Novák Katalin elítélte a putyini agressziót beiktatási beszédében
A köztársasági elnök hivatalba lépésének díszceremóniáján, a Kossuth téren mondott beszédet, pontokba szedte a háborúval kapcsolatos gondolatait, kedden pedig Lengyelországba megy.
A köztársasági elnök hivatalba lépésének díszceremóniáján, a Kossuth téren mondott beszédet, pontokba szedte a háborúval kapcsolatos gondolatait, kedden pedig Lengyelországba megy.
Egy évvel korábban 3,8 milliárd forint pluszban zárt a párt.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államfői beiktatás előtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban.
Ebből mindössze 502 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Eddig két évre szóltak a mandátumok, bár általában meghosszabbíthatták újabb kettőre.
A parkolásszabályozás augusztus 1-jén veszi kezdetét, egy hónapos türelmi idővel.
Politikai felsővezetőnek számít már.
Ez olvasható ki a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat egyik indoklásából.
A politikus azt írta, egy hete még nem gondolta, hogy ilyen bejelentést fog tenni, és nem is készült erre a szerepre.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartoznak majd, ennek pedig a friss bejelentés szerint Rogán Antal lesz a feje.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság közölte, hogy kizárólag hétköznap fogadják az ügyfeleket a Harmat utcában.
Az ünnepség a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik majd. A környéken közlekedési korlátozások lesznek.
"Személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt” indítottak nyomozást.