Már egymásnak is ment Rákosrendező miatt Lázár és Karácsony
A kérdés: kinek, mikor és mit kell elszállítania a területről.
A kérdés: kinek, mikor és mit kell elszállítania a területről.
A gazdasági miniszter megint belengette az árstopok lehetőségét, és persze jelezte, mindent megtesznek.
Koós Pál ellen hetek óta tüntetnek a hallgatók. Most úgy tűnik, sikerrel.
Orbán Viktor veje kedvéért az utolsó pillanatban módosította az építési szabályzatot a XII. kerület előző vezetése.
Az ATV értesülései szerint az amerikai kormány által fenntartott szerkesztőség márciusig biztos a működésben.
Ez még nem hivatalos információ, a polgármester jelentette be.
A Tisza Párt elnöke Pósfai Gábor magánéletének védelmében szólalt fel.
Nem egyedi eset: annak ellenére töltenek hosszú hónapokat előzetes letartóztatásban gyanúsítottak, hogy az ügyészség nem tud felmutatni érdemi eredményt. De kinek jó ez?
A jövő heti kihelyezett frakcióülésen állítólag a "Soros-birodalom" kiszorításáról is értekeznek majd.
A gyanú az, hogy a hivatal korlátozta a versenyt, és ezért nyerhetnek évek óta minden tendert milliárdokért Balásy Gyula cégei.
A bérek megduplázását követelik.
A miniszterelnök év eleji nyaralása nem bökte a szemüket, nem úgy a polgármester útja.
Egy éve beszélt először Tónikról, Ádámokról és Barbarákról.