Az egészségügy mellett a köznevelés is Pintér Sándorhoz kerülhet

  • narancs.hu
  • 2022. május 13.

Belpol

Ez olvasható ki a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat egyik indoklásából.

A Nemzeti Védelmi Szolgálatról szóló egyik cikkelytervezetből lehet kiolvasni, hogy Pintér Sándor belügyminiszterhez kerül a közoktatás. – vette észre a hvg.hu.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megszűnt, az alá tartozó területeket szétosztották, a hvg által kiszúrt tervezetben pedig az szerepel, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hatásköre a belügyminiszter által irányított ágazatok közül – a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók kivételével – a köznevelési és a szociális intézményekre nem terjed ki. Ebből közvetetten ugyan, de az derül ki, hogy a közoktatás valóban a belügy alá sorolódik be.

Korábban arról lapunk adott hírt, hogy a Belügyminisztérium alá kerülhet az egészségügyi tárca is. 

Bár a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatban ilyen közvetett bizonyítékot nem lehet találni, az szerepel a szövegben, hogy az NVSZ ellenőrzi az egészségügyben dolgozókat is, de ebben nincs újdonság, már most is ők "vadásznak" a hálapénzt elfogadó orvosokra. A hvg.hu szerint azonban árulkodó jel lehet, hogy az új kormányból kimaradt miniszter, Kásler Miklós közös képet posztolt Pintér Sándorral.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.