztak, volt meglepődött arc is, amikor a megafonból felhangzott, hogy „Mocskos Fidesz!” A három ordibátorból egybe nagyon szép, ö-ző tájszólással beszélt egy férfi: „Hova tötted?” (mármint Klaudia, a pénzt); „Möghívlak ëgy fagylajtra!” (hogy elmondja, hová tette); „Most toljátok ide a képetöket!” A Kossuth téren, a városháza előtti mobil színpadnál még kétszer annyian várták az érkezőket, a kormánypárt neves személyiségeinek életnagyságú papírfigurái mellett. Az egyetem gründolásában oroszlánrészt vállalt Matolcsy is ott volt így, vezetőszárral, és az egyik táblán is az ő előnytelenül fotózott portréja nézett merőn az emberekre.

 
Fotó: A szerző felvétele 
 

A Szövetség frakcióvezetője, Király József arról beszélt, hogy a 2009-ben Kecskemétre települt Mercedes-gyár és a vele együtt érkező cégek révén olyan fejlődési lehetőséget kapott a város, amilyen utoljára Lestár Péter és Kada Elek polgármestersége idején köszöntött Kecskemétre. Az új munkahelyeken jellemző munkakultúrához alkalmazkodott az oktatás is. A kecskemétiek nagyon örültek annak, hogy a három főiskola egyesülése révén egyetemük lett, és a 2015-ös alapkőletétel is jó emlék, a hat épületből álló campus megépítésének tervével. A képviselő hangsúlyozta, az állam alapítványi fenntartásba vonta az intézményt, de jól ki is stafírozta. A három befejezetlen épületrész és az Izsáki út fölött átvezető híd maradt, miután a rózsaszín álom szétfoszlott az ÁSZ-jelentés nyilvánosságra kerülésével. A kérdés nem csak az Király szerint, hogy miért vitték tőzsdére a 127,5 milliárdot ahelyett, hogy befejezték volna az építkezést, hanem az is, hogy mindez miért csak most derült ki. Kié a Neumann János Egyetem valójában: az országé, a városé, vagy a Matolcsy és Szemerey családé? – kérdezte. Király szóba hozta, hogy az ügyben nem szólalnak meg Kecskemét kormánypárti országgyűlési képviselői, Salacz László és Szeberényi Gyula Tamás. A helyi ellenzék levelet írt Varga Mihálynak, a nemzeti bank új elnökének, kérve, mielőtt megszünteti a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványt, amelynek cége kezeli a kecskeméti egyetemi alapítvány befektetését, előbb fizesse vissza a 127,5 milliárdot, kamatostul, és vonja felelősségre a felelősöket.  

Király úgy tudja, Varga is feljelentést tett az ügyben. A szónok bírálta a helyi önkormányzati médiát is amiatt, hogy a botrányról alig számol be.

Erről Kopping Rita önkormányzati képviselő azt mondta, többször előfordult, hogy a helyi média úgy tudósít, az ellenzéki képviselők hangját nem lehet hallani, hanem narrálják a felvételt, és a beszámoló nem hiteles. Kopping Rita a pici színpaddal kapcsolatban azt mondta el, nehéz összehozni egy tüntetés technikai hátterét, mert a vállalkozók azt mondják, ha egyet is értenek az ellenzékiekkel, a várostól kapnak munkát, ezért nem segíthetnek.

A megbetegedett Várkonyi Zoltán (a Szövetség egyik tagja) beszédét Hahn-Tapodi Zsuzsanna olvasta fel. Arról szólt, hogy a kecskemétieknek joguk van az igazsághoz, de nagyon nehéz hiteles információhoz jutni. Az önkormányzati híroldal a botrány kirobbanása óta tizenhétszer írt az egyetemről, ebből háromszor említtetik az ÁSZ-jelentés, olyan értelemben, hogy itt nincs semmi látnivaló. „Köszönjük, hogy itt vagytok, ti hazudtok, ti ferdítitek a valóságot. Mi nem vagyunk birkák, emberek vagyunk, jogunk van a kérdésekre és a válaszokra” – olvasta a szónok a helyi médiának szóló üzenetet.

 
Fotó: A szerző felvétele  
 

A következő szónoknak csak a keresztneve hangzott el. Szabolcs 25 éve él a városban, 16 éve fizet adót. „Civil vagyok, március óta poloska, újabban pedig a balsors a Himnuszban” – mondta. Világviszonylatban is nagy botránynak nevezte a 127,5 milliárd „eltőzsdézését”. A kecskeméti egyetemi alapítvány pénzét a nemzeti bankos alapítvány vagyonkezelő cége, az Optima Zrt. fektette be a Global Trade Centerbe (GTC). Szabolcs emlékeztetett, az Optima korábbi vezérigazgatója a GTC elnöke, nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy lássa az ember, „milyen mutyi ez”.

Szent István jogutódja hivatalos közleményben cáfolja, hogy ő egy szatyor fing, az Optima Zrt. fizetésképtelen, az Országgyűlés pedig megszavaz 400 millió forintot arra, hogy szakértők nézzék meg, hová lett a pénz: a Kutyapárt szeretne a legviccesebb komoly párt lenni, de a Fidesz nagyon magasra teszi a lécet – mondta Papp Géza Dávid (MKKP). A kutyapárti szónok szerint ami Kecskeméten történt, az a közpénz eltüntetésének új szintje, eddig építkezés közben csurrant-cseppent, most már előtte elvándorol.

 
Fotó: A szerző felvétele 
 

 
A tüntetés résztvevői
Fotó: A szerző felvétele
 

A szervezők közül ketten, maszkot húzva a fejükre, mint egy görög komédiában, eljátszották, hogy a polgármester asszony mégis megbánja, amit tett, és lemond. Király József frakcióvezető bejelentette, hogy kezdeményezni fogják a következő közgyűlésen Matolcsy György díszpolgári címének visszavonását, mert méltatlanná vált arra, hogy egy sorban legyen Deák Ferenccel, Klebelsberg Kunóval, Kodály Zoltánnal. A frakció is feljelentést tesz a befektetés miatt, a vagyonkezelői kötelezettség megszegésének indokával a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon és az ügyészségen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit

A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.