Magyar Narancs: Mostanában újra többet látni önt közéleti fórumokon, és úgy tűnik, jó formában van. Ezt csak azért jegyzem meg, mert pár éve, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökeként még az egészségéért aggódtak.
Szűcs Tamás: Hetente úgy nyolcvan órát dolgoztam akkoriban, ingáztam Miskolc és Budapest között, évente pár napra tudtam szabadságra menni, akkor is szólt a telefonom. A PDSZ olyan szintű kapacitáshiányban szenvedett és szenved azóta is, hogy ha azt akartam, hogy menjenek a dolgok, nagyon sok mindent kellett csinálnom. Üdülők üzemeltetése, munkáltatói jogok gyakorlása, jogi tanácsadás, közben felásni néha a kertemet, a családommal lenni… Öt-hatszáz interjút adtam egy évben. Normális esetben erre egy zsíros szóvivői állása van valakinek. Mindeközben érzékeltem a pedagóguskollégák passzivitását is, ez sem volt könnyű. Valóban, az egészségem határán voltam, és még mielőtt tüneteim lettek volna, lemondtam az elnöki posztról, s maradtam országos választmányi tag. Aztán amikor otthagytam a tanári pályát is, és elmentem buszsofőrnek, önmagában azzal, hogy újítottam, új feladatokba kezdtem, mozgósítottam az energiáimat, és ez fizikailag, lelkileg is jót tett.
MN: Közben több tanárral egyetemben elindult a munkaügyi pere. Született már ítélet?
SZT: Ismereteim szerint másfél tucat per van folyamatban a ki nem fizetett túlórák miatt, ezek közül az enyém még mindig csak perfelvételi szakban van. A folyamat 2023 júniusában, a rendkívüli lemondásommal indult. Júliusban adtuk be a keresetet, de menet közben a Földes Ferenc Gimnáziumot átvette a Miskolci Egyetem, és a fenntartóváltás miatt jó ideig tisztázatlan volt az alperes személye: nem tudtuk, hogy a követeléseket is átvette az egyetem vagy sem. Csak emiatt több hónapot csúsztunk, legutóbb pedig mi kértünk halasztást, így nekem még elsőfokú ítéletem sincs. De azt tudom mondani, hogy ha számomra kedvezőtlen ítélet születik, egészen biztosan nemzetközi bíróságig megyek.
MN: A többi per hol tart most?
SZT: A legtöbb ügyet a PDSZ viszi, és abban állapodtunk meg, hogy még folyamatban lévő ügyekről egyelőre nem beszélünk.
MN: 2023 nyarán, a státusztörvény hatálybalépése előtt mondott fel és állt sofőrnek. Mi történt azóta?
SZT: A katonaság előtt már voltam teherautó-sofőr, a seregben pedig buszból is megszereztem a jogsit. Imádtam buszt vezetni, ezért vettem újra ezt az irányt. Valójában nekem a váltásnál nem is a B, hanem az A terv volt a buszvezetés. A felmondásom után először egy borsodi magánvállalkozóhoz mentem sofőrnek, de a feltételek nem egyeztek azzal, amit előzetesen megbeszéltünk. Egy hét után jeleztem a főnöknek, hogy hatvanévesen, nyugdíj előtt már nem szeretnék napi bejelentéssel dolgozni. Miután nem történt változás, otthagytam a céget. Szakszervezetisként érdekes volt látni, milyen az, amikor kilépsz az önkormányzati vagy állami szférából, és belépsz a versenyszféra még kegyetlenebb világába. Napi bejelentéssel nincs tervezhető szabadság, nincs táppénz, nincs nyugdíjjárulék. „De hát jó pénzt kapnak!”, mondta a kapitalista, ami igaz is volt, de beszélgetve a kollégákkal, elmondták, mennyire kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat.
Ezután kezdtem Miskolcon dolgozni a helyi közlekedési vállalatnál. A nagy cégek közül nem a legjobban fizet, viszont itt „takkra be van tartva” a munkajog, és ez nekem nagyon tetszik. A túlórát műszerek mérik, nem úgy, mint „tanáréknál”, ahol a túlóra korlátlan – annak ott csak a teherbírásod és a lelkiismereted szab határt. Miközben a tanári pálya a lelkedet és az eszedet is folyamatosan lefoglalja, nem jut időd magadra. Magyar–történelem szakos tanárként minimum ötven-hatvan órát dolgoztam hetente, s mondjuk, amikor a téli szünetben hazaviszel kétszáz kézzel írott fogalmazást, hát megvan a program. Amikor az utolsó szalagavatót szerveztem, feljegyeztem: 130 túlórám volt vele, amit persze senki sem fizetett ki. Egy barátom ilyen jellegű túlórákért hét éve pereskedik. Buszsofőrként nagyon jó érzés, hogy nem viszek haza munkát, és gondolatot is csak ritkán.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
