Szenvedélybetegek a miskolci Vasgyárban és Perecesen

Nagy erőket mozgatnak meg

Belpol

A kormány kampányszerűen hadat üzent a dizáj­nerdrog-használóknak, miközben az alkoholizmus változatlanul probléma, és egyre nagyobb arányú a szerencsejáték-függőség is. Miskolcon néztük meg a szerhasználat függőkre és gyerekeikre gyakorolt káros hatásait.

A Diósgyőri Vasgyárban az üzem virágkorában 20–30 ezer ember dolgozott. A rendszerváltást követő gyárbezárások Diósgyőrt sem kímélték, a kohászat a kétezres évek végén húzta le a rolót. A diósgyőr-vasgyári kolónia, a helyi szóhasználatban egyszerűen csak Vasgyár, ma Miskolc egyik elszegényedett része, több szegregátum is található erre – így pél­dául az országosan is ismert ún. számozott utcák (Első utca, Második utca stb.) –, ahol mélyszegénységben élők tengődnek.

A város két nappali ellátóhelye közül az egyiket működtető Laurus Szociális és Kulturális Egyesület minél közelebb akart kerülni a szerhasználókhoz, ezért költözött ide. Körülbelül 50 főt tudnak fogadni, akik két-három évig heti egyórás konzultáción vesznek részt (egyes esetekben ez heti 2–3 alkalom is lehet). A Laurus 2014 óta valamivel több, mint 300 fővel kötött szerződést, ami nyilván csak töredéke a közel 150 ezer fős város szerhasználóinak. A konzultáció egyéni, de vannak csoportosak és NA-ülések, vagyis anonim drogfüggők közötti beszélgetések is. Horváth Helga addiktológiai konzultáns szerint ilyenkor átbeszélik az adott hét eseményeit, próbálják azonosítani a szerhasználatot kiváltó okokat (pszichiátriai betegség, családi, egyéni traumák, párkapcsolati krízis stb.). „Miért van szükséged tudatmódosítóra, hol sérültél, miért nem vagy magabiztos, miért nincs végzettséged? Ilyeneket beszélünk át. Előfordul, hogy valakinek túl hamar lett gyereke, vagy túl nagy a családja, kevés figyelmet kapott, elhanyagolták és hasonlók” – sorolja a konzultáns.

A nappali ellátó ugyan a Vasgyárban található, de nemcsak a mélyszegénységben élők keresik fel, hanem középosztálybeliek is, a csoportos foglalkozásokat pedig úgy alakítják, hogy a különböző társadalmi helyzetűek vegyüljenek. Horváth Helga szerint jó beszélgetések szoktak kikerekedni, kölcsönösen megismernek olyanokat, akik „olyan traumákból álltak fel, amelyekben nekik nincs részük. Látják, milyen belső erőket mozgatnak meg.” Több diplomás ember kért meg már hátrányos helyzetű személyt arra, hogy tanítsa meg neki, hogyan lehet az adott bajból kikeveredni. Van egy sor kapcsolódási pont a különböző hátterű emberek között (például a függőség miatt kialakult párkapcsolati nehézségek), ami szintén segíti a megértést, együttérzést, végső soron a gyógyulást.

Ki, mikor jelentkezik

A kormány az elmúlt időszakban „hajtóvadászatot” hirdetett a dizájnerdrog-használók és -terjesztők ellen, és ugyanazzal a lendülettel programot indított a kocsmák és az italboltok támogatására. Vagyis a remélt politikai haszon függvényében eltérő módon viszonyul a függőségekhez. Pedig a függőség akkor is probléma, ha azt az alkohol okozza. A Laurus Vasgyárba költözése idején a hígító, töltőgáz, valamint az alkohol voltak a leggyakoribb bódítószerek, ezeket váltották részben az új pszichoaktív anyagok (ÚPA). A fogyasztás hullámzó, a koronavírus-járvány után viszont minden tudatmódosító használata erősödött. A dizájnerek gyors ütemben terjednek, de továbbra is az alkohol okozza a legtöbb gondot; és van egy káros szenvedély, amiről egyelőre kevés szó esik: a szerencsejáték-függőség. A nagyon szegények például azért játszanak, mert nincs pénzük, viszont gyorsan szükségük lenne rá – és így azt a keveset is elveszítik. A kaszinók, a szerencsejátékok online – azaz egyszerűbbé vált – elérése tovább ront a helyzeten: Horváth Helga szerint a jövőben még több ilyen beteg lesz, holott már 2017 óta jól érzékelhető a növekedés.

A Laurus segítségének a hatása attól függ, hogy a beteg mikor megy hozzájuk először. Ha későn, akkor a rendszeres konzultáció nem feltétlenül elég. Aki például tönkretette a testét, az már nem itt fogja megtalálni a gyógyulást. Olyan is van, aki korábban kigyógyult a függőségéből, de visszaesett, ezért újra megjelent náluk. Szükség esetén az egyesület a kapcsolatain keresztül gyorsabban átirányítja a beteget a megfelelő intézményekbe, mintha az egyedül próbálkozna ezzel. Egyeseket a városon belül látnak el, de vannak, akik távolabbra, például Pestre vagy Pécsre kerülnek; rehabilitációs intézmény nincs Miskolcon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.